Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.

1896-11-08 / 45. szám

VI- évfolyam. Pápa, 8896. november S. 45. szám. Á)\Y Közérdekű független hetilap. - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyed évre I frt 50 kr. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. HIRDETÉSEK, és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban, és Nobel Ármin könyvkereskedésében. Választások után. Minden háborúnak vannak győztesei és csatavesztöi. A harc idején 110 a harcvágy. A harcz az önbizalmat fokozza, vagy a lemondás érzetéhez vezet. A harcz baráti szivekben kérlelhet len ellenséget támaszt. A harcz a rombolás kultusza. Nemzetek tragédiája volt, ha tulnagyon áhították a harczi dicsőséget. Városunk társadalma is liarczot v ivott, melyben országos jelszavak, egyéni érdekek, felekezeti eltagoltság és szenvedelem vivták alkotmányos tusáikat. A harczi klenódiumok az utcza sarába mártva, szivekben ellenszenv, bizva-biztatás, másfelől lethargia. Ne tartson senki sötét látásúnak, hogy a harcz tér sötét vigasztalhatatlanságát látom, a lezajlott háború megfélemlitő tüneteit. Ha pátriánkon nem igy volt; szerencse, a hol az amúgy is erőtlen társadalom duzzogva vonul szét s megorrolja, hogy nem egy politikai hiten voltak a harcok idején: az egy nagy átok a társadalmi érintkezésre és nagy szerencsétlenség a közre nézve. Minden választáson megtörtént, hogy itt-ott decomponálta a társadalmi osztályokat az alkotmányos mérkőzés és ennek szomorú következményét a köz minden vonalon megsínylette : hanem a mostani választás még szomorúbb kimenettel és következményekkel kecsegtet. Eddig a közéleti jels auak v ilas tottdk el, most a f^li!ie/.eli gyaanyng, robbanlja föl Pápa társadalmat. Eddig a világesemények második vívmányát, az ember és ember közötti egyenlőséget respektáltuk, most a választási harcok közben behurcoljuk az uj gyuanyagot. hogyan imádja embertársunk az ö Istenét. Minden társadalmi mozgalmunk balsikere, vagy erőtlensége közben csak arra vetthettünk, hogy társadalmunk kicsiny és nem tart össze. Mkitha ezzel a választással az utolsó hidat is elégették volna, melyen a magyar társadalom átmehetett volna, hogy egyesüljön. Az emberekben elkeseredés, izzó gyűlölet, csömör és szilárd elhatározás érik, hogy a közéletnek munkálkodásukat nem szentelik, mert az felettébb háládatlan. Ki adja meg ennek az árát ? A köz. Azok a közügyek, melyeket igy lanyhatagul nagy ímmel-ámmal szolgáltunk. Ismételjük, hogy e sötét képel inkább általános tapasztalatok alapján rajzoljuk, de ki tagadná, hogy nálunk is a választás keserűséget, elkedvetlenedést támasztott? A minek pedig nem szabadna lenni. Nincsen ez jól tisztelt győzött és legyőzöttek ! Annak a hareznak, melyet most vívtunk, nem szabad uszitó hatalommal bírnia a társadalom szétválasztására, a zászlók begöngyölitettevén, számüzzük a keserűséget, a mely szivünkben meggyúlt. Oly kevesen vagyunk, hogy nekünk sem meglankadni, sem összekülönbözni nem szbad. Tekintsük ez alkotmányos mérkőzést a meggyőződés erőpróbájának s nyugodjunk bele, ha S^erl^es^íoi ü^enzí. A nyulaprólék kapri-sance-szal, A habos Kugler-sütemény, Felér a legdicsőbb eposzszal S szebb százszor, mint egy költemény. Manapság, sajnos, a poézis Ott van a konyha-asztalon, Azért ajánlom önnek én is : Ne irjon verset asszonyom. Nem ritmikusabb Goethe verse, Mint ön, amikor mosolyog És csókjánál,- becsületemre Szebb páros rímet nem tudok. Ön maga is egy kész poéma — Rémélem, nem veszi zokon, Ha mégis, önnek szól e téma : Ne irjon verset, asszonyom. Hogy milyen szép a kézimunka: Sok mindent tudnék mondani, Vagy megvetendök-e korunkba' A toilette száz gondjai Y Hogy hova kell gyöngy, hova nem kell, Mi legyen disz a/, asztalon — : Ne bíbelődjék ütemekkel, Ne irjon verset asszonyom. Ha zsong fejében a poézis, A zongoráján verje ki. Tudom, hogy ez becses fejét is Nagyon megörvendezteti. A holdvilág szonáta erre Igen alkalmas mondhatom, Vagy Offenbach egy operetlje — Ne irjon verset asszonyom. Ha majd egyszer átjárja lelkét Egy ismeretlen nagy öröm, S ön dolgozik a pici vendég Számára egy kis fejkötőn — Nem kell ahhoz se tinta, Se bíbelődni versszakon, Beismerem hogy ön megirla A legszebb verset asszonyom. A szeszélyes szép asszony. — Nem láttátok Krivánnét tegnap a sétatéren V egy csapat pillangó uracs Lói körülvéve, kiknek mindegyike rózsa ajkára egy-egy mosolyt kivánt deríteni. Kérdé társait a csinos kadet. S el volt ragadtatva a szép démon vénusi alakja által, nem győzve dicsérni annak magasztosságát. Oh ! ha megismerkedhetnék vele, ha beszélhetnék vele, ha sötél szeme éjszakájába tekinthetnék ! sóhajt a doldogtalan szerelmes ; nem is sejtve, milyen pokol lakozik tündére szivében, nem is gyanítja, mily sivár annak a szép asszonnynak lelke. — Barátom, szól egy tiszttársa, ki a harezra edzett katonát árulja el, ki szokva a kartács tüzeléshez ép ugy, mint a szép szemek szikrázó ostromához, — szép asszonyod fölséges jelenség, de csukához hasonló módon kisiklik rajongói hálójából, hogy annál nagyobb vágygyal halászszanak utána és ha kifárasztotta ókét, pajzán mosolyával haHoIára fakad ; azt hiszem, te sem lész sokkal szerencsésebb. — Fogadjunk ! az asszony enyim lesz ! — Áll a/. alku ! kiáltanak egyszerre vagy hatan. — S a fogadás megtörtént, mintha csak futtatásról lonne szó, egyik sem sejté a fogadás szomorú végét. — Halljátok ! Ha mához egy hónapra a szép Krivánné nem lesz az enyém, nagy lakomát csapok és a lakoma után ... de társai közbe váglak : — Azt a bolondot nem fogod tenni ! A czimborák munkához láttak, fényesnek Ígérkező tánczestélyt rendeztek, melyre csak a város szépei természetesen hivatalosak levének. A meghívók kézbesítését a tisztikar vállalta el, igvkerUlt kadétünk Kriváuékhoz.