Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.

1896-11-08 / 45. szám

PÁPAI KÖZLÖNY 1896. november 359. n^tn a mi elvünk s meggyőződésünk győzött és viszont ne kényszeritsük diadalmámorunk nyegle tüneteivel a kisebbséget jogos retorzióra. Bizunk a társadalom tapintatában, hogy a felkorbácsolt választási szenvedélyeket is ugy a megnyugvás enyhületébe göngyölítik, mint a választási zászlót és nem engedik, hogy a nemesebb társadalmi feladat kezdjen mély gyászához. Vállat-vállhoz, fogjunk kezet, mutassuk meg, hogy az alkotmányra érett nemzet vagyunk ; mutassuk meg, hogy telik még mi tőlünk is nagy munka. A városház szennyese. Azt hiszem felesleges bővebb magyarázattal ellátni a fennti cimet, hisz alig lesz városunkban valaki, ki ezen cim után rá nem ösmerne a mi hős tanácsosunkra az orvtámadó Szokoly Ignáczra, mely orvtámadásról már annak idején részletesen beszámoltam. Hogy őt »a városház szennyese« elnevezéssel cimezem, nem az én hibám, ő maga adott erre okot s azt hiszem az elmondandók után a közvélemény is, mely már az orvtámadás alkalmával a közmegbotránkozásnak adott kifejezést, ez alkalommal is helyeselni fogja eljárásomat. Annak idején már emlitést tettem, hogy az ellenem elkövetett orvtámadásért Szokoly Ignáczot a helybeli járásbíróságnál súlyos testi sértés, magánlak sértés és veszélyes fenyegetés miatt bevádoltam, s annak eredményéDobogó szívvel lépte át a szép asszony küszöbét, szerelme lángját, szive forró érzését vitte magával, azon benső meggyőződéssel, hogy a magyar katonának győzni kell. Ha igéző volt a szép asszony sétái alkalmával, annál hódítóbb volt ízléses pongyolájában, melynek hullám fodrai Vénus festői alakjának domborművét fedték a kíváncsi szemek elől, szemei égtek a hódítási vágy tüzében s eper ajkai játszai tündér módjára 1 repiték igéző hangját. Kadétünk el volt bűvölve, nem tudta, vájjon a parédicsom kapuja küszöbén áll-e, vagy az életkép egy remeke .előtt, de csakhamar magákoz tért. A bemutatás szertartásán átesve, kényelmes zsöllén foglalt helyet a szép asszony igéző közelében. — Legyen szabad reménylenünk Nagysádék becses megjelenését. Igen, igen, ott leszünk, meg vagyok győződve egy kellemes est még kellemesebb emlékével fogunk visszatérni. — Ürömmel teljesítjük Nagysád óhaját. Átható pillantást vetett a szép asszony sötét szeme menyországába, honnan bűvös fénysugár lövelt felé biztató mosoly kíséretében. Kadétünk győztesnek hitte magát és beszélt, hosszan, szépen, igézően, beszélt mindenről, mi az asszony szivét meghódítja. És Krivánné ? . . . A boldogság látszatával hallgatta hőse ömlengéseit, néha-néha szikfázó sugarakat lövelt feléj boldogan mosolyról be fogok számolni. Elérkezett az idő, hogy ezt megtehetem. A mily galádul viselte magát a városi tanácsos velem szemben ép oly gálád magaviseletet tanúsított a tárgyalási teremben. Tagadott mindent mint a legvakmerőbb gonosztevő. Tagadta hogy bántalmazott, tagadta, hogy revolverrel fenyegetett, tagadta egyáltalán, hogy ő rossz szándékkal rontott be lakásomba. Hazugságával tévedésbe akartani ejteni a bíróságot és vakmerő tagadásával kibújni a büntetés alól. Mindkettő nem sikerült neki. A saját tanuja, kit magával hozott lakásomba hazudtolta meg a városi tanácsost a biróság előtt. Minden állítását meghazudtolta s bár a tanú vallomása a vád összeségére nem képezett elegendő bizonyítékot, őt csakis súlyos testi sértés vétségben találta bűnösnek a biróság. Szánalmas egy alak volt a tanácsos a biróság előtt. A hazugság bélyegét sütötték reá s ő reszketve mohdta el védekezését, azzal védekezve »hogy ő ideges ember, ő már négy év óta beteg« s mintegy kegyelemért esdekelt a biróság előtt. Ezt tette a hires Szokoly Ignácz, Pápa város helyettes polgármestere. Szégyen gyalázat, hogy egy város helyettes polgármestere tagadással és hazugsággal akart kibújni az igazságszolgáltatás elöl. Hogy nem sikerült neki, az nem az ő hibája, de ezek után le kellett volna neki vonni a konzequentiákat, a mit ő nem csak hogy nem tett, de ugy látszik nincs is esze ágába tenni. De ha ő nem tette, gott reá, mintha mondaná : tovább—tovább én boldogan hallgatlak 1 Az ifjú tüz, a benső' szerelem nem vétette észre kadetünkkel, hogy első látogatása tul ment az illem megszabott határán, de imádottja is kellemesen érezte elrohanni az időt beszédes hőse társaságában. Bucsuzása alkalmával forró csókot nyomott az alabastrom kacsókra s elragadtatással szorította meg és . . . mintha viszonzásra talált volna ? boldogsága mámorában teljesen ezt hitte. Ki volt boldogabb kadétünknél ? nem eyyedül a fogadás megnyerésének büszke érzete honolt szivében, mett hisz még gyermek volt, alig tölté be a 19-ik évét, hanem az ifjú lélek tiszta lelkesedése dagasztá keblét, az az érzés uralta, melyet a költök „ideális szerelem" néven énekeltek meg, az az érzés, mely nemessé teszi a sziveket. Társai ' már várták, mint és hogy járt Krivánéknál ? — No bajtárs mint állanak dolgaid a szép asszonynál ? Kadétünk komolyan nézett társaira, szótlanná lett, megbánta fogadását, szégyelte önmaga előtt, hogy fogadása tárgya az, kit ma már a nők legnemesebbjének ismert, kiért kész volna életét koczkára tenni. — A fogadás nem áll, kiáltja határozottan. — Ne bolondoz 1 ez nem férfihez illő eljárás, a fogadás ha megtörtént, végrehajmajd megteszem én annak idején erre nézve a szükséges intézkedéseket. Dacára a vakmerő tagadásnak a helybeli járásbíróság, feljelentésemre a következő Ítéletet hozta. »Szokoly Ignácz 45 éves r. kath. nős 4 gyermek atyja, ír, olvas, vagyonos, büntetlen előéletű városi tanácsos, pápai lakos vádlott a Follatsek Frigyes sérelmére elkővetetett es a btk. 301 §-ába ütköző és e szerint minősülő SulyOS testisértés véts ég ében vétkesnek kimondatik es ezert a 302 § alapján a 92 § alkalmazásával forint fő — és 20 forint mellék pénzbilntetéssre Ítéltetik ezen pénzbüntetések az 1892 XXVII. t. cz. 3 §-ában irt célra 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett fizetendők es behajthatlanság esetén egy napra 5 frtot számítva 4—4 napi fogházra változtatandök dt az 5 3 $ alapján elmarasztatik a nevezett vádlott a netán felmer illendő rabtartási költségnek a kir. kincstár részére való megfizetésében. Ellenben a magánlaksértés vétsége és veszélyes fenyegetésének vádja és ezen vádak következmenyeinek terhe alól vádlott felmentetik.* Ezen ítélet ellen beadtam a felebbezésemet és ennek visszaérkezteig függővé tartom azon intézkedéseket, melyeket a helyettes polgármester ellen a közérdek szempontjából megtenni erkölcsi kötelességem leend. Ezzel egyelőre végeztem volna, csak még a pápai önh. tűzoltó egylet tisztikarához, volna még néhány szavam, melyet azt hiszem a körű mények folytán az illetők nem fognak tőlem rossz néven venni. Nem régibben történt hogy a pápai önk. tűzoltó egylet tisztikara becsületbiróságot ült egy tagja felett a miatt, hogy az alető nyilvános helyen egy köztüzoltót arcul ütött, melynek tandó, mi e tekintetben nem ismerjük a tréfát. — De ha mégegyszer kijelentem : a fogadás nem áll I nem tarthatom 1 mint jellemes ember nem állithatom pelengérre egy Becsületes asszony nevét. — Ugyan, ugyan, minek ez érzelgős ? nagyon émelygős vagy, no, bizony egy aszszonyért érdemes is mulatságunkat megrontani. — Egy asszonyért ! mondod 1 hát ki az az asszony ? ki merészli nevét ily hangon említeni ? 1 Vagy azt hiszitek nem fogok azért elégtételt venni ? ! — Adunk is ! — volt a tompa egyhangú válasz. A bajtársak megverekedtek, kadétünk megsebesült, egy hétig nyomta az ágyat, csekélység, hisz katona dolog. Mily édes érzés volt szenvedni egy kis seblázat, egy kis fájdalmat azért a szép asszonyért, kit oly forrón szeretett. Ott látta öt lázas álmában ágya előtt, érezte forró csókjait: ott pihent keble boldog menyországán. Bár az álmok örökké tartanának 1 De ugy az ábrándok, mint a keserű fájdalmak mulannók, kadétünk álma is eloszlott, felébredt, csak egy-két kardvágás maradt meg még néhány hétig. S mit tett Krivánné V Közönbösen fogadta imádója megsebesülését, udvaroltatott rnegának, a rajangók serege vette körül, kik ha nem győztek, a kadét szerencséjének tulajdonították vereségüket.