Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.

1896-08-16 / 33. szám

2 PÁPAI KÖZLÖNY 1896. augusztus 16. hogy a vízvezetéket nem kellene már egyszer megvalósítani, sőt mi vagyunk azok, kik ezt minden áron kívánjuk, és hisszük is, hogy megvalósul, de ez azért nem zárja ki azt, hogy a többi intézmények, melyek városunkban létesültek, nem városunk haladását és rágzását célozzák. Ha végig tekintünk intézményeinken, melyek Pápán az utóbbi időben létesültek, egyre sem mondhatjuk, hogy a számítani nem tudás hozta életre, vagy hogy városunk kárára létesült volna ; ellenkezőleg, szükségesek azok s csak örülni kell minden pápai lakosnak, hogy városunk ezek birtokában van. Abban pedig senkisem kételhedhetik, mert az eddigiek után nincs reá ok, hogy ezen áldozatok árán létesített intézmények meg fogják hozni dus gyümölcseiket, melyeket lakosságunk fog élvezni. A mi javunk a mi dicsősségünk az a haladás, melyet Pápán élvezünk s melyet á városnak saját jól felfogott érdekében megszakítania nem szabad, nem szabadna még akkor sem, hogy ha ez a pótadó esetleg még néhány éven át emelkednék. Mi biztosan hisszük, hogy sokáig nem fog tartani, s hogy az általános jólét később azokat is helyesebb ítéletekre fogja sarkalni kik most annyira meg vannak ijedve az 53'8

0/° os pótadótól. Végül még egyet! A városi tanácshoz intézzük ezt, hogy ezentúl azt a jelszót tartsa szem előtt, hogy : Meggondolva előre! A lovász-patonai fiaskó. Hat napig pihenj és a hetediken dolgozzál! Igy gondolkoznak a néppárt vezérféríiai és ennek köszönhető, hogy mióta ez a párt, amely azt szeretné elhitetni a világgal, hogy a kereszténység megmentésére alakult, működik és izgat, nincs zavartalan vasárnapja a magyar népnek, Gróf Zichy Nándor, a néppárt fővezére tudvalevőleg vasárnaponkint egy-egy kis kirándulást szokott rendezni valamelyik községbe, hogy ott a heccplébánosok és káplánok közreműködésével megalakítsa a néppártot. Egy ily kirándulást tett mult vasárnap L o v á s z-P a t o n á r a is, a hol azonban óriási kudarcot vallott. Volt már alkalmunk több izben az ily néppárti gyűlések sikertelenségeiről, feloszlatásáról tudomást szerezni, de ily szégyenletes kudarc|r ó 1, mint a milyenben ez alkalommal 'a néppárt zászlóbontói Lovász Patonán részesültek, olyanban még nem részesültek. Diadalutat, aranyhegyeket Ígértek a néppárt fővezérének a lovászpatonai kiránduláshoz, és ez ellenében nemcsak hogy szóhoz nem engedték jutni, de záptojással, abcugolással és ököllel fenyegették, ugy hogy kénytelen volt a színhelyről áluton menekülni. Azok az izgága plébánosok, kiválóan E d 1 i g e r Titusz n. teveli plébános, a lovász-patonai népgyűlés főrendezője, előre is jól tudhatták, hogy ezen zászlóbontásnak nem lehet más eredménye, mint szégyenletes kudarc. Hetekkel a gyűlés előtt meg lett az nekik jósolva, de ök nem tágítottak, hanem . a legnagyobb erőszakoskodást követtek el arra nézve, hogy LovászPatonán az obligát népgyűlést, a jól ismert és minden józanul gondolkozó ember által rég megunt vezérmotivumokon felépült népoperájukat előadhassák. A mi előre volt látható, az meg is történt. Rosszul számított a kerület néhány izgató plébánosa, midőn Lovász-Patona községét szemelte ki arra, hogy az ugodi kerület néppárti zászlóját ott bontsa ki. Az ugodi kerület értelmes, hazafias derék népe nem engedte magát az igaz hazafiság és szabadelvüség útjáról eltántorítani. Az ugodi kerület liberális elemei nem fogékonyok a néppárti vasárnapi menük kotyvasztéka iránt, azt a részét, pedig, amelyikre tán hatott a plébános izgatása és lelketlen agitácziója, az észre fog nemsokára térni, hogy annak a vasárnapi menü szakácsainak legfőbb fűszere a maszlag, melynek hatásától idejekorán menekülni kell. Hogy a lovász-patonai népgyűlésen a jó ugodi kerület polgársága ezt ar, étrendet be nem vette és visszautasította, az csak jó gyomorra vall, s dicséretére válik az illető vidékbeliek józanságának és felvilágosodottságának. S mikor ezt az igaz magyar érzést megnyilatkozva láttuk a 1. patonai esetnél önkénytelenül is az a kérdés merül fel bennünk, hogy a nébpárti agenturaként működő plébánosok és káplánok miért szítják folyton az elégedetlenség tüzét a lakosság között, miért vezetik félre a népet igazságtaJött egy másik jelölt, a ki merő ellentéte volt az előbbinek. Vézna és vékony volt. Mindjárt a következőket jelentette ki : Kérem, a vikszolást nem vállalom el, a teppichet se klopfolhatom, mert gyönge a mellem. A harmadik emeletről se járhatok le, hát ha valamit hozni kell, másnak kell lemenni . . . — Ugy> — mondtam, — hát talán majd én vagy a feleségem fogunk lemenni ? Mi ? — A hogy tetszik ?. .. Különben — szól a leány — látom, hogy itt zongora is van. — Igen. — Jaj kérem, muszály vagyok előre megmondani, hogy nem tudóin eltűrni a zongorálást az idegeim miatt. — Asszony — kérdeztem a feleségemtől, — ő nagysága ideges. Hajlandó vagy lemondani a zongorázásról ? — Óh nem! — Akkor hát nem is állhatok he ide! — mondta a leányzó. A harmadik jelölt a következőkön kezdte: — Kérem milyen itt a koszt ? Hála istennek elég jó! — feleltem. — Láthatja, hogy meglehetős jó színben vagyunk mindnyájan. — No azért, mert nálam fő a jó koszt! A spenótot nem szeretem, a borju-pörköltet se, a turós-csuszától irtózom. Csak a finom ételeket szeretem. Minthogy azonban a spenótnak nagy barátja vagyok, a borju-pörköltért rajongok, a túrós csuszát pedig imádom, megpróbáltam kapaczitálni a leányt : — Tudja mit ? Engedje meg, hogy mi azért jövőre is tetszés szerint főzzünk. Hiszen magának nem kell megennie az ólyan ételt, a mit nem szeret. A leány energikusan rázta a fejét és azt mondia : — Nem, nem, kérem, mert vannak ételek, a miknek a szagát sem szeretem ! Elment. Én kezdtem dühöngni és megkérdeztem a feleségemtől: Aztán hallod, ez mindig igy megy ? Mindig ! Óh majd tapasztalsz te még sok gyönyörű dolgot ! Két nap alatt vagy harmincz cselédjelölttel tárgyaltam. Egy se volt alkalmas. Az egyiknek a harmadik emelet nem tetszett, a másiknak nem volt ínyére, hogy főznie is kell, a harmadik nem hajlandó mosni, vasalni, a negyedik minden héten kétszer kívánt kimenőt, az ötödik, a hatodik, a tizedik, huszadik, mind más kívánságokkal állott elő, ugy, hogy én már szinte tajtékzottam a dühtől. Végül jött egy, a ki mindenben nagyon megfelelőnek látszott, kitűnő bizonyítványai voltak, jó modornak látszott. Már megörültem, hogy íme, hosszas kutatás után végre mégis csak találtam jóravaló cselédet és azt mondtam neki : — Nos tehát elsején beállhat! — Jól van kérem, — mondta a leány. — I)o még egyet kérdeznék. — Nos? — Vannak kis gyermekek ? — Még nincsen ! — No akkor jól van ! ... És hozzátette: — De aztán kérem, ne is legyen! Mert én ki nem állhatom a gyereket! Ez már több volt, mint a mennyit az én türelmem elbírt. Dühösen csaptam a fe• jembe a kalapot és elrohantam hazulról. Az ördög vesződik tovább cselédekkel! A feleségem kárörvendve mosolygott ' rajtam.