Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.

1896-01-26 / 4. szám

VI. évfclyam. Pápa, 1896 január 26 4. szám KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. MEGJELEN MINDEN VASARNAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 frt. Félevre 3 frt. Negyedévre 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 15 kr. — Hirdetések és Nyiltterek felvétetnek a kiadóhivatalban, és Nobel Ármin könyvkereskedésében. K at 0 n ai 1 a kb ér-o s ztá 1 y­zat emelése. Mi több izben teljesítve hírlapírói kötelességünket, felemeltük szavunkat lakásviszonyaink türhetetlensége érde­mében. Felszólalásainkban kiemeltük, hogy ezen lakás mizériák oly mérve­ket öltenek már, melyek városunk kárára és hátrányára szolgálnak sőt városunk jövőjének lesz megakasztója. Hogy mily helyesen ítéltük meg ezen tűrhetetlen állapotot, fényes bi­zonyítékul szolgál erre a m. kir. hon­védelmi ministeriumnak a városi ta­kácshoz küldött átirata, melyben váro­sunkban a lakbér kipuhatolást ren lelte el. Ezen lakbér kipuhatolás arra veze­tendő vissza, hogy a városi hatóság még a mult év elején kérvényezte a m. kir. honvédelmi minisztériumtól vá­rosunknak a magasabb lakbérosztály­zatba való vételét. A városnak ezen kérvénye teljesen jogosult volt, mivel Pápa városa éven­ként több száz forintot tizet reá a ka­tonai lakbérekre, mivel Pápa városa a katonai lakbérosztályzat VH-ik — utolso osztályzatába van besorozva, s igy igyekezett ezen jogosulatlan beosztás ellen a minisztériumnál orvoslást ke­resni. \ A ministerium a város kérvényé­nek helyt adva, mint már fentebb je­leztük a lakbér puhatolási eljárását el­rendelte, mely puhatolást egy bizott­ság az utóbbi napokban be is fejezte. A bizottság Sült József kir. köz­jegyző elnökiele alatt tett eleget a mi­nisteri megbízatásnak. A bizottság tag­jai voltak : az V-ik hadkiegészítő pa­rancsnokság részéről Jeli i 11 e k Gusz­táv föhadbiztos, a helybeli áliomás pa­rancsnokság részéről, Imre y György százados és P á 111 z Alajos főhadnagy, a pénzügyiigazgatóság részéről R i e g er János p. ü. titkár, a városi hatóság részéről 0 s v a 1 d Dániel polgármester, Svoboda Venczel tanácsos és L a m­p e r t h Lajos főjegyző. A bizottság a lakbér kipuhatolást eszközölve, az 1890,1891, 1S92, 1893 és 1894 évek adóit vette tekintetbe és a lakbérek mennyiségét ezen imént emiitett évek házbérjövedelem vallomási ivek alapján állapitotta meg, hololt ezek nem lehet eléggé mérvadók, mi­vel városunk ezen évek alatt a ha­nyatlás korszakát élte. Városunk fejlődésének korszaka 1893-ban kezdett pirkadni, a mikor a m. kir. földmivesiskola létesült, a mit követett azután rohamos lépésekkel az 1000 munkásnöre berendezett in. kir. dohánygyár, a honvédlaktanya, a ref. egyházkerület 8 osztályú gymnásium, a város asfalt gyalog jáidával és a föut közlekedési vonalának asíalt makadám burkolattal való ellátása, a pár hó múlva megnyíló pápa-csornai vasút épitése. A pápai polgári leányiskolának uj állam­épületbe való áthelyezése, és egy állami tanitóképezdének való felállítása pedig a megvalósulás küszöbén áll. Mindezen intézmények városunk lakossága növekedésének oly hatalmas impulsust adtak hogy mc'g az 1890, 91, 92 és 1S93 évben 100 számra is ment az üres lakások száma, ma már pedig túlzsúfolt lakásokat lehet találni, a minek természetes következménye lett a lakbérek emelkedése, a miről az 1895 végén beadott és a puhatoló bi­zottságnak rendelkezésére álló legújabb házbér adó vallomási ivek fényes ta­núbizonyságot tesznek amivel a bizott­ság meg is győződött és azt a minis­terhez felterjesztett jegyzőkönyvben meg is említette. Lehet, hogy a bizottságot eljárá­sában a törvények és ezen alapuló ministeri rendelet kötötetta, de mikor városunk fejlődésének kezdete a bi­zottság által a puhatolás keretébe vett fflw TÁRCA 6 Margitka. Rajz. Tudja a jó Isten hogyan történhetett meg az, hogy a Margitka piros arcza fehér lett, mint a fehór liliom. Valami sápadtság szállott arra a rózsaszínű hamvas arczocs­kára. Aztán eltűnt a Margitka édes, aranyos kedve is. A játszi eleven gyermekből szo­morú, hallgatag leány lett. Az öreg Bódi bácsi, a Margitka ezukros papája, hiába fogadta, hogy -- mi a b;tjod édes, kicsi mókusom ? Mondd meg nekem ; m;ijd elmegyünk a doktor bácsihoz, a ki meg­gyógyít téged ! Vagy nem bizol benne ? Hi­szen igaz, hogy fiatal ember, de nagyon tu­dós emb'T ám, nagyon! Ugy, ugy mókuskám elmegyünk hozzá, ha beteg vagy. Hiába volt a kis Margitka tiltakozása, hogy de bizony ő nem beteg ; az öreg ur fejcsóválva, szomorúan nézegette a leányka olsápadt orczáját. Odabent aztán együvé ültek a mamával és gondolkoztak, hogy mi is lehet a baj, a a mely az ö aranyos leányukat ugy bántja, sápasztja. Margitka pedig künn a kertben könnye­zel, csak a szivecskéje tudta, hogy miért ! — Tehát már észre vették, hogy sápadt ; oh jaj, ha megtudják, ha észreveszik, hogy miért, hogy miért ? És még ahhoz a csúnya fekete bajuszu doktorhoz akarják őt vinni gyógyítás végett, a ki pedig mindennek oka s a kit ugy gyülö!, hogy . . . s felemelte piczike öklét s ugy fe­nyegette meg azt a csúnya, fekete bajuszu doktort, a kit ott képzelt maga előtt. Mert hiszen világos, hogy ő az oka mindennek. 0 az oka, hogy szép piros ar­czája ugy elsápadt. — De hiszen majd vissza adja ö ezt neki . . . azaz hogy nem . . . Mert ugy történt a do[og, hogy ö kintjárva a me­zon egy lepkét kergetett a nagy szalmakalapjá­val, a melyet a ezukros papa hozott Pestről. De a lepke hol jobbra, hol balra szállt s ö hiába fárasztotta picziny lábait, nem foghatta el; pedig ugy vágyott a szive utánna. S vé­letlenül épen mellette sétált ekkor a doktor, megkérte tehát, hogy fogja el neki azt a piros szárnyú aranyos pillangót. — Milyen furcsa is volt, mikor az a fekete bajuszu em­ber a lepke után, szaladl milyen nevetséges volt, még most is kaczagna, ha nem fájna ugy a szive, . . . azaz, hogy nem haragud­nék reá annyira. S a doktor el is fogta a pillangót. Oda hozta hozzá s egy csókot kért érette. No-no . . . egy csókot ? ! S aztán mikor a kis leány vonakodott a szives kérelmét teljesíteni, a doktor ur erőszakkal vette el a piros arczról a maga jutalmát. Ez ugyan nem volt helyes eljárás a doktor ur részéről, de meg is adta ám az árát. A kis leáuy szeméből megeredtek a könyek, az ajkára egy hang szakadt fel a szivéből zokogó, panaszos s a doktor ur mindhiába vigasztalta, hiába beszélte, hogy nem akarta, a könnyek el nem állottak, s a siró ajk se akarta elhagyni panaszos beszédét. S a kis lány arcza fehér lelt, mint a liliom ! De hát hogy is ne mikor ő már 17 éves és — megcsókolta a doktor. És most épen ehhez akarják ót elvinni gyógyítás vé­gett. Jó is lenne ! Hiszen a mi a csókot illeti, az nem esett épen rosszul, de hát, de hát ő mégis

Next

/
Thumbnails
Contents