Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.

1896-07-26 / 30. szám

PÁPAI KÖZLÖNY 1890. julius 26. Emberi gyarlóságunk, hogy mindenütt az „okosak" vannak ugy többségben, de hogy nálunk oly kevesen vannak a „tapintatlan" emberek, a kik a közjó veszedelmét észre merik venni s e miatt sarokra merészelnek állani, ez a mi szegénységünk, melyért bűnhődünk. Bármily sajnosan essék is, de ki kell mondanunk a szomorú valót, hogy a város közállapotaink romlásának oka abban rejlik, hogy az úgynevezett független gondolkozású egyének között, kevés az önzetlen emberünk, ki a közjóért egész lélekkel, ha kell áldozatokra kész szenvedéllyel munkálkodjon. Sápítozó ember ugyan felesszámmal vagyon, de olyan a ki „kitegye magát" a jó ügyért, céltáblája legyen a silányok gyanújának, gúnyjának, vajmi kevés. Sokan köpik a markukat ugy a nadrág zsebben, hogy „megmutatják" ök, mi legyen az az igazság, de mikor ki kell állani, nyilt tanúságot kell tenni a közjó mellett : akkor megered a kifogások árja, mindenkinek sok a képzelt veszteni valója, a „de" és a „hanem" lesznek a mondat főrészei, minekutánna kezdetét veszi az általános bujkálás, melynek az a vége, hogy a „hatalmasok" nemcsak felemelik, de hátra is szegik a fejüket. Ilyenek a mi közállapotaink ! Szomorú de való ! Ilyen visszonyok között alig lehet csudálni, hogy a lakosság türelmét veszítve, nincs bizalommal a város intéző köreivel szemben s még akkor is farkasszemet néz mindem oly irányzattal és czélzattal, mely városunk tekintélyének emelését volna hivatva előmozdítani, mert mindenben a klikk müvét véli látni, jobl an mondva az önérdek lólábát akarja minden áron konstatálni. Ez az állapot pedig a közérdek szempontjából igen veszélyes. Ezen változtatnunk kell, mert ez városunkra nem emelkedést, hanem pusztulást jelent. Vigyázzunk magunkra ! Levél a szerkesztőhöz. A városi tanács figyelmébe. A mint a biblia mondja, porból vagyunk és porrá leszünk. Pápa város bölcs tanácsa azonban ezzel be nem elégszik hanem kimondja a szentenciát : » És vort szivünk életünkben át». Ezért aztán van is nálunk oly nagy por, hogy annál csak némely város magisztrátusának korlátoltsága meg a város polgárai által fizetett pótadó nagyobb. A legkisebb szélre oly porfelhő kerekedik, hogy utcáinkhoz ilyenkor csak a Sahara hasonlítható midőn a Számum végig száguld rajta. Tavasszal és ősszel a nedves lakások nyirkos levegője, nyáron a szél által felkavart por lepi be a pápaiak tüdejét s ezért találkozunk a halálozások lajstromában oly gyakran e megjegyzéssel „a halálozás oka, gümőkór." A betegségek eme legborzasztóbbika kevés városban grasszál annyira mint nálunk s mindez azért történik, mert a magisztrátus gondja mindenre kiterjed, csak arra nem, amire kellene, a polgárok egészségére. Az utcák rendszeres öntözése segíthetne e bajon s Pápa város, mely százezereket költ más célokra, meghozhat annyi anyagi áldozatot, hogy az utcák öntözése lehetségessé váljék. Az utcaöntözés körül azon tapasztalatot tettük, hogy vannak előnyben részesített és vannak elhanyagolt utcák. A város külterületének elhanyagolt állapotáról nem is szólunk, de nem hagyhatjuk emlités nélkül azon elhanyagolást, melyben a belváros utcái részesülnek. A por itt örökös, ha pedig az utcákat söprik — ami elég ritkán történik meg — akkor a londoni köd elbújhat szégyenében az itt uralgó állapot felett. Az egészség az ember legdrágább kincse s e kincset semmi sem veszélyezteti annyira, mit a rossz levegő s ha már nem bírunk jó ivóvizről gondoskodni segítsünk legalább ott, hol a segély lehető, azaz tegyük a város levegőjét lehetőleg pormentessé s ezt csak az utcák szorgalmas felsöprése s még szorgalmasabb felöntözése utján érhetjük el. Biztosithatjuk a magisztrátust hogy habár a pótadó már majdnem 50%, nem fogja senki sem sajnálni, ha az utcák tisztántartására egy kissé nagyobb összeget fogi nak fordítani mint eddig. Elösmerjük, hogy a pápai por valóban oly speciálitása városunknak, minőt másutt J alig láthattunk, de azért épenséggel nem vesszük rossz néven városunk magisztrátusától, ha megfoszt bennünket ezen speciálistásunktól. Miután úgyis van városunkba elég olyan egyén, ki méltatlanul foglalja el he; lyét, port hintve a közönség szemébe, az utcai por teljesen felesleges. Tehát az adófizető polgárok egészségére való több tekintetet és kevesebb port kérünk ! ÁRGUS. Hol marad Pápa városa? A napi sajtóban folytonosan olvashatjuk azon örvendetes híreket, hogy hazánk egyes vidékeinek, városainak községeinek lakossága — nagyobb társaságokká tömörülve rándul fel a fővárosba, hogy a kiállítást, azt a mi méltó büszkeségünket megtekintse, hazánk kultúrájának, kereskedelmének és iparának előhaladottságát megismerje, tanulmányozza. a nagy árt megadta. — Ne essék a Biró néven folt. Tizenkét napig fontolgatta ezt, a tizenharmadik napon bejött a társaságba. Épen olyan szép volt, mintáz előtt, csak a szeme alatt húzódott két setét vonás. A tizenharmadik napon mert találkozni Kars Pállal. Mikor először egyedül maradtak, Kars lerogyott előtte és ugy kérte térden, hogyne legyen azé az emberé, utasítsa vissza, még nem késő. Sárika csak a fejét rázta. Ekkor azt mondta Kars Pál nem pozolásból, de igaz hangon. — Akkor hát haljunk meg együtt. Sárika erre is csak fejét rázta és szomorú hangon felelte : — Az nem nehéz, meghalni az eltiltott szerelemért, élni kell tudni azért. Másnap aztán megesküdött Breford Henrikkel. II. Egy hónapig ott laktak a bánfalvi kastélyban, miközben Breford megvette a szomszéd birtokot az öreg tárótól s átköltöztek saját kastélyukba. ... Az uj asszonynak egy hosszuhosszuságos, az angolnak perczként elillanó év iramlott a végtelenbe. Csend, kinos csend az év egész története, csak azután történt valami. Breford Henrik egy nap azt mondta apósának pikézés közben : Te Biró Sándor, a te leányod meg • csal engem. — 'Minő badarság. — Még nem tudom biztosan, csak erősen sejtem. — Ugyan honnan ? — Honnan ? Hát csak onnan, hogy eddig olyan volt hozzám, mint egy jégcsap, mint egy alázatos jégcsap. Nem szólt hozzám hetekig egy fél szót is, most pedig nevetgél, szól hozzám, még dalol is néha. — Hát ez a csalás szimptomája, ellenkezőleg most kezd beléd szeretni, ideje is már. — Ne mondj rossz viczczeket. Én mindebből csak azt látom, hogy a leányod engem csal, vagy megcsalni akar. Ha megbizonyosodom . . . Biró Sándor közbevágott: Nyolcz tizenhattal : huszonnégy, tizennégy király : hatvannyolc/., halvankilencz, hetven . . . Breford Henriknek ez a parti, poénjét egy koronával fizetve, hétszázhatvannégy koronájába került. Ezután szétváltak. Biró Sándor nem is törődött vele többet ; olybá vette az egész dolgot, mintha az ő angoljának raptusa támadt volna. El is feledte az egészet hamar. Az angol pedig jól sejtett. Hiszen Sárika asszony lett, ki végre is érezte, ha képes volt életben maradni szerelméért, legalább élvezze is. Mivel is tudná az asszony gyűlölt urát megbőszülni, mint azzal, hogy megcsalja. No hát Sára asszony meg is csalta az angol urát. Kars Pál az alatt az egy év alatt ezerszer is ostromolta szerelmével szerelmesét, a szép, szenvedélyes asszonyt és végre Sára az ezeregyedik lávatüzességü vallomásra megnyilatkozott lelke rejtegetett sejtelmével. Belevetette magát a szerelem édes menyországu mámorába, élvezte annak részegítő dalát, ha mindjárt bűnösen is. Addig addig itták azt a részegítő szerelem italt, mig elvesztették józanságukat és elvakultak. Breford Henrik mindig élesebben látott. Már tudta ki az, kivel neki meg kell osztozkodni asszonyán s csak alkalmat várt. — Nem soká kellett várnia. A szerelmesek szinte halálra dermettek, mikor Breford Henrik keserű mosolylyal ajkán rájuk nyitotta az ajtót. Köszönt nekik, azután tul udvariasan megkérte Kars Pált, hogy legyen szíves öt feleségével egyedül hagyni, nagyon fontos és sürgetős beszélni valója volila vele. A mikor Kars elment, a férj leült feleségével szemközt és mondta : — Lássa, asszonyom, ön megcsalt engem Karssal. A mi azt az urat illeti, hozzá semmi közöm, Ü kalandot keresett, meg is találta, még pedig elég izgalmas kalandot. De ön bűnös mindenestül és én, ki ura, parancsolója vagyok, meg fogom büntetni. Sára asszony halálra ijedve nézte, mint húzza elő férje a niklirozott buldog revolverét, mint teszi bele a töltényeket. Egy izom sem rándult meg arczán, mikor az asszonyra emelte, a revolvert és kétszer egymás után reá lőtt. Mindakét golyó halálos sebet ejtett. Sára asszony csak lefordult a díványról. Breford Henrik felemelte, meg-