Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.

1896-07-12 / 28. szám

PÁPAI KÖZLÖNY 1890 julius 12. nister átirata folytán a képviselőtestület ezen átirat értelmében-határozott s a tanitóképezdét városunktól majdnem egy kilométernyi távolságra akarják épiteni. Nagyon helyesen mondják egyesek városunkban, hogy igy Pápa városa Tapolcafönek épiti a táiűtóképezdét. Ösmerjük a mozgató erőt, mely ezen ministeri átiratot sürgette, ösmerjük az érdeket, mely most már követeli az állami tanitóképezdének a földmives iskola mellett való felépítését, de nem ösmerjük el a jogosultságot, hogy a képviselőtestületi tagok ily vakon belemennek egy oly kelepcébe, melyet egyesek a saját érdekeik támogatására készítenek. Nem akar ez vád lenni a ministeri átirattal szemben, hisz oda fönlit vajmi keveset tudnak, hogy ily magánérdek követelte ezen átirat megküldését a városi tanácsnak, de vád akar lenni azokra, kik ezen telek kijelölését a ministernek, ki még egy évvel ezelőtt határozottan a dohánygyár melletti telek kijelölésében foglalt határozott állási ajánlották. Ezt megmondani kötelességünk volt! Városunk beléletében még oly sok közhasznú és fontos kérdések vannak napirenden s ez okból igen időszerűnek tartjuk jelenleg ezen felszólalásunkat. Meg kell jegyeznünk azon egyeseknek, hogy a közönség tűrő hallgatása nem mindig egyenértékű a beleegyezéssel, s ha nagyon is élére lesz állítva a dolog, nem leszünk mi sem kíméletesek s megnevezzük a gyermeket saját nevén, hogy ezáltal leránthassuk róluk az inkognitó álarezot. Azt hisszük felesleges bővebb magyarázatokba bocsájtkozni, hogy mily előnyt vesztettünk, hogy nem a dohánygyár melletti telkén, és mily hátránynyal van városunkra az, hogy a városon kivül lesz a tanítóképezde építve. Ehhez nem kell magyarázat, ehhez csak józan felfogás kell. Pollatsek Frigyes. Szünidőben. Megújul igy ugorkaérés táján, az iskola ajtóinak bezárásával a szülök két oldalú sopánkodása. Egyik nehéz szülői gond a pályaválasztás. Á latainer pálya nemcsak nehezen elérhető de nincsen tövisek nélkül. Egy egy az éleiben gyorsan érvényseülő pályakört, szertelen előítéleteink zárnak el. Jő, gyakorlatias pályát választani nehéz és sok szülőnek feje fáj miatta. S mivel e gondok a szűkre szakadtak, sok közüle — és mondjuk meg, nem minden alap nélkül — az iskolát vádolja. A vád az, hogy az elemi és középiskola versenyeznek egymással a gyermek agyának megterhelésével. Kilencz-tiz éves fiuk nehéz filozófiai definicziőkkal, politikai földrajzzal, pragmatikus históriával és még számos elmélettel foglalkoznak. A ki a száraz theoriákkal nem tud megbirkózni, az előtt bezáródik a tudomány csarnoka. Az iskola a szülőket, ezek viszont az iskolát vádolják. S egyik sem látja meg a maga hibáját. Az apa egész nap töri, zúzza magát a kenyérért, ő nem ér rn gyermeke nevelésére, az anya folytonosan a gyermekekkel van, vele szemben makacsabbak, követelőbbek. i-vz apa azt hiszi, hogy atyai kö telességeinek megfelelt, ha fiáért a tandijat megfizeti, a könyveket megveszi, de ez az apai kötelességnek csak félig való teljésitése : résen kell lenni s a tanulás körül ellen kell őrizni a gyermeket. Igazat kell adnunk a tanárnak, tanitónak.'a ki az öntudatos gondolkodásra fejleszt és ha hosszú megfigyelés után tehetséghiányt tapasztal, még kellő időben más pályára utasit. A baj azonban a eziezomás anya, a söröző férj és a paedagogiában járatlan, esetleg Darwinimussal telitett tanárban van, az ilyen szülők, az ilyen tanár neveli a mai léha társadalmat. Ha mindenki, szülők és iskola teljesítenék kötelességeiket, akkor a mostani rendszer mellect sem lenne baj. Nem a rendszer rosz, de a mód, melylyel végrehajtják. Ámbátor egy kis tananyag redukcziónak immár bekellenék következnie. Hallgassunk végig egy érettségi vizsgálatot. Szinte bámuljuk az ilju agyat. Ennek anyaga, a mit az érettségin követelnek, bátran lehetne az egyetem tananyaga. Három, illetőleg öt nyelv grammatikája, stiliszktika, poétika és retorika, a pragmatikus világtörténelem, mindezek filozófiai magaslaton követelve. Ez sok ! Ezért dőlnek ki tanulóink a középiskola derekán, ezért a bukott deákok Asyluma a kereskedő meg az iparos pálya. Lássuk már be, hogy Magyarországnak egyelőre nem nagy tudósokra, hanem intelligens, tanult, fekete karikákkal körülvett szemeivel nagyon szánalmasan nézett ki. Fakó arczát csak egy pillanatra futotta át valami lázas pirosság, mikor az elnök kérdésére, hogy tegyen őszinte vallomást, mi vitte rá a sikkasztásra ? — azt felelte : Nem hazudtam soha életemben — csak azt mondhatom, amit mondtam, a pénzt elveszítettem, hamarosan nem tudtam előkeríteni, hát a könyveket meghamisítottam. Ez a vétkem. Büntessenek érte. A védőügyvéd ezt a momentumot is sikeresen felhasználja. — Tekintetes törvényszék ! A vádlott égő arcza a tanú arra, hogy igazat mond. Csak a becsület pirul, mikor becstelenséggel vádolják .... Mielőtt a bíróság kivonulna itélethozás végett, az elnök még egyszer megkérdezi a vádlottat : — Kiván-e még valamit felhozni a védelmére ? — Nem kivánok. Csak azt mondom, hogy a tekintetes biróság, bármilyen szigorú Ítéletet hoz is, jobban el nem Ítélhet engem, mint én elitéltem önmagamat! Mindenki meghatottan hallgatja a vádlott reszkető hangját és nézi bűnbánó alakját — s azután a szánó tekintetek átszállnak róla a gyászos fiatal asszonyra : — Szegény, mennyire szeretheti a férjét — suttogják az emberek egymás közt. Pedig ha ugy belelátnának a szép aszszony Jelkébe, de mást olvasnának ki onnan. Szilaj gyűlölet lángja lobogott, mig a férj arról beszél, hogy elitélte önmagát és alig bírja megállani, hogy összeszorított ajkai közül ki ne törjön a szó : — Elitélted magad és mégis ide kerültél te gyáva 1 A férfi mintha kiolvasná az asszony szeméből a néma vádat, szégyenkezve süti le reátévedt tekintetét és dideregve húzódik össze. Talán mégis gyávaság volt tőle, hogy idáig jutott'? De hiába, nem tudott megválni az élettől. Nem tudta itt hagyni ezt a szép asszonyt, akinek a kedvéért ha kellett volna, nemcsak sikasztott volna, de ölt volna is ! Elkövette érte a gyalázatot, majd megbűnhődik érte és azután szerelme újra kárpótlást fog neki nyújtani mindenért. Az eltolt pénzzel majd kezdenek valamit valahol messze, a hol nem ismeri őket senki. A pénzből tízezer forint még meg van, kiszabadulásáig jól megőrzi az asszony s azután majd igazán boldogok lesznek vele. Néma megadással hallgatja az Ítéletet is. Két évi börtön ! Eh, majd csak eltelik az a két év s azután újra boldogok lesznek I S ott a börtönben is vigaszt, reményt nyújt neki az a tudat, hogy odakint egy szerető asszony vár reá ... Az ügyész megengedi, hogy mielőtt lekísérnék a vádlottat czellájába, a felesége beszélhessen veié. Csak annyit mond neki, megszorítva a kezét és kibontakozva öleléséből : — Délután lemegyek hozzád ! Nem csinál szczénákat, köny sincs a szernébon. — Erős asszony ! — gondolják a tör vényszéki urak. — Talán nem is szeret igazán V — gondolja kétségbeesetten a vádlott. — Délután megszabadulok tőle — gondolja az asszony. A rabot lekísérik az ügyészségi fogházba. Az őr becsukja utána az ajtót, magára marad. Végigdől a kemény szalmazsákon és kétségbeesetten érzi, hogy az egyetlen mentő gondolat, mely eddig fen tartotta öt, hogy kezd átalakulni kínzó kétségbeeséssé, gyötrő gyanúvá ? Hogy vált el tőle az az asszony ! Milyen hidegen, szinte gyűlöletes tekintettel, a biztató szerelem egy hangja, a részvét egy meleg kifejezése nélkül ! Ha nem szeretné ? De nem, az nem lehet ! Lázas lelkében végigvonul házasságának egész története. Az első bál, amikor beleszerelt a szép Kerecsendy Tildába. Egy csomó megyei licsur rajongta körül, alig lehetett hozzájutni egy tánczához. Azután másnapra meghívták. A víg, könnyelmű leányt mintha csak kicserélték volna. — Ugy unom már ezt a léha népet, mindnyája udvarol, de csak ugy, a hogy a szegény leányoknak szoktak udvarolni. Pedig ha valaki igazán, nemesen tudna szeretni, oh, hogy tudtám én is öt szeretni ! Szinte megkábult, inig a leány beszelt. Örült mámor fogta el és azt mondta ;