Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.

1896-07-12 / 28. szám

1896. junius 14. PÁPAI KÖZLÖNY 7. széles látkörü, európai műveltséggel biró kereskedőkre és iparosokra van első sorban szüksége. Majd ha ilyen osztályunk lesz, akkor az ország gazdag lesz és zavartalanul fejlődhetik a tudomány. l)e más hibája van a középiskolai túlterhelésnek, a 17—18 éves fiatalemberek szellemi csömört kapnak s innét sokasod nak meg az ősjogonezok, ősorvosnövendékek, a pályatévesztettek. Valóban itt az ideje, hogy az irányadó körök behatóbban elmélkednének közoktatásunk állapota fölöttt. Nem elégednének meg a külső felszínnel, hanem a mélyére, gyökerére ha tolnak a tanügy összes kérdéseinek. I liszen a haza jövő nemzedékéről : szeretett gyermekeinkről van szó. Levél a kiállításból. —, julius 7. A junius hónap vége és a julius eleje, mintha csak a kalendárium más részéből tévedt volna ide, nem valami jó időt hozott a kiállításnak. A pompás kis bagolyvar, a melyben a kiállítás meteorológiai állomása tanyázik (tehát itt csináljak a kiállítás időjárását), nem valami nagy népszerűségnek örvendett. Állandóan fehér zászló lebegett az ormánj a mi tudvalevőlep nem eppen kellemes hirnök, dacára ártatlan színének, mert esőt jelent. Néha fekete zászló váltotta fel, a melynek még rosszabb a jelentese : vihar cg égiháború közeledesét hirdeti. S daczára a rossz időjárásnak (a melynek egyelőre vége szakad, mert a ma már piros-feher zászló azt hirdeti, hogy : tartósan jó, szaraz idő várható), az ezredéves kiállítás látogatottsága nem hogy csőkken t volna, de egyre emelkedett. Tizennégy-tizenötezer napijegyes látogató járta be hétköznapokon, harmincz-harminczötezer ünnepeken és vasárnap. S mikor ezt az örvendetes dolgot konstatáljuk, újra a vidéki közönség dicséretét zengi az ének Mert ezeknek a látogatóknak majdnem kilencz-tizediesze a vidékről toborzódik. A pesti ember kényelmes es lusta, s azt gondolja, hogy nyugodtan kilesheti a szép napokat, mikor a kiállitásra meg)*, hert hisz úgyis itt marad, de a vidékről felzarándokolókat se jegeső, se villámlás nem tartja vissza, hogy megnezzek az ezredéves kiállítást, ezereves multunk és erős jelenünk kincses tárházát. Az egész ország tudja ma már hogy önmaga ellen követ el halálos vétket, aki késlekedik a kiállítást megnezni. Tudják ma már mindenütt, — hisz szavahihető tanuk hirdetik országszerte — hogy büszkesége ennek az országnak csudaszép kiállításunk, s ráfogás, rágalom, félrevezetes, amit drágaságról, lakáshiányról nyiltan és titokban hirdettek ellenségeink. S mennyire fog még szaporodni ez a tudat, ha a háromezernél több tanár és tanító, aki kongresszusra Budapestre gyűlt, hazatérve ugyanannyi apostolává lesz az ezredeves kiállításnak ? De erről beszéljenek ők maguk. Itt csak egyet-mást mondjunk el futólag, ami az ezután érkezőkre vonatkozik. Ünnepek és mulatságok. A jövő héttől kezdve hetről-hétre egykét nagyobb ünnepségre küszülnek a kiállításon. Sokféle nagy, pompás látványosságot terveznek, melyek mindegyike bizonyára sok ezer embert fog a tővárosba hozni. Lesznek a többek közt diszfelvonulások, virágkorzók, virágcsaták, kivilágítások 90,000 izzó lámpával, nagy katonai takarodó, 8 katonai zenekarnak együttes hangversenye, műveszeste Pálmay Ilka és Kopácsy Juliska közreműködésével, monstre-hangversenyek és dalelőadások a tavon, még pedig külön — És ha akadna valaki, aki ugy szerelné, mint én . . . Mosolyogva felelte: — Még nem ismer engem jól. Ismerjen meg először s azután szeressen meg, ha ugyan érdemesnek talál. Könnyelműnek neveltek fel engem is ; az atyáin, hiszen tudja, még gazdag ember volt, mikor én gyermekleány voltam — költséges passzióim vannak s aki azokat nem tudná kielégíteni, azzal nem tudnék boldog se lenni. Gondolja meg jól, hogy mit akar tenni. Meg is gondolta. Egy darabig feléje se nézett. De hiába. A szive parancsolt. Napról-napra szerelmesebb lett a szép Tildába. És ugy látszott, hogy az is ö belé. Egy napon aztán őszintén feltárta előtte a helyzetét. Szegény ember, akinek pénztárnoki fizetésén kivül egyebe sem.nije sincs. Az egész ezerötszáz forint. A leány szenvedélyesen kiáltotta: — szeretlek, szeretlek, mit törődöm én azzal, akármennyid van is. Egypár hónapig nem is törődött. A fizetését szépen odaadta a feleségének, az pedig pompásan beosztotta a pénzt. Ha szegényesen is, de meg volt mindenük, ami csak kellett. Hanem egyszerre csak az asszonykának kezdett az eszébe jutni ez is, az is. Most egy uj köpeny kellene, most egy kalap, ma este a színházba szeretne menni, holnap egy kis zenét hallgatni a vendéglőbe — azután meg restelli, hogy a barátnőit még egy kis uzsonára sem hívhatja meg, ékszere sincs, olyan mint egy koldusasszony. És igy tovább. A rendes asszonyi methódus szerint. Ö pedig nem tudta nézni az asszonyka szomorú arczát, nem tudta teljesítés nélkül elhallgatni a kívánságát, pláne mikor mindég olyan édes szerelemmel, gyújtó boldogsággal jutalmazta minden kérésének a teljesítését. És először adósságokat kezdett csinálni, azután, hogy azokat visszafizesse megint ujabbakat ; majd hozzá nyúlt a más pénzéhez is, és igy tovább. A nagyon gyenge és nagyon szerelmes férfiak methódusa szerint. És azután, nos hát azután idejutott és most várja az ö szerelmes asszonyát, aki eljöjjön vigasztalást hozni és szerelme édes biztatásával erőt adni neki annak ,az elviseléséhez, amit érte el kell viselnie. Csak jönne már, csak jönne már ! Oh milyen ólomlábon is jár ez az idö ! Ha el sem jönne! Ha nem is akarná öt látni ? Szörnyű kétségbeeséssel gondol erre az eshetőségre. 11a ugy kellene a két évi börtön szörnyűséges éjszakájának nekimennie, hogy útjára egy szerető hitves könyezö két szemének és utolsó csókjának az emlékét sem vihetne magával. — De ugy-e te nem teszed azt — suttogja a fogházszoba négy üres falának — te, aki tudod, hogy miattad lettem gazemberré, miattad kerültem ide 1 Este felé járt már az idö, mikor a fogházőr beeresztette az asszonyt. Tulajdonképpen neki is bennt kellett volna maradnia, hanem az asszony kérésére kiment s a kul- csot ráfordítva az ajtára, magukra hagyta ' őket. A férfi felugrott az ágyról és szenvedélyes öleléssel borult felesége nyakába. hölgy- es férfikarra, velenczei éjszakák stb. Minden hétre jut majd egy-ket ilyen nagyobbszabásu űnnepseg ugy, hogy bármikor jöjjön is a vidéki ember a fővárosba, mindig jókor érkezik, hogy egy-két ilyen ünnepelyen részt vehessen. Inasok és segédek kiállítása. E hónap 15-én nagy erdekü időleges kiállítást nyit meg Dániel Ernő kereskedelmi miniszter. A mester-inasok, segédek és munkások kiállítása ez, melyen a sajat készítményeiket mutatják be Azoknak a kiállítása lesz ez, akiknek ügyessége és izlese, szorgalma es találékonysága záloga a magyar ipar méltán várható felvirágozásának, s tanúsága az utolsó tiz esztendő nagy haladásának. A bejelentett tárgyak már nagyrészt ott vannak a kiállításon, s már hozzáfogtak a rendezéshez és a katalógus elkészitéseshez is. Már is látni való, hogy a legérdekesebb kiállítások egyike lesz ez, telve meglepően szép, ízléses dísztárgyakkal, a házi szükségletre való pompásan dolgozott czikkekkel, a melyek csaknem kivétel nélkül a ^ magyar iparos meglepő ügyességéről, elmességéről és találékonyságáról s emellett jó Ízléséről tesznek tanubiznnyságot. A kiállitás egy teljes |hónapig marad nyitva, a vidéki kamaráknak és iparhatóságoknak azal ajánlunk a figyelmükbe, hogy nagyon kívánatos volna a legtöbb helyen úgyis tervezett tömeges iparos felrándulásokat, legfőképen a segédek és tanulók felrándulását arra az időre kitűzni, a , mikor ez a reájuk oly fontos kiállitás nyitva lesz. A millenium emlékkoronái. A fővárosban a legutóbbi napokban egy uj és nagyon szép divat kapott lábra. A hölgyek karkötőiről, az óralánczok. nyakékekről, pénzestárczákröl, nyakkendőkről eltűntek a régi szokásos formájú apróságok : a szent-györgy-tallér, a négylevelü lóhere, a szerencsedisznö és turbános szerecsen, s a helyöket a millenium ünnepét jelképező, iga— Én drágáin, én egyetlenem ! Ki fogok szabadulni s akkor újra boldogok leszünk. A tízezer forinttal nyitunk valahol egy kis üzletet, vagy kimegyünk Amerikába. Mit tudom én inost, hogy mit csinálunk, de meglásd, boldogok leszünk. Csak el ne áruld valakinek, hogy a pénz nálad van. A kis Gézát felneveljük becsületes embernek. Két évig elélhettek abból, a mi a másik tízezer forintból még megmaradt. Menjetek haza az édes anyádhoz. — És azt hiszed, hogy az én anyám el lakna egy födél alatt egy gazember feleségével ? Éppen az ő nevében jövök. Azt kérdezteti tőled, hogy él-e még benned a becsületnek csak egy parányi szikrája, hogy igy meggyalázva tovább akarsz élni ? És nem gondolsz-e rám, meg a fiadra ? Én börtönből kikerült rab felesége legyek, a fiad börtönből kikerült rab fia ? Ha nem volt eddig erőd megtenni azt, a mit meg kellett volna tenned, legyen most. Itt a revolvered, elhoztam. Sajnálom, hogy igy kell lenni, de nem tehetsz másképp, ha csak egy parányit is szeretsz még. — De tehetek! — suttogja rekedten, magából kikelt, rémes arczczal a férfi. — Te voltál az oka mindennek, érted tettem mindent s most igy akarnál megszadulni tőlem V Meghalok, de veled együtt! Kicsavarja a fegyvert a nő kezéből s mire ennek rémes sikoltására berohan a fogház őr, átlőtt mellel ott hevernek mind 1 a ketten a szoba padlóján, melynek piszkos szemetével kezd szépen összevegyülni a forró, tiszta, meleg vér . . .