Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.

1896-07-12 / 28. szám

VI. évfolyam. Pápa, 1896- július 12. 28. szám. PAPAI L 0 \ \ Közérdekű független hetilap. - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész evre 6 frt. Felevre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 kr. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. HIRDETÉSEK és NY1LTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban, és Nobei Ármin könyvkereskedésében. A tanítóképezde ügye. Pápa város képviselőtestülete a legutóbb megtartott rendkivüli közgyűlés alkalmával az állami tanítóképezde telek kijelölésével egy oly határozatot hozott, mely méltó megütközést keltett városunk azon lakossága között, kik éber figyelemmel kisérik városunk haladását s kik városunk érdekét szivén viselik. Ezen közgyűlési határozat újra fényes bizonyítékot szolgáltat arra, hogy városunkban nem a köz — hanem a magánérdek uralja a helyzetet. Nem állanánk hírlapírói kötelességünk magaslatán, ha ezen telek kijelölés kérdésében újra nem mutatnánk reá azon kardinális bajra, mely városunkban legtöbbször megakasztja a közügyek ' haladását, háttérbe szorítja a közérdeket és szabad tért enged a magánérdekű tulkapásoknak. Nyílt titok az városunkban, hogy nem a képviselőtestület hanem egyes potentái vezetik városunk közügyeit. Láthatóés láthatatlan fejei vannak a városnak s a legtöbbször titkos kezek vezetik városunk hajójának kormányrudját. Biz ez nem jól van igy! Eleget okulhatott már a képviselőtestület, és végre is be kellene látnia, hogy itt az ideje, hogy Pápa városában a közügyeket, a polgárság bizalma által feljogosított közegek nyíltan, nem pedig egyes hatalmasságok titokban igazgassák a háttérből. A tanítóképezde részére kijelölt telek is ezen titkos hatalmasságnak egyik müve. A képviselőtestületi tagok hibájául rójjuk fel, hogy ezen kérdésben is oly határozat hozatott, a mit egyesek 'jónak és üdvösnek (?) tartottak. Miért engedték? Miért nem gátolták meg őket a terrorizmusban í Hisz egy képviselő kivételével mindanynyian lépre mentek és egyhangúlag hoztak határozatot, egy oly határozatot, mely egyenértékű a szegénységi bizonyítvánnyal. Igenis szegénységi bizonyítvány ! Mert mindazok, akik éber figyelemmel kisérték elejétől végig a tanítóképezde processusát és ezzel városunk emelkedését, belbecsét iparkodtak előmozdítani, azok nem szavazhattuk arra, hogy a tanitóképezdét a földmives iskola tőszomszédságába helyezzék. Hogy mégis arra szavaztak, azt a pillanatnyi elfogultságnak tulajdonítjuk, melyet a földmivelésügyi minister átirata okozott. S ebben a ministeri átiratban látjuk újra a város potentátainak működését. A jelenlegi földmivelésügyi minister I) a r á 11 y i Ignácz jóhiszeműségében nem kétkedünk, de nagyon furcsának tartjuk, hogy még egy évvel ezelőtt, a midőn még nem volt 'minister ugyan ezen kérdésben homlokegyenest ellenkező véleményben volt. A jelenlegi minister ugyanis akkor mint a főiskola gondnoka, a föiskoja felavatása alkalmával városunkban időzött és ugyanakkor Zsilinszky államtitkár, T i s z a Kálmán, O s v a 1 d Dániel polgármester és városunk egyes korifeusaival elhatározták, hogy az állami tanítóképezde helyéül — mint egyedüli legalkalmasabbat — a dohánygyár melletti telket vélik. Ezen kijelölést akkortájban városunk közönsége tetszéssel fogadta s mindnyájan azon hiszemben voltunk, hogy ezen kulturintézetünk városunk díszére és emelésére ezen telkeken lesz építve. Sajnosan kellett tehát csalódnunk, midőn egyszerre a földmivelésügyi miA fogházban. A helyi újság, a tárgyalás előtti napon, a szerkesztő felfogása szerint igen szellemes, az olvasók felfogása szerint azonban igen unalmas első czikkben foglalkozott a „megtévelyedett eniber'-rel, aki az erény gyalogutjáról letévelygett a biin országútjára s aki holnap piruló arczczal és reszketve fog állani az igazságszolgáltatás földi szolgái előtt, a zalabéri tekintetes királyi törvényszék bírái előtt. „Igen, piruló arczczal — folytatta tovább a zalabéri Times — mert az lehetetlen, hogy valaki egyszerre le tudja magáról dobni a becsület köpenyét és egyszerre át tudjon alakulni közönséges gazemberré. „Nem, és ezerszer nem. Gergely Pál bűnös ugyan és el is kell Ítélni, de azért erősen hisszik, hogy bűne csak pillanatnyi meglévelyedés volt és hogy önmaga ítélte el magát legelőször. Erre a tettére bizonyára valami nemesebb indok ösztönözte, nem az, ami a közönséges sikkasztókat szokta, valami más, valami általunk ismeretlen indok kergette a bűn útjára, és csinált a legbecsületesebb emberek egyikéből talán egy pillanat hatása alatt közönséges, elítélendő sikkasztót. „És mit szóljunk a családhoz ? Szegény bájos nejéhez, ártatlan fiacskájához, a kiket az atyának, a férjnek vétke földre sujt ! Oh, szörnyű sors, ártatlanoknak is bűnhődni s még szörnyebb, ha az ártatlan bűnösnek lászik ..." És körülbelül ez volt a véleménye a zalabéri uraknak is, a mit ezúttal a zalabéri intelligenczia közlönye eltalált. Ök is biztosra vették, hogy Gergelyt valami nagy és talán nemes indok vilte rá, hogy sikkasszon. Mert azt ugyan ök sem hitték el, a mit a vádlott állított, hogy a pénzt, mikor a postára vitte, akkor veszítette el s azóta készítette a hamis könyveket, nem, ezt már naivitás lett volna elhinni, azonban azt hitték, hogy azt a Gergelyt, a kit ők mindég ugy ismertek, mit a becsületesség mintaképét, azt csak valami nagyon nagy ok, vagy pedig szellemi életének teljes aberrácziója vihette rá a bűntényre. (Kz utóbbit a törvényszéki joggyakornok ur hangoztatta, a ki egy végzést sem tudott megcsinálni, de állítólag nagy elméleti jogász volt.) A közrészvét azonban még sem annyira a vádlott, mint inkább szép ifjú neje és kis két éves fiacskája körül összpontosult. És a védő ügyvédnek „Zalabér eme Eötvös" ének mint szintén a helyi újság irja, egészen könnyű dolga lesz, ha a zokogó szép fiatal asszony s a szörnyű csapásról mit sem tudó, mosolygó arczu fiúcska — fognak a háta meg'ett állni. Csakugyan könnyű dolga is volt. A másnapi tárgyaláson szem alig maradt szárazon, mikor a talpig feketébe öltözött, fehér arczu szép asszony, roskadozó léptekkel, a védőügyvéd karjára támaszkodva belépett a terembe. 0 maga egy élő, fájdalmas védbeszéd volt férje mellett, aki mint az ügyvéd kifejtette, most már ugy marad itt magára kicsiny gyermekével, mint a repkény, mely alól kivágták a fát, mely eddig oltalmat, biztos fészket adott. A bírák is meg voltak hatva. S míg a szép asszony arczát eltakarva egyre zokogott, a két bíró az emelvényen összenézett az elnökkel és e tekintetváltás hallgatag megegyezést jelentett. — Ugy-e a minimumot adjuk neki *? — A minimumot! A vádlott is, a maga megtört, szánalmas alakjával, részvétet keltő volt. A szép, fiatal férfi, akitől még csak nem régen is, annyian irigyelték a boldogságát — nekisarjadt szakállal, lekonyult bajuszszal és beeseti,