Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.

1896-06-21 / 25. szám

(j. PÁPAI KÖZLÖNY 1896. junius 199. Az atyafiság-hazafiság-vallásosság féle közkereseti részvénytársaság valóságos clique-é van jegeczedve, amit ha szépen akarunk elnevezni, hát pajtásszövetségnek kell keresztelnünk, melynek elve „valamenyi egyért s egy valamenyiért." Ebben a pajtásszövetségbon minden ember a másik kezére dolgozik, jól tudván, hogy annak idején a többi kezek ismét majd ö érte fognak működni. Ez a clique aztán azonnal nagyobbá változik, a mint beáll a szükség az iránt, hogy valamelyik szövetséges társ érdemei itt is, ott is lármás hangon hirdettessenek, mivel egymás kitalált érdemeit a szövetségi tagok kölcsönös érdeke és kötelessége magasztalni. Kényük-kedvükre alkotnak itt ismeretlen multu, kétes existenciáju emberekből falusi nagyságokat és megirigyelt lángeszű óriásokat. A ki ezen pajtásszövetséggel nem számolt : az elszigetelve találja magát a társadalmi téren, a sikerre vezető uton, még közönséges képességét is elvitatják töle. Fáradságos munkájának a legméltányosabb esetben — agyonhallgatás a jutalom. Ez ellen nálunk csak az van biztosítva, ki életfeltételeinél fogva teljesen igazolhatja magát, vagy aki — ezen pajtásszövetségbe l eáll. S ez utóbbinak minden tette kiváló tehetség kinyomatát tükrözi vissza, a rrTi— nek dicsőítését zengi erdő, mező, rek, hanem viszonzásul tartozik utolérhetlen nagyságnak£tekínteni a fejet, a szövetség mozgatóját, a nagy szájú C 1 e o n t. Hegyközségünk alakításáról. Hazánk szőlőszetére mért óriási csapás — a filoxerával, —- mintegy uj korszakot jelez szőló'szetiink újrateremtésében, — s hogy egy uj korszak, uj időkben, uj kívánalmakkal lép fel, s ha ezek ok, és czélirányosaknak is bizonyultak, azt hiszem misem állhat útjában, üdvös működésével elfeledtetni a régi idők más szokásait. Meglehet hogy a filoxera nagymérvű pusztítása nélkül is eljött volna az idő arra, hogy szoléink rendezésére gondolva, az uj törvényt a hegyközségek szervezésére nézve meghozta volna a magas kormány, de , igy az ezt minden esetre szükségszerüleg idézte — talán korábban — elő, hogy korábban a kelleténél azt igazolni látszik Pápa város szőlőbirtokosainak megnem egyezése eziránt, — akiket még a sors nem kényszeritett egy közös egységgé az óriási vész leküzdésére. Pedig hát a hegy községnek mi más a legszebb czélja és legnemesebb feladata : mint szabad egyesülés, — a törvény kívánalmainak szemelött tartásával — egy autonom egyesületé, amely közös erővel ie képes küzdeni azon csapást, ami egye nként — íőleg az amúgy is gyenge egyeseket a biztos tönk szélére juttathatja. Tudom hogy Pápa város szőlőszele eddig csak a kiterjedésben nyert kifejezést, szőlőbirtokosai kevés súlyt j^g. "helyezének annak produktumára, jó idők szórakozási helye volt a tőkés árnyas falombjai, s talán ebből i dultan ki, nem vették fontolóra azon nagy előnyöket amelyeket elveszittenének akkor, ha a törvényes követelményeknek megnem felőleg akarnák megalakittani a hegyközségeket. — A sok közül és mindenek előtt elvész szabadrendelkezési jogkörük, és hogy többre ne hivatkozzam emellett az állam évenkinti segélyezése, amik pedig egyik fejlődő város életére befolyásos hatásnak lehetnek, s kié a felelősség ? . . . . Két évvel ezelőtt alakította meg a város az amerikai szőlőtelepjét, ma hála Isten ez már szép reményre jogositottan fejlődik, ennek előmozdításában is nem kis része van magas kormányunknak, de ha eddig az állam azon telepeket segélyezte amelyek a községek által létesítve tartottak fenn, a jövőben csak azokat, amely községben a megalakult hegyközség is működik, — s habár szőlőtelepünk már a legközelebb jövőben jó hasznot, s a legszebb jövödelmet. kell is hogy biztosit? í a városnak, mégis mily jól eső dolog, ha annak kiadásait legnagyobb részben az állam ízleli majd, akár az ojtások után járó %-ékban, akár az évi subventióval, — és igy ha majd a szőlők felujittásában reá szorulnak a város szőlőbirtokosai is az ojtványokra, könnyű lesz kiszámittani, mibe kerül az állami segéllyel ingyen előállított ojtás, azért, hogy a törvényes követelményeknek megfelelőleg alakította meg hegyközségeit. És kiáll azért jót a szőlőbirtokosokkal szemben, hogy a filoxera éppen az ő szőlejüket nem fogja tönkre tenni, és hogy nem lesz szükségük arra, hogy nagy kiterjedésű szőlőhegyüknek hasznát is vegyék. Saját, legjobban felfogo.t érdekükben cselekesznr'.c, ha ismételve és mihamarabb újra összejönnek és a hegyközségeket a törvény követelményeinek megfelelőleg saját javuk előmozdítására Bámulva, mereven tekintett reám, majd elkaczagta magát . . . Nos ? ön még kaczag is ? Nem is tette. Meg van még az a ezukor tojása, a mely múltkor a kirakatban volt V Vagy ugy V azt keresi ? szólt czinikus mosolylyal — az nincs már meg ! Nincs meg V Miért nincs meg ? . . . Kiáltottam felháborodva — mint a féltékeny Othelló. Uram ! mily hang ez!?kérdé sértődve. — Igaz ; gondoltam — jó lesz a piezikével szolidabban bánni. Bocsánat nagysád, nagyon heves voltam ; szóljon nincs legalább ahhoz hasonló ? Hogyne volna, — Tessék! Ah ! pompás . . . nagyszerű! Mi az ára '? — Négy forint! Négy forint — kérdém csodálkozva — s lelkesedésem ugy megcsappant, mintha egy évig knéipoltattam volna magamat ; — hisz ennyi pénzt egy hónapja nem láttam kezeim közt. Sohasem alkudtam én életernban se férfival se leánynyal, nem tudtam ; most meg nem lehetett. — Tegye kérem félre, egy óra múlva eljövök érte. Nem tudom miért, de az a leány oly malicziózusan mosolygott, mikor távoztam, csak nem érezte meg hogy nincs pénzem ? . . . Szédülve ballagtam haza, fejemben pokoli forróságot éreztem, ajkaim idegesen mormogtak : négy . . . négy forint ! Nyomorultan — mint egy pénz nélküli ember lehet csak — vetettem magamat a pamlagra s igyekeztem ideálismusomat realismusommal hármoniába hozni; sehogyseni ment; de hogy is, ki kölcsönözne fülig adós embernek pénzt, ki ? . . . hisz tegnap is, hogy Kbenstetter Jakab korcsmárostól egy int bort kértem „hozom"-ra . . . azt felele : Jna hiába való khérem — megszüntethe mogát a credit Sokáig töprenkedtem ; végre egy mentő gondolatom támadt. Nem tudom uraim : önök olyanok-e mint én — de én — kinyitva szekrényemet, összecsomagoltam salon-ruhámat és ... és eggyereket csípve elküldtem a moly és ; penész elleni biztosító leghumánusab inté| zetbe a . . . . zálogházba. Felóra múlva a ezukrázdában voltam ; büszkén kifizetve a tojás árát 4 forintot azaz négy ropogós pengőt s a tojást tartójába téve hazasiettem. Örömem határtalan volt, bár sértett a kaczér kisasszony czélzó malicziával vegyes cynikus mosolya. Az ajándék szerintem felséges, ideális és alkalmas volt. A ezukórtojás felületén különböző szinvegyületü virágok között egy angyalka állt diadalmi zászlóval kezében. Lehet-e ennél ideálisabb képet képzelni is, hisz az angyal az én forró szerelmemet i hirdeti, hisz e kép a boldog jövö kápráztató délibábja . . . Mellékelve a gratulátiót — elküldtem ideálomnak: azután ... óh ! azután vártam a boldogító hatást. Nem sokáig voltam árva, nem sokáig kellet várnom . . . de előbb, bocsánat uraim és hölgyeim, egy közbejött epidózot kell meggyónnom, hogy a történet kidomborodjék. A község intelligentiája bált rendezett; — a tizenkét rendezőnek én is egyike voltam ; óh ! bár ne lettem volna soha! soha ! Mit csináljak ? pénzem nincs, salón ru| hám ? ... óh ! az még nem 'tanulta meg elég jól a franczia nyelvet a moly és penész elleni birtositó intézetben ; — elkezdtem egyik rendezőtől a másikhoz futni — hiába — azok is oly szegény Sanyarú Vendelek voltak mint akkor jómagam, nem kaptam sehol kölcsönt. A toronyban 6 órát ütött, ugy éreztem magamat, mintha koporsómat szegezték volna; eszméim érzelmeim charabdisi veszélyek közt kavarogtak, homlokomról hihetetlen nagyságú keserves veritőkesöppek gördültek arezomra, s ah mindennek az a tojás ... az a tojás volt mentője . . . Már végkép lemondtam a bálról, midőn ajtóm felpattan s főnököm lép be. — Amice — tudom mi baja — szólt minden bevezetés nélkül — itt van egy tízes, remélem most ott lesz a bálon. Máskor visszautasítottam volna ajánlatát, most . . ,