Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.

1896-06-21 / 25. szám

1890. junius 21. PÁPAI KÖZLÖNY 3 készittik el, mert, csak igy részesülhet Pápa város szőlőtelepe jövőre állami segélyben, azon szőlőtelep amely hivatva leend a vész idején Pápa birtokosságának szőlejét felujittani. Fodor István v. szölötelep felügyelő. A főiskola évzáró ünnepe. — 189G. junius 14. — Martiné. A városi színházban az idén is fényesen zajlott le az évzáró ünnepély, melyet a ref. főiskola ifjúsági képzőtársulata a mult vasárnap rendezett. A. színház nézőtere ez alkalommal szép számú es díszes társasággal volt megtelve, melynek egyik páholyában Antal Gábor püspököt is volt alkalmunk láthatni. A diszes társaság foWtonos érdeklődéssel kisérte az örömünnepély lefolyását és többszöri zajos tetszés nyilvánítással jutalmazta az ünnepély közreműködőit. Az évzáró ünnepély délután 3 órakor vette kezdetét. Az ünnepély műsorát a íőiskolai zenekar nyitotta meg, eljátszva »Ilka« nperából egyes részleteket, melyet Gáthy Zoltán zenetanar vezényelt a tőle megszokott virtuozitással. Ezután R a c z Elemér társulati alelnök olvasta fel »Jelentés«ét a társulat évi működéséről, melyet a közönség zajosan megéljenzett. A jelentésből kitűnt, hogy a társulat ugy anyagi, mint szellemi erőben gyarapodott. jelentés után Csiba Imre 111. éves pn. pályadijat nyert »Népdalok«at olvasott fel Rácz Elemér és N a g y Lászlótól, mit a közönség zajosan megtapsolt. Ezt követte »Hunyady László opera nyitánya, melyet zongorán négy kézre Rácz Gyula és S t e i n e r Pál VII. osz. tanulók, kitünö technikával és precizitással játszottak. A közönség a két művész jelöltet, élvezetet nyújtó játékukért zajosan megéljenezte. Az elvezetet nyújtó zongorajáték után C s o m as z Dezső szavalatában gyönyörködtünk, ki Várady Antal »Az ur itél« czimü költeményét szavalta a már töle megszoko't hatással. Miután még a főiskolai énekkar »()lyan a te dalod* énekével nyert zajos tapsokat, ugyszinte Veres István II. p. n. Nagy László pályadijat nyert »Románc«ot olvasta fel, a zenetanfolyam 28 növendékének hegedüjátékában találtunk elvezetet, kik »Magyar Népdalok* eljátszásában arattak fényes sikert. Zajos és folytonos derültség közepette szavalta elCsatkay Sándor Vili oszt. tanuló Rudnyánszkynak »Kakasülön* cimü költeményét. A közönség ki nem jött a nevetésből és a kitűnő hanglejtéssel és mimikával rendelkező szavalót tüntető tapssal jutalmazta. Az évzáró ünnepély a főiskolai vegyes ének és zenekarai által előadott és Gáthy Zoltán zenetanár által mesterileg vezényelt »Kardal« előadásával nyert befejezést, melynek végeztével az egybegyűlt közönség az ref. főiskola kerti helyiségébe vonult, hogy az ifjúság tornavizsgáján részt vegyen. Torna-vizsga. A fényesen sikerült évzáró ünnepély után, mely körülbelül 5 órakor nyert befejezést az ifjúság tornavizsgája következett a főiskola tágas kerti helyiségében. Gyönyörű látványt nyújtott a tornászok levonulása a tornatérre és ellenvonulása 8-as sorokba, melyeket Borsos István tornatanár ügyes vezénylete alatt az ifjúság bemutatott. A szabadgyakorlatok után kezdetét vették a versenyek, melyek fényes bizonyítékát adták ifjúságiink e téren való kiképeztetéséről. Pöznamdszds. I és II oszt. i-ső Hodossy Kálmán 3 kor. 2-ik Kocsis Jenő 2 kor. 3-ik Varga Gyula 1 kor. II. oszt. i-ső Horváth Mihály 3 kor. 2-ik Horváth Gábor 2 kor. 3-ik Fodor György 1 kor. Kötélmászás. III és IV osztály, i-ső Hodossy Lajos 3 kor. 2-ik Koltay Kálmán 2 kor. 3-ik Végh János 1 kor. IV oszt. 1 ső Koyács Bálint 3 kor. 2 ik Lukács Béla 2 kor. 3-ik Szakonyi Lajos 1 kor. Táuol ugrás. V és VI osztály, i-ső Horváth Lajos 3 kor. 2-ik Szigeti József 2 kor. 3 ik Bürgner Gyula 1 kor. VI osztály, i-so Varga Fái 3 kor. 2-ik Edelényi Lajos 2 kor. 3-ik Nagy Vincze 1 kor. Magasugrás. VII és VIII oszt. i -ső Horváth Dezső 8 o. t. 4 kor. 2-ik Eötvös József 7 o. t. 2 kor. Rudugras. i-ső Horváth Dezső 4 kor. 2-ik Jakab István 7 o. t. és Kovács Bálint 4. o. t: Mindegyik 2 méter 90 cmt ugrott ah! most elfeledtem, hogy az ember büszke gentleman is lehet. Köszönöm fönök ur — ott leszek — válaszoltam mély hajlongás között. Csak anyi időin volt már, hogy ruhámért elküldhettem, s azt minden felülvizsgálat nélkül felölthettem. Kipirult arczal, lázasan dobogó kebellel siettem a fényesen kivilágított tánczterembe, hol a csárdás aceordjai már táncz mámorát éreztették a fiatalokkal. Mily örömmel, mily elégülten tekintettem végig a fekete seladónok seregén, s a ragyogó szemű, kaczéran kivágott mellű mosolygó leányok táborán; mily boldognak éreztem magamat, hogy néhány perez múlva én is meg fogok részegülni forró leheletüknek kábító mámorától . . . s mégis . . .eh 1 hagyjuk ezt tovább . . . tovább . . . Kollegáim czinikus mosoly között tekintgettek reám ! meg-meglökték egymást, majd elfordultak s ismét kaczagtak. Nem törődtem velük — felkérve főnököm leányát — néhány pillanat múlva elvegyültünk a tánezoló boldog párok között. Álig fordultam vele azonban egyet-kettőt — elpirult — s satirikus mosolylyal monda : Ah ! elég lesz, köszönöm Bárczi ur! — Helyére vezettem. A leány valamit súgott anyjának mire azt is meg a többi leendő áldott lelkű örökké hallgatni tudó (Isten bocsá') anyósok is hangos kaczajba törtek ki. Ész nélkül rohantam az étterembe — ah ! ott meg kollegáim kórusba hangzó örült kaczaja, hahotája fogadott. Hah ! mit nevettek ti szerencsétlen Sanyarú Vendelek, kérdem elfojtott hühhel. — Mit V ha ! ha ! ha ! szólt az egyik ; roszul biztosítottad kabátodat a moly és penész elleni intézetében, mert a hátad közepén egy tenyérnyi nagyságú lyuk van. Szédülve, nyomorultam futottam haza. levetettem kabátomat — uram fia akkor látom . . . nem, nem láttam semmit . . . csak egy nagy, egy végtelen nagy és sötét lyukat, mely kabátom háta közepén pokoli örvényként tátongott feléin. Lerogytam pamlagomra s kaczagtam, zokogtam nyomorultan erkölcsi s anyagi bukásomon. Másnap az egész falu az én tragikomicus végett ért kabátomról beszélt. Ezt nem tűrhettem el ; állásomról lemondtam, hogy örökre itt hagyjam e falut. Mielőtt eltávoztam volna a sors jónak látta, hogy még egy végzetes malőrt zúdítson Kneip-cura gyanánt nyakam közé. Nevemre csomag érkezett. Kíváncsian bontottam fel, de mily nagy volt meglepetésem, midőn azt a tojást láttam meg, melyet kedvesemnek küldtem. A dobozban egy levélke volt, rajta e néhány sor: Tisztelt Bárczi ur 1 Ha nem küld semmit, ugy most is szeretem ; e prófán ajándékkal széttépte a köztünk levő viszonyt; feledjen, én elfeledtem már. Irma. Irma! irmai mit tettél! sóhajtottam, s nyomorultan, kábulva hultam a pamlagra. Oh ! mi borzasztó volt amit ekkor éreztem. Mikor feleszméltem, kutatni kezdtem az okot, — mert oknak kell lenni a miért megvetett. Megtaláltam; a tojás felnyílt, a miről azelőtt nem tudtam hogy felnyitható. — Belsejébe tekintettem ... oh átkozott tojása ! nyögtem kétségbeesve, s ugy vágtam a falhoz, hogy ezer darabra törve hullott szét . . . Képzeljék — a tojás belsejében egy tájkép volt; a lombok alatt egy leány ült, kiterjesztett karokkal az ég felé. — Á jövőért esdett — s a jövö ott lengett felette egy hosszúlábú, piros csörü gólya . képében, I amely egy sirórivó kis babát vit feléje .. . Hallatlan malőr ; — Irma, ha tudnád, hogy ártatlan vagyok . . . hiába, befellegzett. Most tudtam meg miért mosolygott oly cinikusan az a ezukrászleány, hisz ez mind az ő müve volt . . . Ah! az a tojás, az a tojás . . . Ah! éredmes-e ideálisan szeretni ? Nem ! Elveim megváltoztak azóta, reális vagyok. E tójás megtanított, hogy a nök is azok, — mert ellenkező esetben Irma sem | küldte volna vissza az ajándékot, hisz az I a valódi ideálisnius kápráztató délibábja volt. Egyszer játszottam életemben sakkot, ekkor is mattot kaptam ! — Eh vége . . . hagyjuk . . . huzd rá czigány „Minek is van — — — Kk