Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.

1896-06-21 / 25. szám

V|. évfolyam. Pápn, 1896. junius 21, 25. szám. V A P AI Közérdekű független hetilap. - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 kr. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. Valami van a levegőben! Sajátságos időket élünk. A rosz, diadalt ül a jó felett, az álszerénység valóban a szerények hódolatát követeli, a talmi önérzet büszkén verdesi mellét s hivalkodva becsmérli a nemest ; kufárok módjára licitálnak egymás becsületére s kinek nagyobb a szája, szélesebb a torka : könynyen tulkiáltja a csöndes, becsületes munkást, ki lelke jobb felét áldozza fel némán, tisztességes törekvéseihez. Ma a valódi hazafi ne merjen hazafiúi érzésre hivatkozni, mert ép azok hivatkoznak uton-utfélen a szent érzelemre, kik addig, mig torkuk szakadtából hirdetik az általuk egyedül üdvözitö igét : hátuk Tmögött markukat tartják az alkusznak, mintegy kérdve — mit fizetsz V Az igaz hazafi meg örüljön, ha honárulónak ki nem kiáltják, mert nem tart velük, és nem pendül velük egy húron. A valódi vallásos kebel, ki lelke egész mélységével s tisztult gondolkozással csüng hitén, ki az erények gyakorlatában keresi Istene kedvet, ki embertársainak boldogságán fáradozik, az bújjék el azok elöl, kik a korcsma asztalánál sugárzó arccal dicsekesznek, hogy hányszor járnak hetenként templomba, ott hányszor borulnak földre ; mert bizony-bizony ezek az ^emberek, kik a külsőségekkel farizeuskodnak, eretnekséggel vádolják amazt, mert nem serviroz nekik. És mind e simplomák ugy össze vissza vannak keveredve a jelen társadalmi viszonyok utvezetöjében, hogy nincs az az Ariadné, ki fonalával felismerhetővé tehetné a határt, melyen belül megszűnik a gonosz és kezdődik a jó. Ugy vagyunk ez állapottal, mint az ismeretes szép piros almával, melyről, mig bele nem haraptunk, nem tudjuk: belseje mily rondasággal van tele ? És ez megöloje a tisztességes társadalmi életnek. A hová ez állapotok beveszik magukat, ott ne várja senki a jónak megjegeczesedését, ott torzsalkodás és visszavonás, gvanusitás denun cziálás nyernek csak babért ; ott ne várja senki a közügyeknek üdvös haladását, mert azok helyett a magánérdekek feneketlen zsákjait találja, mely megemészt mindent, mit útjában talál, még a — becsületet is. HIRDETÉSEK és NY1LTTER EK felvétetnek a kiadóhivatalban, és Nobel Ármin könyvkereskedésében. De hát nincsen ennek orvossága ? Bizony nincs, mert az Isten bottal nem ver, azoknak pedig, kik ez állapotokat teremtik, még a bot sem volna elég. Hanem egy bizonyos. A mint a jónak időleges alámerülését méhében hordja a jövö, ép ugy ott hordja a gonosz bukását is ! És midőn a rosz megbukik, akkor reszkessenek az eszközök, mert a gálád alkotmány maga alá temeti az épitöket is s kik igy halnak meg, azok részére nincs többé feltámadás ! Ugy érezzük, körülöltünk is van valami a levegőben. Társadalmi életünk hirtelen elfajulását vesszük észre. Mintha mérgező miazmák billiói árasztották volna el légkörünket, oly rothadó jelenségeket veszünk észre, ugy, hogy kénytelen — kelletlen foglakoznunk kell vele, operálnunk kell, mielőtt meg a vész pusztitását megkezdené. S hogy aggodalmunk nem amolyan „rémképzelmény", azt mindazoknak be kell látniok, kik társadalmi életünk frázisait megfigyelés alá vették. Mert nézzük csak, mi a tapasztalat nálunk ? Mik a domináló motívumok társadalmi együttműködéseinknél ? A névnap. Nem, tudom uraim és hölgyeim, önök olyanok-e mint én ; de én ideális voltam egész életemben, azaz életem bizonyos szakáig, s csak azt nem tudom az idealismus ébreszti-e fel bennem a szerelmet ; avagy a szerelem az idealizmust, hisz e kettő között oly nehéz válaszfalat vonni, épugy mint midőn gyönörü alkonyat van s az ember nem tudja Í10I kezdődik az ég kékje s hol végződik a lenyugvó nap halvány pirosága. — Elég az hozzá, ideális és sentimentalis örült szerelmes voltam. — Mosolyognak ; megbocsájtom ; magam is mosolyognék ; nemcsak : görcsösen kaczagnék, ha valaki azt mondaná — barátom én ideális szerelmes vagyok ! — Bah ! hogy lehet valaki a mai reális és materális korban ideális szerelmes ? (Mily ellentét, mily blasphemia ez ) ? Ki tudná ezt a kor nézetével harmóniába hozni, avagy atomaira bontva kimutatni hogy : „Uraim és hölgyeim: ne kaczagjanak oly görcsösen, mert az ideális szerelem a mai kor szörnyetegének, a materiálismusnak szülötte avagy ikertestvére ! Én nem ; talán önök sem, bizva ezt a problémát a XX. századra. Addig is mig eljö a XX. század, engedjék meg, hogy elbeszélhessem azt a történetét melynek e czimet adtam : tojás. — Ah ! átkozott tojások . . . tojása : hogy sülné meg valamenyit a Belzebub egy barátságos bankettre — olt a pokolban — melynek menüje másból sem állana — mint tojásból, árva tojásból, (Isten bocsá') még a zápokat sem véve ki. Uraim, hölgyeim ne mosolyogjanak — ne nevessék ki multam töredelmes gyónását, — kíméljék önmagukat — nem elég, hogy én nem birok már ellenállani siró és nevető görcsös rohaimnak ? Húsvét volt a szerencsétlenségem, mert oly napra esett, melyen az én ideálomnak szokott lenni névünnepe — s mivel — édes mamájának — és eoipsó az én leendő imádandó (Isten bocsá') anyósomnak — ugyanezen napon hozta öt a hosszú lábu piros csörü gólya madár — tehát születés napja is. Mivel lepjem öt meg ; mivel mutassam meg mily ideálisan szeretem ! — E gondolat elvette nyugalmamat; nem volt éjjelem, nem volt nappalom. Én Teremtöm „minek is van szerelem a világon?" Minek? Nap nap után ment, egyszerre csak arra ébredtem fel, hogy alig van már időm a godolkodásra — sőt ennél is többet: hogy tárczámban Wekerle koronái helyett a sistergő lapos ménykö játszik őrületes bújósdit — levén a Cicesbei?er naptára szerint a holdtöltének utolsó napja. Oh egek ! csillagos egek — segítsek ! — Osszeszedten minden atomját eszemnek, hogy sikeresen megfejtsem a problémát! Ez volt a megölöm ! — Hiába az ember gyarló, — sohsem hajoltam meg az igazság előtt — most bevettem kárpáti lapdacsok gyanánt ez igazság reczeficzáját. . . Talán azért gyötörnek ugy a gyarlóságok, a gyomorgörcs, a pénzhiány s az . . .adóság . . . Végre egy napon ötletem támadt í* Lóhalálban siettem, nem, rohantam, ész nélkül, örült gyorsasággal a ezukrázdába ; az elárusítónő sikoltva hátrált meg előlem, mialatt kezével egy nagy üvegtáblának adta meg a halálos csapást. — A fenséges hatással nem lörödtnm. A kimerültségtől fuldokló hangon kérdé n ; kisesszony — az istenért — szóljon, meg van még a tojás ?