Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.

1896-05-31 / 22. szám

Fenyvessy Ferenc ünnepi beszéde. Tartotta Pápa városának a nemzet ezer éves fennállása emlékére tartott díszközgyűlésén. Tekintetes elnöklő Polgármester Ur! Tekintetes városi képviselő testület ós díszközgyűlés! Mélyen tisztelt nagyrabeesQlt vendégeink ! Abban a nagy világrendben, a melyet életnek neveznek és aliol minden képzelhető legparányibb helyet is elő lény foglal el; ahol élet van a levegőnek beláthatlan sphaerájában, élet a felhőkig tornyosuló legmagasabb hegyek ormain, a legkopárabb sziklákon, a megfagyott jégvidéken ; élet a kő alatt, a porban, a told mélyében, a vizén, a víz alatt; élet a más élő lényeken, a füvön, a fákon, a fákban, az állatokban, az emberi húsban, az emberi vérben, még a rothadásban is: — ebben a nagy világrendben ni nos egyetlenegy élő lény sem, amelyik életerőre, vagy élettartamra nézve egyenlő a másik fajbeli társával. , Az egyik ázalag hosszabb életű, mint a másik, az egyik féreg fürgébb, életrevalóbb, mint a társa, az egyik fa elhagyja növésben virágzásban, életkorban a többit és ugyanazon fának sínes egyetlenegy levele sem, mely hasonló volna társához, pedig mindegyiket ugyanaz az erő fejleszti, pedig mindegyiknek ugyanaz a joga van a napsugárhoz, vagy az esőhöz. És az állat is, az egyik okosabb, tanulékonyabb, mint a másik; az ember pedig, az Isten képmása (!) egyik vad, műveletlen marad, az embert emberré tevő észnek és szellemnek minden csillámlása nélkül és igy semmisül meg; a másik pedig geuie lesz, a teremtő erőnek esodátkeltő és esodálatraméltó félistene és igy válik — halhatatlanná. Az emberiségben is a népek és nemzetek közül az egyik meg tud élni a legterméketlenebb sziklán is, a másik pedig tönkre megy a legbujább, legtermékenyebb égalj alatt is; az egyik vi'ágot hódit eulturájával, vagy világot rendit hatalmával és mégis elpusztul; a másik pedig, a melyet annyi csapás csapásra ért, a melyet mindig és folyton tiportak, az a másik ezernyi vész, ezernyi könny és ezernyi tragédia után fenn tud maradni és ezerévet él. • * Mélyen tisztelt díszközgyűlés! Mélyen tisztelt vendégeink! Ám keressék és kutassák az állambölcsek, a lélekbúvárok, a társadalmi theoriák nagy feltalálói, vájjon mik lehettek okai a nemzetek eltűnésének, és mik lehetnek okai a nemzetek fenmaradásának; ám keressék és kutassák a mi történetbuváraink és höleseink is, hogy nemzetünk ezeréves fennállásában a személyes bátorság és hősi vitézség-e, avagy a fáj szeretet és faj szívósság, a szerencsétlenségben való nemes együttérzés-e vagy talán esak a geographiai ethnográfiai és politikai viszonyok, vagy épen csak a véletlen, avagy, mint sokszor citálni halljuk, a világtörténeti missio volt azon nemzetfentartó erő, amely ezen a földön annyi csodát müveit. Mi ezen ünnepélyes perczben sokkal inkább el vagyunk telve örömmel, népünk, fajunk ezeréves fenállása felett, sokkal inkább el vagyunk telve büszkeséggel, őseink és multunk nagysága iránt és sokkal inkább el vagyunk telve lelkesedéssel nemzetünk jövőjébe vetett hitünk iránt, hogysem egy élő testben hideg bonczkéssel keresni tudnók az életben maradásnak csiráit. Ez életben maradásnak csodás históriáját nem akarom itt fejtegetni. Egyházaink mindegyikében, iskoláinkban elhangzottak az ezt méltató ünnepi beszédek, s élénk emlékünkben vannak a vármegyék és egyéb törvényhatóságok ünnepélyein tartott emlékbeszédek is. Nem óhajtom tehát sablonszerüleg elmondani, hogy miként támad egy idegen csapat és telepszik le ezen a földön, miképt ékeli be magát a görög keleti és a nyugoti német birodalom közé és miként áll ott várőrség gyanánt; miként fogja fel a csapásokat, melyeket a keleti barbárság a nyugoti eivilisatio ellen intéz; miként gátolja meg a germán elemnek keletfelé terjeszkedését és a szláv elemek egybe olvadását és mégis mindama népekkel, amelyekkel egvütt él, miként osztja meg a saját jogát, a saját jussát. Nem fejtegetem közjogi jelentőségét a vérszerződésnek, a pajzsra emelésnek; nem fejtegetem az Árpád-házi királyoknak állam alkotó és államfentartó nagy képességeit, hogy miként tudták első királyaink megvédelmezni a uemzet individualitását. Ismeretes előttünk a 600 éves trónviszály átka is, hogy 62") év alatt alig volt eset arra, hogy közvetlen utód kerüljön Szt. István királyi székére. Tudjuk, ismerjük miért keresi fel nemzetünk a rája nézve idegen Anjou házat, az Árpád királyi ház kihalása után, csakhogy megtarthassák a cseh és a német befolyással szemben a nemzet önállóságát. Tudjuk, miként alapitottak az Anjouk és Hunyadyak világhatalmat e nemzet vállaiu, de ismerjük fájdalom, e nemzetnek sok bűs, szomorú korszakát is. Ismerjük azt a bánatos korszakot, mikor a nemzeti önérzet kiveszett, mikor a nemzeti szellem sorvadásba jutott, mikor a haza igazán egy temető volt, ahol e magyar egy-egy jogot, egy-egy reményt, egv-egy darab jövőt temetett el. De tudjuk és ismerjük azon kort is, ama dicső korszakot, a mikor felébredt az alvó oroszlán és széttépte rablánczait, a mikor a nemzeti érzés öntudatra kelt, midőn a költők és a lantosok ihlettség mámorával újra pengették a hazafiság húrjait. És nem hiába pengették! A letarolt erdő újra felujult, mikor a tavasz jött rügyet fakasztó melegével. A nemzet feltámadt egy dicstelen korszak sirhantjából. Feltámadt, meg tudta érteni a feltámadás okát, és megtudta érteni a felvilágosodás szabad igéit is, amelyeket nem csak megértett, de hirdetni, sőt megvalósítani kezdett. (Zajos éljenzés.) ^ És végre kibéküléssel, egy uj államformával, egy hatalmat} európai szövetséggel, zárja he ez a nemzet egy ezred évnek számlakönyvét, hogy megkezdje írni a jövendő iránti bizalommal bátorsággal, és Istenbevetett hittel egy másik ezer évnek uj lapjait, melyek biztos jövőt, nagyságot és dicsőséget jósolnak ennek a nemzetnek. (Élé uk éljenzés.) . * * * Igazán merész álmoknak teljesülése ez mélyen tisztelt diszgyülés. Ki merte volna hinni sok hírhedt ellenségünk közül, hogy íme dicsőséggel éri meg és nemzeti ünnepséggel fejezi be ez a kis maroknyi nép életének ezredik évét ? Ám álomnak nevezték egykoron a farizeusok is az emberak egyesülését a felebaráti szeretetben; ám álomnak nevezték és hirdették a középkor tudósai Columbus tervét egy űj világrész feltalálása iránt ; álomnak nevezték és hirdették az egész világnak immáron közkincsévé vált találmányokat, a pb isikának, chémiának, teehnikáuak sok ezer vívmányait; álomnak és pedig merész álomnak hirdették az emberi szabadságjogoknak proklamálását és a nemzet alkotmányos szabadságának törvénybe igtatását. És álomnak hirdették csak nem régen is a vallásszabadságot s a vallások teljes egyenjogúságát. (Elénk helyeslés és tetszés.) Oh a ki ezt az álmot megálmodta, az jól tudta, hogy annak a vérnek, mely erre a rögre hullott és annak a verejtéknek, melv a magra csepegett, annak ki kellemi hajtania. Es ki is hajtott! (Zajos tetszés és éljenzés.) Sok küzdelem árán szereztük meg ezt a hazát, de még több küzdelem árán kellend azt fentartani. Hiszen mikor másutt már a gyümölcsöket szedték nálunk még termő fa sem volt; mikor mások már régen házukat bútorozták, azt nagyobbították és csinosították, mi akkor kezdtük csak keresni, a romokon a köveket, hogy azokból magunknak egy uj hazát épitsünk. És építettünk, s azóta lángoló honszerelemmel — mint napszámosok — építjük azt tovább, és építünk folyton és folyton. (Lelkes éljenzés.) * * * Mélyen tisztelt díszközgyűlés! Igen tisztelt vendégeink! A továbbépítés nagy és nehéz munkájában, nagy és nehéz szerep várakozik a — magyar városokra. A magyar nemzet ktdturájának meghonosítására, egyéniségének erőteljes kifejlesztésére nézve óriási hátránya volt a hazának, hogy organizmusa csonka volt, hogy nélkülöznie kellett azt az erőt, amely annyi más európai népnek szellemi fejlődését, kulturáját meg-