Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1895.

1895-10-13 / 42. szám

akármelyiket is igen alkalmasnak véli a tanítóképző intézet helyéül. Mindenekelőtt ki kell jelentenünk hogy ezen cikkre való reflektálásunk nem a szokásos hírlapi polémiát célozza, de azok az érvelések, melyeket cikkíró e kérdésben felhozott, kényszerítenek bennünket a felszólalásra. Nem tudjuk, hogy kit tisztelünk ezen X álnév alá rejtőző cikkíró úrban, de legnagyobb sajnálatunkra ki kell jelentenünk, hogy felszólalásában nem a közügy, hanem a magánügy emberét látjuk képekéivé. Cikkének minden egyes pontjaban hatalmasan kirí a lóláb, melyből azt véljük kimagyarázni, ho y X ur, a Jókai utcában lakik és annak erdekében akar propagandát csinálni. Ne-ünk nem volna semmi ellenvetésünk, hogyha ezen intézet a Jókai utcában volna elhelyezve, na erre megfelelő térség állana rendelkezésünkre, de ily körülmények közölt és ily érvelések mellett mint azt cikkíró véleményezi nagyon is nevetségesnek tartjuk. Máskülönben csak az vigasztal bennünket, hogy cikkíró is belátja némileg ezt, mert felszólalásának kezdő részében előre is kijelenti, hogy : »Alig hihető ugyan, hogy felszólalásommal célomat elérem, azér» mégis csak elmondom, a mi szivemen fekszik ; igy legalább ez megkönnyebbül.« Hogy cikkíró ezen tanintézetet minden áron a Jókai utcában szeretné elhelyezni, az<" az X álnév folyományának tartjuk és annak is tudjuk be, de hogy a bizottság által kijelölt dohánygyár melletti üres telket e célra nem tartja alkalmasnak, azt érveléseivel sehogysem tudja beigazolni. Cikkíró elismeri, hogy ezen Lelek szép, nagy, egészséges és aránylag legolcsóbb telek azok közt, a mikre választásunk eshetik, mindamellett nem való iskolahelyiségnek. Nem való pedig azért, mert a városon kivül van. Nos mi nem vagyunk és nem lehetünk ebben a nézetben. - Ezen telket mi nem tartjuk oly városon kivülnek, hogy oda ezen intézet fel nem epülhetne. Cikkíró kötve hiszi, hogy néhány év múlva ezen városrész a várossal össze lesz kötve, mi és mindazok kik a helyi viszonyainkat alaposan ösmerik, jól tudjuk hogy ennek rövid időn belül be kell következni. Cikkíró folytatva kijelenti, hogy ezen épület ezen a telken csak l)nmagában, és így a városnak csak közvetve válik díszére. Ezt sem fogadhatjuk el érvelésnek, mivel jól tudjuk, hogy mily diszét képezi városunknak a dohánygyár és tekintve, hogy ezen intezet közvetlen a dohánygyár szomszédságában volna elhelyezve, ez már nem önmagában, hanem a monumentális épületek egész csoportját képezné, mely nemcsak díszül, de látványosság szamba vehető lesz. Azon érvelése sem helyes, hogy az elemi gyakorló iskola olymeszze esnek, hogy oda a gyermekeket őszi és tavaszi esőben, csikorgó hidegben kiküldeni veszélyes volna. Nos ez valóban naiv érvelés ! Melyik ut lesz messzebb ? Az elemi iskoláktól a Jókai utcza végére, vagy pedig a Tizes malom szegleteig. Tudtunkkal a Jókai utca majdnem kétszer oly messze esik az elemi iskoláktól. De máskülönben is, mit ért cikkíró távolságnak ? Az erkölcsi indokot sem fogadjuk el, a mely szerint nem tanácsos növendék ifjak egész tömegét egy sereg nő munkás szomszédságában elhelyezni. Hol Másodsorban természetesen a polgármestert és a tanácsot kell okolnunk az administrácio mulasztásaiért. Mert ha volna is a polgármesterben kellő invenció, nincs meg benne a kitartó erély és tevékenység, mellyel valamely közhasznú dolgot, intézményt létesíteni lehetne. Nincs válalkozási szelleme s ha időnként tervezne is valamit az csak terv marad, mihelyt azok végrehalj tása a legcsekélyebb akadályba ütközik. Sok ily félben maradt, örökös tervet tudnánk itt felhozni, melyek kivitele ezen felhozott oknál okva szenvedett hajótörést, pedig igazán fontos érdeke volna a városnak. Pápa város nagy érdeke van abban, hogy ezen zilált viszonyok megváltozzanak, mert ily viszonyok mellett nem városunk virágzása, hanem retográd iránya fog bekövetkezni. Okoljunk egy kissé a mult és jelen felett* mert a késői megbánásból volt már részünk elég. Hol épüljön fel az állami tanitóképző-intézet ? Ily cim alatt a » Pápai Lapok« legutóbbi számában X. aláírással egy cikk jelent meg, mely czikk irója az állami tanítóképezde helyével foglalkozva, végeredményként kimutatja, hogy a mig a bizottság által e célra kijelölt, a dohánygyár mellett levő szabad területet minden olcsósága mellett nem tartja elfogadhatónak, addig a Jókai utcában, általa kijelölt két hely közül Az egyik pajtása hozzálépett. — Szervusz. Már megjöttél ? Sok-e a tanulmányutad eredménye '? Na, megjárja. — Mert hát a férj még fekszik, én kezelem. — Micsoda férj ? — Hát a Laura férje. Elsápadt. — Hát beteg ? — Micsoda, nem is tudod ? Párbaja volt. Ugy hallottam hogy veled, hát nem igaz ? — Tudom is én. Beszélték. — Na mond el. Hadd halljam. — Azt mondják, hogy féltette tőled a feleségét, sőt, hogy — — hanem tudod rossz szája van ám a világnak. Egyébiránt csak homályosan emlékszem. Az imént egész sereg részletet is elmondtak. — Lám, iám. Te tudod, hogy ez érdekes ? Ha az asszony is meghallaná . . . — Ej, még is csak helyre legény vagy te, Ábri! Aztán olvasni kezdett ismét. A körülállók elleslek egyet mást a beszédből s adták tovább. — Hallod-e nem is csuda, hogy Laura férjének párbaja volt. Micsoda szerencséje van ennek az embernek. — Hogyan szerencséje ? — Meg se verekszik és hőst csinál belőle a legenda. — Erőss doktortól tudom, hogy a férj még most is fekszik. — Párhaj sebe van. — De hát vájjon kivel vivott meg V — Te meg hiszesz neki ? Csak tagadja. Tagadja'? ugy-e ? A milyen srtéber .. Bezzeg . . . — Igaz is. Ki tagad el egy párbajt ? Ezen nevettek egyet, s aztán egy érdekes kártya-helyzet kötötte le a figyelmüket. 0 csak olvasott tovább. De a gondolatai másutt jártak. Tehát még fekszik ! Sajnálta azt az embert, a ki igazán. S az aszszony ? Szeretett volna az asszonyról is hallani Valamit. Csodálatos, hogy felejtenek az emberek 1 Annak idején — alig két ihónapja — egész hasábos híreket közöltek a párbajról. Ma már alig alig, hogy tud valaki róla, szinte elhiszik, hogy az ogész merő blague volt. Még talán jobb tette volna, ha itthon marad ? Hjah. az élet nagyon változatos, az események kergetik egymást, a tegnapot megöli a ma, a mát a holnap ! Micsoda banális dolog, de ugy van. Nem hitte eddig de most látja. Valami homályos emlék ha marad, a história vázla tos körvonala, ezt is eltemeti az idő. Egy másik barátja lépett hozzá. Nos, mikor adod ki a tanulmányutad eredményét ? — t Nem sokára. Sokat dolgoztál V Eléget. — Kíváncsian várom. Szinte boszankodni kezdétt. Hogy csafódott. Azt hitte, ezek az emberek agyon fogják őt kínozni a kérdezősködéseikkel, pedig lám, lám, miről sem tudnak. Túlbecsülte a report értékét, nagyon is túlbecsülte. Azt nem hiszi, hogy mindez merő kímélet. Nem olyannak ösmerte ő meg a pajtásait. Bizony ezek elfeledtek mindent ! Nem tud neki örülni, pedig épen azt várogatta. A hiúság bántja ? vagy a lelkiösmerete ? Na ez utóbbi nem. Neki jussá vol" ahhoz az asszonyhoz, több jussa mint akár a férjnek. Mikor Laura még gyermekleány volt, az ő ajkáról hallotta" először a, szerelem, a sóvárgó, epeelő, égő szerelem szavát, mely izgalomba hozta a szivét. A szivéhez hát neki volt joga, elsőbbségi joga, s csak e jogát érvényesítette. Szerette ezt a leányt, talán csak ezt a leányt szerette igazán. Langyos nyári estéken, azok a puha, nyugodalmas séták a hársfa sorban, meg az első lopott csök a szekrény előtt, mikor a, leány lehajlott hogy a terítéshez való evőeszközöket szedje elő, s őt a ragyogó, s őt a ragyogó fényes nyaka elbájolta*. . .' Eze-