Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1895.

1895-09-08 / 37. szám

tösét, és haladjon a korral, mert ha igy folytatják maholnap a város pecsétjét egy nagyközségivel kell majd felcserélnünk. Végül felhivjuk á város képviselőtestületét az utcák öntözésére. A mult évben is hozatott ez ügyben határozat ha jól emlékszünk Fenyvessy képviselő indítványára, de vajmi kevés eredménnyel. Vannak öntöző kocsijaink, városi lovaink, vizünk, gazdasági tanácsosunk — kit terhel a felelősség — de mindennek dacára nélkülözzük az utcák öntözését. Mindezen hiányok orvoslását hivatva van a holnapi közgyűlés orvosolni. Elvárjuk a városi képviselőktől, hogy ezen városunk vitális érdekeit célzó kérdésekben felemelik szavukat, hogy mindazon visszás állapotok megszűnjenek, melyek városunk községügyére már csakugyan molochként nehezednek. Ezen reményben nézünk a holnapi közgyűlés elé ! Pollatsek Frigyes. A polgármester szabadsága. Osvald Dániel városunk polgármestere négy heti szabadságidejét élvezi, mely élvezetben nem is háborgatrók őt, ha bizonyos körülmény nem késztetne bennünket erre. Jóllehet, városunk polgármestere ezen felszólalásunkkal a jól megérdemlett nyugalmában most sem fogja magát zavartatni, de ez azért nem ment fel bennünket attól, hogy azért a polgármester urat kötelességére ne figyelmeztessük. Nem tudjuk mi okból, de a polgármester ur szabadságidejét rendesen azon időben élvezi, midőn a városháza nagytermében városunk évi költségirányzata lesz tárgyalva. Ha nem tapasztalnék, hogy ezen szabadságidő megválasztásamost már a polgármesternek következetessé vált, ugy ezt a véletlennek tudnók be, de igy, nolens-volens arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy ezt a polgármester előrelátásból teszi. Azt tudjuk, hogy a polgármesternek nem a legerősebb oldala és nem a legkedvesebb foglalkozása a közgyűléseken való elnöklés, de akkor, midőn a város egész évi költségirányzata tárgyaltatik, ugy talán mégis le kellene küzdeni a polgármester urnák ezen közgyűlési ellenszenvet és ha már más szempontból nem is, de a dekórum szempontjából kel'ene ott elnökölnie. Sajnálatra nv'dtó jelenség a7, hogy legfontosabb közügyünk — a város költségvetése — tárgyalásánál épen a leghivatottabb elem — a polgármester következetesen tartozkodík a közgyűlési teremben való megjelenéstől. Pedig azt nem lehetne mondani, hogy a polgármester távolmaradása a közügyek iránti érzéketlenség, vagy apathia symptomája volna. Oh korántsem ! ™ Osvald Dániel polgármester a közügyek térén öregedett meg, csak az a baj, hogy megöregedett s nincs benne meg, a minek a város első polgárában meg kellene lenni — önállóság. Es ez a körülmény jellemzi is a mi városházbeli állapotainkat. Szomorú állapot, amelyen' ha gondolkodunk, eszünkbe jut a Paprika Jancsi színháza. Ott is kívülről madzagon rángatják a szereplőket, melyek mozognak, s ha ugy kívántatik, fejbe is verik egymást. Ez az önállóság hiánya szüli nálunk a közgyűléseken a kapkodást és fejetlenséget. Ezen zűr zavaros állapotoktóli félelem idézi elő a polgármester menekülését a közgyűlési teremből, és végül ezen körülménynek tudjuk be azt is, hogy a polgármester a legkritikusabb időben hagyja ott a városházát, Mig a városházán a város költségvetését tárgyalják, addig a mi polgármesterünk valahol a határban jó kompániában lövöldözgeti a tapsi füleseket és íőzt a gulyáshust. Korántsem irigyeljük a polgármestertől ezen élvezetet sőt teljes szívből kívánjuk »az emberi kor legvégső határáig* abban résztvehetni, de ezzel szemben megkívánjuk, hogy a polgárok bizalmából nyert polgármesteri kötelmeknek is feleljen meg. Már pedig mi azt hisszük hogy akkor midőn egy város költségvetését tárgyalja, ugy abban részt venni első rorban a város polgármesterének — kötelesség. Alig hisszük, hogy Magyarországon volna egy polgármester, ki ebben kivételt tenne. Egy van és ez a pápai polgármester — még pedig következetesen. Ezt tartottuk kötelességünknek megmondani a polgármester urnák, megjegyzük azonban ujolag, hogy ezzel szabadságában nem háborgatni, csak figyelmeztetni kívántuk ezrn helytelen eljárásra, mely városszerte közbeszéd tárgyát képezi. Dixi et salvavi ! A közönség koréból. Tekintetes Szerkesztő Vr ! Mély tisztelettel az iránt vagyok bátor felkérni ugy a magam mint a közérdek tekintetében, hogy az alábbi való tényállást becses lapjában a közönséges rovatban, de lehetőleg a legközelebb megjelenő számban közölni kegyesen méltóztassék. A tényállás ez : Én a devecseri takarékpénztárral szemben, melynek Igazgatója az általánosan tisztelt, tekintetes (??) Beck János jelenleg városi bíró ur, 50 frt. — váltó obligoban vagyok, mely a f. évi augusztus 28-án lett ragadtam kezeit, felráztam örökálomra szunnyadó lelkét : hadd hallja a gyermek átkát, ki anyját felelőssé teszi azért, mert atyátlan. Az átok folyt ajkaimról, mint egykor az imádság. És mikor anyám összekulcsolta kezeit, mikor könyörögve nézett tivegesedő szemeivel rám, mikor homlokán a halál verítéke megjelent: megborzadtam attól, a mit tettem . . . Ö nem volt többé és én leborultam hideg teteméhez, csókjaimmal árasztám el száradt, kiaszott kezeit: költögettem . . . ébresztgettem . . . Nem ébredt . . . Tanítóm, nevelőm, barátom : a bün virasztott velem. Tanítóm, nevelőm : a bün azt sugá fülembe : kövesd anyád példáját. Küzdöttem a bűnnel. Arczomba nevetett. Te akarsz különb lenni anyádnál ? És . . . hallgattam a bűnre. Nem volt erőm, bátorságom megmondani önnek, kinek a gyermeke vggyok. Elhagyottan a bün szegődött tanácsadómul. Megmutatta az utat. Ráléptem, azon haladok. Kivetettem á hálót: arany halak kerülnek bele. Gyémánt, arany, gyöngy hull az ölembe. Mindent bosszúért : az anyámért. És most tudja bűnöm, hagyjon el. Én nem vagyok méltó arra, hogy a bűnből fölemeljen .. . Endre megborzadva nézte eszményét gyalázatában. Fojtogatta a levegő itt bent, szabadba vágyott. Az ő becsületes lelkének megkeltett találnia a kibontakozást: — Isten önnel Délia. Nem teszek önnek szemrehányást. Bocsásson meg, ha megbántottam. Nem volt jogom hozzá. És a mint ez a boldogtalan ember elhagyatva azt a fényes pompás termet, melyben összetörött a szive, mikor még hangzott lépteinek zaja a boltíves lépcső kövezetén az a szép bűnös teremtés sikoltva futott az ajtóhoz, hogy visszaszólítsa azt az embert. De hiába ! Kiáltását csak a falak visszhangozták. E pillanatban komornája lépett be. — Báró Makróczy kivan látogatást tenni. Délia megigazította keblén a csipkediszt. — Vezesd be. Egy pillanat alatt rendbeszedte magát, csak sápadsága árulta el lelkének belső harczait. — Délia, ön ma feltűnően halavány ! — rácsolta a báró. — Üljön le Friczi. Haragszom magára. Elhanyagol. Ritkán mutatkozik, mint a fehér holló. — Tudja kedvesem, mióta a feleségem Meranból hazajött. — Tehát papucs kormány V Délia megnyomta a villamos csengőt : Hozzon madierát. ... És Délia koccintott a báróval, itta a tüzes italt. Szerette volna kiverni a, fejéből Endre emlékét. De hiába gondolt másra. A régi emlékek, mint napnyugtával a csillagok egyre nagyobb számban zsibongtak agyában. Eszébe jutott a mult, azok ártatlan örömei. És szilaj keserűség öntötte el lelkét: Felkapta a telipoharat s fenékig hajtotta ki ujra. A báró unottan kérdezte : —• Miért van olyan keserű hangulatban ? — Semmi, vagy mégis ! . . . tudja mit, szakítottam a gyermekkori ideálommal.