Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1895.
1895-05-19 / 21. szám
PAPAI KÖZLÖNY 1895. m^Jüs 19. közönsége a hagyományos pártfogásban fogja részesíteni a körünkbe érkező ösmerősöket. Hisszük és reméljük, hogy közönségünk nem marad adós, de viszont meg vagyunk győződve, hogy Komjáthy igazgató sem fog adósa maradni közönségünknek, aki hitelez majd neki rokonszenvet, szeretetet és pártolást. Ezen tudatban üdvözöljük a körünkbe érkező Komjáthy János színtársulatát. Pollatsek Frigyes. Utca-felavatási ünnepély. Lélekemelő ünnepély rendezésével örökítette meg a városi hatóság lovag Zimermann János városunk szülöttjének emlékét. A hála és a köszönet adóját rótta le a város, midőn az eddigi Posta utcának, lovag Zimmermann János nevéről való utcaelnevezését, ünnepi aktussal kötötte össze. Méltó elnevezést nyert ez az utca, hisz ebben az utcában van a »Rajziskola*:, mely intézet céljaira az ünnepelt már 1875. év óta évenként őoo forintnyi segélyt küld Berlinből, hol állandóan tartózkodik. Az ünnepély lefolyásáról következőkben számolunk be : Dacára a szakadó esőnek a városháza előtt nagyszámú közönség gyűlt egybe, a honnan a menet az ünnepély színhelyére volt menendő. A városi képviselők, az ipartestület és az iparos ifjúság Önképző köre, testületileg jelent meg, utóbbiak lobogóik alatt. A menet, melyet Mészáros Károly j rendőrkapitány vezetett, pont 4 órakor indult el cigányzene kísérete mellett a a-. .. •» •• ; —• —! •• . ' a .—— " •• -— zéböl az első asszony emlékét, azt ő sem szeretne ; de iparkodjék feledni és melegedjen fel ölelő karjai között. Minden csóknál erezni vélte azt a hideg árnyat, mely ajkaik közé tolakszik. A szerencsetíen fiatal asszony azt hitte, hogy az a holt asszony küzd ellene. Összeborzadt. Kendőjét szorosabbra húzta nyakán és didergő ujjait egymáshoz dörzsölgette. Most kezdte erezni, mit tesz az, nem szerettetni. Most jutott eszebe, amit férje mondott : — Légy jó anyja gyermekeimnek. Most különösnek talalta ezt a kérelmet. Tehát csak részben kell betölteni az elhunyt helyet ? Csak a gyermekeket keli nevelni, semmi egyebet ? Az az arczkép tehát mindent neki hagyott," csak férje szivét vitte magával ? Az nem jutott eszébe, hogy fcrje megmondta, hogy szereti melyen, igazán, de lelke nyög meg a csapás súlya alatt. Nem jutott eszebe a kérés, közvetlen az oltár előtt a sekrestyeben ; — Irén ! gondolja meg mit tesz. Meg innen vissza lehet fordulni. Szeretem önt igazán, mélyen, de lelkemen valami nehéz teher fekszik, mely nem enged felmelegedni. Az emiekek súlya az. Feledni nehez, nagyon nehéz. Legyen oly jó, iparkodjék velem fevárosházától, és példás rendben, folyton éltetve az ünnepeltet, érkezett a Postautcához, az ünnepély színhelyére. A Posta-utcánál nagyszámú közönség gyűlt össze ekkora, ugy, hogy midőn a menet odaérkezett csak nagy nehezen tudott a kordonnal elzárt térre bejutni, a hol már a város notabilitásai nagy számban voltak képviselve. Az ünnepély a »Szózat« eléneklésével vette kezdetét, melyet a ref. főiska énekkara Gáthy Zoltán tanár vezetése alatt, nagy hatást keltve, adott elő nagy precizitással, mire Lamperth Lajas városi főjegyző a következő be szédet intézte az egybegyűlt közönséghez : Mélyen tisztelt közönség ! A mely nemzet nagyjait nem tiszteli, történelmén lelkesedni nem tud, jótevői iránt a haládattosság csirája kebeléből kiveszett ; annak a nemzetnek napjai megvannak számlálva, annak a nemzetnek létjogosultsága nincs. A mennyiben all ez nemzetekre, állni kell ennek kicsinyben az erkölcsi testületekre, községekre, varosokra nézve is. Ha végig lapozzuk városunk jegyzőkönyveit, mindenütt tisztelet teljes sorokban látjuk megörökítve azok nevét, kik e nemzetnek e városnak nagyjai jótevői valának. De megörökítve találjuk nemzetüuu gyászát fajdalmát is mindanynyiszor valahányszor hazánk egeről nemzetünk egy egy fenyes csillaga lehullott. Pápa város közönségének ezen meleg érdeklődese minden nagyobb nemzeti esemeny, tisztelet es hála nyilvánítása a nemzet nagyjai es e város jótevői irányában, e város közönségének miveltségéről, hazafiságáról, ügyei intezésében előre meggondolt komoly elhatározásról szóval eletre valóságról tesznek tanú bizonyságot. Ezek pedig oly tenyerők, mellyek e város fejlődésének alapját megvetni, s azt kiepitení vannak hivatva. Azért e városnak jövője e városnak létjogosultsága van, és ez a forrása ez a magyarázata annak is, hogy Papa városa valahányszor nagyjaiuak jótevőinek emléket megöröEs őneki minderre nem volt semmi szava. Bizalommal, szerelemmel nyújtotta feleje a kezét és hófehér remegő ujjait beletette az erőteljes férfikézbe. Mindezt elfelejtette. Azt hitte, nem, meg volt győződve, hogy ferje őt semmi masra nem tartja, mint felügyelni á gyermekekre. Minden érzése fellázadt az ellen. Ő boldogságot keresett ; hozott forrón dobogó szivet es kapott egy jégcsapot, kinek minden gondolata odakünn van a temetőben, annál a díszes sirhalomnal. Hiába minden. Hasztalan szereti a gyermekeket, férjét, az első nem tudja megbocsátani, hogy helyét akarja itt elfoglalni. Pedig . milyen tiszteletben tartotta emlékét. Parányi szemrehányást sem tett, hogy azok az apró emlékek még mindig ott vannak az íróasztalon, az arckép még ott függ a régi helyén. És mindezért ez a jutalma. Túlvilági lenyek ellen nem tud küzdeni,, el keli buknia. Érezte, mint szorul össze szive erre a gondolatra. Valami névtelen fájdalom csavarta össze és sajtolta ki könnyeit. Most már értette, hogy miért zokogott Géza, mikor tudtul adta neki, hogy menyasszony. Akkor azt hitte, hogy az mind csak affektácziő, érdeket kelteni akarás. Szomorúan győződött meg az ellenkezőről Ha akkor nem utasítja vissza Gézát, ma talán nem ily boldogtalan. Az minden kikiti, ezen tényét mindannyiszor ünnepséggel viszi keresztül. Mélyen tiszteit közönség ! Mostani ide jövetelünk es ez ünnep szentelesünk kétszeres örömünnepe Pápa városának, mert egy oly férfiú emlékét és nevet szándékozunk egy utca elnevezésével megörökitteni, a ki Pápa városának szülötte es aki — habár évek hosszú sora ótá külföldön el és lakik és saját szorgalmával munkájával emelkedett azon magaslatra, hogy Pápa városának jótevője lehessen — a külföldön is büszkén valja magát magyarnak és pápainak. Pápa városának ez a nemesleikü iovagias jótevője lovag Zimmermann János ur berlini lakos, kereskedelmi titkos tanácsos és bankái*, Pápáról meg gyermek korában elköltözött s midőn evek hosszú sora utan az évüles mutatkozó fehér hajszálaival körünkben megjelent és itt közintezeteinket megtekintette, az akkor még csak bölcsőjeben ringó városi rajziskolánkra is kiterjesztette figyelmét. Tudva azt, hogy egy városi rajziskola az ipari érdekeket mily nagy mértékben van hivatva emelni, hogy városi rajziskolánk a kezdet nehézségeivel tovább ne küzdjön azon nagylelkű ajánlatot tette, hogy a városi rajztanár fizetéséhez évenként 600 frttal járul, és ha az intézett czélszerüségéről életre valóságáról meggyőződik, ezen adománynyát állandósittani vagyis az ennek megfelelő tőkét letéteményezni fogja. Nemeskeblü lovagias jótevőnk ezen ajánlata, vagyis 1875 óta, a megigert 600 irtot, minden Január hó i-vel városunk polgármesteréhez pontosan megküldi. Midőn 1875-ben első kegyes adománya megérkezett, Pápa város időkori képviselőtestülete a tisztelet és hála érzetetői atthatva, jótevőjét városunk díszpolgárává választotta, majd később életnagyságú arc» kepét városi tanácstermünk cUszétesére í lefestette, legutóbb pedig mult hó 10-en tartott ülésében azt határozta el, hogy ezen utczát, melyben az ő nagylelkű adományát elvező városi rajziskola van az ő nevéről ^Zimmermann János uUzá«nak nevezi el. Városi képviselőtestületünknek ezen határozatát a következőkben van szerencsém felolvasni. vánságát kész volt teljesíteni és szeretett vakon, szenvedélylyel. Minden szava tűz volt. Szemében szikrázott a boldogság villogó fénye. Nem tudta szeretni. Már akkor szerette mostani férjét. Aztán látta elborulni azokat a szemeket, a könyektől, látta remegni a lérfias termetet es lassan bizonytalan leptekkel eltávozni. Még most is tűiébe csengnek a bucsu szavai: — Ha valaha boldogtalan lesz, gondoljon reám. Elviszem messze, messze, el az emberek közül, hol nem látja senki, hol nem lát senkit. De imádkozzék, hogy ne legyen boldogtalan. Most boldogtalannak érezte magát. Ennek a gyenge, minden impulzusra könnyen hajló léleknek nem volt nehéz a szofizmát felállítani, A körülmények annyira öszszevágtak, annyira megegyeztek gondolatvilágával, hogy nem csoda, ha már hajolni kezdett azon ut felé, mely a bűnbe visz. Azután az a szerencsétlen, lelketfásitó tudat, hogy ő egy elhalt lénynyel küzd élethalálharczot, melyben neki buknia kell, még ctak elősegítette a készülő bünt. Az első nem segített rajta, hiába könyörgött neki, férjének meg nem mert panaszkodni, nem merte kitárni lelkét. Félt annak hideg mosolyától. Pedig elég lett volna egy vigasztaló szó, egy melegebb csók és minden feledve van, De mikor mindezt nélkülözte, mikof saját leikének tüzét kihűlni érezte, mikojf
