Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1895.

1895-05-19 / 21. szám

V. évfolyam. Pápa, 1895 május 19. 21 szám. KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. — MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési arak: Egész evre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyedévre 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 15 kr. — Hirdetések és Nyiltterek felvétetnek a kiadóhivatalban, és Nobel Ármin könyvkereskedésében. A színészet érdekében. Komjáthy János a győr-soproni színházak igazgatója szerdán érkezik színtársulatával városunkba és aznap meg is kezdi az előadásokat városi színházunkban. Ezen tény konstatálásával nem foglalkoznánk e helyen, ha közönséglink körében utóbbi időben nem tapasztaltuk volna azon Idegenkedést, melylyel a színtársulat idejövetelét fogadja. Mi, kik figyelemmel kísértük az egész szinészeti processust, mely a tavaszi színi évadunkban lejátszódott s mindazon körülményekkel leszámolva, melyek az évad megcsonkítását en dmény^zték, azon meggyőződésre jutottunk, hogy ebben legcsekélyebb része a szemrehányásnak és vádnak illetheti meg Komjáthy János színigazgatót. Nem vagyunk részrehajlók és nem is fogjuk pártját e tekintetben az igazgatónak, de méltányolnunk kell egy színtársulat igazgató védekezését akkor, midőn a lét vagy nem lét kérdése van koctcára téve. Már pedig a színigazgató egy ily alternatíva előtt állott. Müígényünk foko/ott. Jó drámai, élvezhető operette társulatot kívánunk, jó zenekarral és változatos műsorral. Igen ám, csakhogy egy 30—40 tagból álló jó vidéki társulat rezsije oly tetemes, hogy a mi kis színházunk még állandó pártolás mellett sem jövedelmez annyit, a mennyi a tagok gázsiját fedezi, annál kevésbbé nyújt biztosítékot aziránt, hogy az anyagi kockázattal dolgozó igazgató a nyári íd;k károsodásait pótolhassa. Ily körülmények folytán nem csodálható, ha a direktor ezen anyagi érdekét tekintve néhány hétre biztosítja magát, miáltal csak deficitjét csökkenti és Szombathelyen töltött néhány hetet, mely közönség, már tavaly is várakozáson felül méltányolta a társulatot. Ne nézzük az igazgató ezen ténykedését árgus szemekkel, hanem gondoljuk meg, hogy az ő érdeke a mienkkel egyi'Ht kvadrál, Nekünk érdekünkben áll, hogy a társulat fenntarthassa magát, mert csak ez esetben érhetjük el azon célunkat, hogy élvezetes színi előadásokban részesülhettünk. Nézetünk szerint és azt, hiszszük a műértő közönségünk nagy része nézete szeiint, inkább hallgatja meg egy kissé melegebb időszakban a Komjáthy társulat előadásait, mint a rendes évad-, ban egy ripacs társulat előadásait. Mi ösmerjük a Komjáthy társulatot, és főleg a szinigazgatót. Az ő személye egyedül elégséges garanciát nyújt a célirányos működése mellett. Tudjuk azt, hogy nem a reklám embere, hanem amit ígér, azt be is váltja rendesen. Ezt a társulatunkat respektálnunk kell. Hisz városunk intelligentiája eléggé okulhatott már, és tudja már, meiyik társulatot kell respektálnia. Tudja a jót a selejtestől, a salaktól megkülönböztetni. Mit ér az, ha áprilisban van társulatunk és csak a mucsai közönség igényeit tudja kielégiteni ? Ezt figyelembe véve, alig hisszük, hogy akadna még olyas valakí, ki nem szivesebben hallgatja meg Komjáthy igazgató művészi színvonalán álló ösmert társulatát május hóban, mint más kóbor társulatot április hóban, kit csak esetleg reklám után ősmeriink. Felszólalásunk tehát apropos jött és ezt a jóakarat sugalmazta tolliunk alá. Kötelességünknek tartottuk felemelni szavunkat a színtársulat érdekében, mivel a célirányossággal ellenkező jelenségeket tapasztaltunk. Reméljük, hogy szavunknak meg lesz az óhajtott sikere és közönségünk felÖsmerve az ígazgazgatóra reá oktroált kényszerhelyzetet levonja a konzekvenciákat és városunk műértő s a színművészeiért lelkesedni tudó művelt m TARCA SÜ Az uj asszony. Leeresztette az ablakfüggönyöket, becsukta a tábiakat és behúzódott a pamlag sarkába. Bántotta a délutáni homály és az utczáról felhangzó zsivaj. Igy nem iá hallott mást, mint a szénpor serczegését és a dúdoló szelet, mely odakünn halmokat hordott össze a szállingó hópelyhekből. A halványfényü lámpa megvilágította arczát. Holló haja a kékes fénynél még feketébbnek látszott, csak az egyes szalak, hol a fénysugár megtörött, játszottak az acél kékiében. Mandulametszésü szemei bizonytálanul revedeztek egyik sarokból a másikba. Két kezével átszorította fejét, hátra simitotta fürtjeit, mert szinte érezte, mint halmozodik gondolat gondolatra es a sok minden mint fut össze egy zűrzavaros khaoszban, mely nyomja, szorítja homlokát. Felkelt a pamlagról és átment férje szobájába. Egy pillanatra megállt az ajtóban és ujjait akaratlanul szeme elé tette. Bantotta a fényesen égő láng, Rosszul esett neki ez a hirtelen változás. Kissé imbolyogva ment: végig a szobán, j Egv másodperezre megállt, mintha saját lel, kének hangját • hallotta volna: »Fordulj viszsza !« hátra-hátra nézve ; azt hitte, hogy egy hideg, néma árny követi lépteit. Odament az Íróasztalhoz és az afelett függő arcképet levette. — Milyen szép volt ! — suttogá. Erről a képről aztán eszebe jut minden. Második felesége egy férfiúnak, ki még m'ndig nem tudja elfelejteni a régit. Egy hete, hogy neje lett, de még arczát nem látta vigan. Mindig komor, borongós, mint a téli nap. Nagy néha csillan elő egy sugár szép szeméből, de ez is csak akkor, ha gyermekeit megöleli. Csókja, amit az ő ajkára nyom, hideg, szenvedélynélküli, amit a gyermekek kapnak, az forró, mintha nem azoknak, de anyjuknak szólna. Az a kis aranyfürtű szöszke gyermek, mintha idegenkedne tőle. Pedig ő ugy akarja, ugy szeretne szeretni őket. A nehéz aranyráma remegett gyenge ujjai küzött, de azért nézte azt a bánatosan mosolygó arezot és beszélt hozzá. Kért, könyörgött. — Még nem feledett el, még szeret mindig. Mondd, miért vitted el szivet magaddal a sírba ? Add vissza nekem, aki anyja lesz gyermekeinek helyetted. Te szép asszony! ne keresd őt és engem a kétségbeesésbe. Hiszen azt mondjak, te nagyon szeretted. Segits rajtam az ő kedvéért. Lázban égő homlokát odatamasztotta a jéghideg ablakra és szeméből sürün hullottak könnyei. Igazi szívből jövő fájdalom volt. Nyúlánk termete remegett az elfojtott zokogástól. A kepet visszatette helyére anélkül, hogy ránezett volna. Úgyis látta azt a bánatos mosolyt és az sértette őt. Hiszen ő lelkét hozta ide ... Forró, lángoló szivet, mely viszontsze~ relemre vágj'ott. Szomjas volt, torkát égette a sorvasztó láz és nem volt senki, ki csak egy csepp vizet is nyújtott volna epedő ajkának. Fiatal, husz eves lélek, aki meg nem ismerte az élet romboló viharát, mely már bimbójában megfagyasztja a fakadó rügyet és hideggé, kihöltté teszi a lelket. Neki nem volt elég tudni, hogy szeretik, ő látni akarta azt. Még nem szenvedett, még nem veszített semmit, hogy megérthette volna férje fájdalmát, aki egy rövid ora alalt vesztette el viruló szép nejét és gyermekeinek anyját Nem kívánta ő. hogy férje kiirtsa szí