Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1895.

1895-05-05 / 19. szám

PÁPAI KÖZLÖNY. napon, a jubileum ünnepségek küszöbén. Ezen a napon, melyen nemcsak Veszprémmegye minden városa, de a szomszédmegyék törvényhatóságai is sietnek üdvözletét tenni, a mely napon Veszprém városának látképe ünnepi szinezetben ragyog az örömtől és hódolatteljes tiszttel járul a megye jubiláns főispánja elé. Ez érzelmek befolyása mondatják tollúnk alá e sorokat, ez érzelmek adják ajkainkra a szót, melynél fogva kitörő lelkesedéssel az kívánjuk : Éljen Esterházy Móricz gróf Veszprém megye főispánja! Pollatsek Frigyes. Levél a szerkesztőhöz. — A cseléd ügy rendezéséhez. — Szivesen olvasott lapjában már sok olyast olvastam, a mi Pápa város haladását nagyban elő segítené s mondhatom, mint hírlapíró megteszi kötelességét a menyiben minden orvoslatéó baj iránt felkölti az intéző körök figyelmét, egyúttal megadja az utat és módot annak orvoslására. A »c s e 1 é d ü g y rend ez é s e« címen szinte egy nagy fontosságú baj orvoslására hivta fel a figyelmet, mely valóban megérdemli annak mielőbbi rendszabályozását, mert alig van család városunkban, mely ezen mizériát nem érezné. Engedje meg t. Szerkesztő ur, hogy e fontos kérdéshez egy pár szót én ís hozzáfűzhessek. Talán soha sem volt aktualisabb ezt a kérdést felvetni, mint éppen most, a cselédváltozás idejében, mert a cselédügy állapota évről évre rosszabb s valóban elszomorító kalamitásoknak nézünk elébe. A tarthatatlan állapot s a visszafelé fejlődés legfőbb oka nézetünk szerint abban leli magyarázatát, hogy cselédeink erkölcsisége a rossznál is alacsonyabb fokon áll. — Ma már a cseléd azzal a kikötéssel szegődik el, hogy hozzá szeretője szabadon bejárhasson ! Nő cselédet alig lehet kapni olyant, aki egész évre hajlandó volna lekötni magát. Csak hónapszámra szeretnek elállni s még igy is nagyon nehezen tudják kivárni, hogy az egy hónap kiteljen s a legtöbbje már a második harmadik héten a cseledszerzőhöz megy, kérni azt, hogy keressen neki jobb helyet, mert a mostani gazdasszonyát nem lehet kiállni. Van számtalan olyan nő cseléd, a ki egy éven át 6 helyen is szolgál. A gyakori cseléd változás nagy kárára és hátrányára van a családoknak, de különösen a gazdaasszonyoknak, mert a ^cselédek, előbbi gazdaasszonyuknak olyan dolgokat beszélnek — s a legtöbbször ok nélkül — a mik bizony-bizony nem válnak azoknak előnyére. Ezek valóban nagyon viszás állapotok. Az is igaz, hogy nemcsak a mí városunkban, de az egész országban panaszkodnak a cselédek ellen s mégis csodálotos, hogy mégsem találnak ki valami olyan eszközt, a mi ezeket a tűrhetetlen állapotokat megszüntetné. Ha az akaratot keressük, a cselédek rosszlelküségére vonatkozólag, arra a meggyőződésre kell jutnunk, —- De hiszen te mindennap játszol ! — Én egész más vagyok. En ritkán vesztek ; akkor se sokat. És legény vagyok ; jö higgadt, öreg legeny, akinek a páciensei mindig meghozzák az ebedre valót. De te, jobb ha nem kártyázol. — És ha nem lehet, ha nem megy, ha nem lehet, leszokni róla? kérdezte Vuics sötéten. — Hát akkor fogj magadnak valaki mást, aki a deklemáczióidat hallgatja. Mert én aludni megyek. Jó éjszakát, mondta Popovics és befordult a maga közébe, mig társa lassan, bánatosan ballagott odább. Otthon Popovics meghagyta a legényének, hogy mindenkint, a ki esetleg az éjjel keresné, utasítson a Zöld Koszor u-ba es még akkor se keltse töl, ha a fél város haldoklanek. Azután még egyszer megszámlálta a nyereséget, s lefeküdt azzal a nyugodt öntudattal, hogy az egyszer igen bölcsen cselekedett .* mulatott, jótékonyan izgatta az idegeit s a mellett egy szép öszszegecskét gombolt be. Egy negyedóra múlva már jöizü horkolás jelentette, hogy a doktor ur mélységesen alszik. Egyszerre valami durva, türelmetlen kéz erősen megzörgette az ablakot. A doktor a ki gyenge álmu ember volt, egy pillanat alatt felült az ágyban, és remséges káromkodást szalasztott ki a száján. — Ki ft mauö zavar,? — Én, Vuics Koszta ; nyissad az ablakot, kiabált vissza a csendzavaró. A doktor, up,y egy szál Jaeger-ingben, álsónadrágban oda tipegett, s kinyitotta az ablakliókot. — No, mi á baj ? — Adj gyorsan vagy száz forintot. Az orvos elnevette magát. — Már megint a kártya ? — Az. Pénztelenül csak nem várhatom be a reggelt. — De hát szükség esetén majd segit az ipad. — Nincs többé vele közöm, Miiéva megneheztelt, s haza futott, mert az órám lanczán abban a kis arany medaillonban, mely ott maradt a Zöld Koszor u-ban, benn volt az ő arczképe is. Gondolhatod, hogy ebben a lelkiállapotban nem volt nekem sem türelmem . . . — Nekem sincs, azért végezz hamar. — Nos adod a pénzt, vagy sem ? — Mit akarsz ? Hiszen most későn is van már. Senki sincsen már a Zöld Koszor u-ban. — És a Tiefenbachok ? Azok reggel előtt ott nem hagyjak a kártyát. S most az egvszer nyernem kell; a kártyások babonája is mellettem szól. — No nem bánom, szólt végre a dok' tor, csakhogy legyen nyugalmam. Nesze, itt a pénz, és most hagyj aludni. # i 1895. MÁJUS 5. hogy a műveletlenségben, az erkölcsi állapot alásülyedtségében leli ez magyarázatát. A régi, szolgálatában megőszült urát térdei n ringató hű cseléd ma már oly ritka, mint a fehér |holló s néhány év múlva csak rege alakjában mesélhetünk majd az ilyen tisztes alakokról. Ma már a cseléd fizetett ellensége uranak, ki követeli azt is, a mi őt jogosan meg nem illeti. Cselédeink rosszleiküek, műveletlenek, gorombák és buták. Ha nem is egészben, de nagy részben oka ennek a műveltség teljes hiánya. Az értelmiség bizonyos fokával biró cseléd, fel tudja fogni helyzetét, tudja kötelességét s igy kevesebb súrlódás történik az ily cseléd és gazdája között. Cselédeinket nézetünk szerint oktatni kell, mert ha komolyan megfigyeljük őket, ezen mizéria ennek elhanyagolására vezethető vissza. Ez irányban kellene valamit tenni, mert itt van a bibi. Sok helyen azt ajánlják, hogy vasárnapi előadások tartassanak cselédek számára. Ajánlják, de nem próbálják sehol sem s igy nem lehet tudni, hogy váljon célszerű volna ezen mód ezen mizéria megszűntére. jó lenne kísérletet tenni 1 Próbáljuk meg ! Uj bérlő a Grií'í'ben. pápa-ugodi uradalom tulajdonát képező helybeli »Griff« szálloda bérletét Dreiszker József a győri vasúti vendéglő főpincére nyerte el Nem tartozik cikkünk keretébe azt bolygatni, valljon miért lett mellőzve sőt meg sem kínálva a bérlet továbbra Másnap délben Vuics Koszta becsípve vitte at a pénzt Popovieshoz. — Nos nyertél ? kérdezte tőle a dok* tor kíváncsian, — Nem nyertem. Még a te pénzedet is elvesztettem egy garasig. Tiefenbach Tamás nyerte el. És aztán ? — És aztán, el voltam keseredve. Al ag>amot egette az asszonynyal való jelenet emieke, sajnáltam is szegénykét; elég a2 hozzá, oda vágtam Tamásnak, hogy svindlivel nyert. — Azt szamárul tetted,, vélte a doktor. A Péter azonnal torkon fogott, de én is legény vagyok ám ; megkaptam s ugy csaptam a földrdre, hogy ott maradt. Akkof hajrá ; ütöttem, a mennyire csak telt tőlem, s a meddig a czigányok, a magyar urak, meg a huszártisztek körül nem fogtak, s szépszerével ki nem vettek a kezem közül. Egy egész sereg huszártiszt erre nekem esett, s tele beszelte fejemet, hogy itt csak a párbaj segíthet, üzt megkívánja mind a kettőnk becsülete. Két tiszt még arra is vállalkozott, hogy az én segedem lesz. Azzal elmondták, miféle súlyos feltételeket von maga után az efféle tettleges inzultus. Én rájuk hagytam mindent. Ha az ember a kártyán is veszt, a feleségét is elveszti, mindegy már, akár pisztollyal pusztítják el, akár lovassági karddal. Hagytam* hogy kocsira 1 rakjanak, kifessek a kocsit, s ha^a vigyetek.