Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1895.

1895-01-06 / 1. szám

PAPAI KÖZLÖNY 1895. JANBÁP 6. Lesz-e csornai vasút? Nem érhet bennünket vád, hogy e városunkra nézve ily fontos kérdésben újra, meg újra fel kel szólalnunk. Kötelességünk ez, mert ezzel csak tiszta képét akarjuk adni azon annyira meghurcult vasútnak, melyet egyesek minden áron, minden alkalommal befeketíteni akarnak. Iía tehát ma — nem is tudjnk hányadszor — ismét e thernát vesszük tollúnkra, -.el csak közönségünk megnyugtatás át célozzuk, de külünben is van még egy és, más elmondani valónk ez ügyben. A pápai-csornai vasút kiépitése utóbbi időben már oly akut kérdéssé vált, hogy annak megvalósulása már csak hetek kérdése. Ily értelemben registráltuk ezt nemcsak mi, de a szomszéd vármegyebeli lapok is, 'ndazonáltal vannak városunkban egy . kik ezen hírekkel szemben régi aiiasponijukat fenntartják. Ezen régi álláspont pedig azt hangoztatja, hogy az eszme technikailag kivihetetlen, közlekedési és kereskedelmi szempontból Pápa városának nemcsak előnyöket nem nyújt, de annak kárára van. Mi nem törődnénk most már egyesek ezen ósdi felfogásával s türelemmel várnók azon időpontot, midőn önön maguk befogják ösmerni téves nézeteiket, de mi ezen pessimusban városunk jövőjét látjuk veszélyben s igy jónak látjuk idő előtt e dolgot tisztázni. Nevezzük meg a gyermeket csak saját nevénél. Itt most már nem az elv, nem a meggyőződés, hanem a személyes érdek lóggatja ki a lábát. Nézzük csak miért ? A pápa-csornai vasút kezdeményezése városunk nagy közönyével találkozott. Dacára, hogy a város és a megye szép összeggel járult a vasútvonal kiépítéséhez, voltak számosan városunkban hangadó urak, kik mindent elkövettek ezen eszme meghiusitására. Ezen körülménynek tudható be az is, hogy e vasútvonal ily hosszú vajúdáson ment keresztül. A helyett, hogy egyes hangadó urak aminálták volna a kezdeményezőket hozzájárulásokkal, vagy közreműködéssel buzdították volna, a törekvést összetett kezekkel, tétlenül nézték ezen vajúdást, mely vajúdás éppen csakis ezen közöny kifolyása volt. A helyett, hogy iparkodtak volna a közjóra irányuló eszmét megvalósítani meghúzták magukat a mindennapiság szük határai közé, oda sem hallgattak a haladó kor hivő szózatára, sőt ellenkezőleg mindent megmozdítottak arra I nézve, hogy ezen terv dugába dűljön, Tervök azonban nem sikerült. Az j eszme tervezői bárha hosszas küzdelmekkel törhettek utat maguknak, de ugy szeretetök és áldozatkészség ök megtermé a gyümölcsöt. A pápa-csornai vasút most már ; abban a stádiumban van, hogy kiépi| tése több mint bizonyos s még e hó ' folyamán megkötik a vállalkozóval a szerződést, Ezen hirt a vasútvonal ellenesei nem a legszívesebben fogadják s még most is igyekeznek akadályokat gördíteni, a terv megvalósítására — habár most már eredménytelenül. Szerintök, sok kézfogó volt már, melyet nem követett lakodalom, mivel ellenzői meghasonlást idéztek elő a jegyesek között. Ezen jeliige alatt gondoljak "k is e vasútvonal meghiúsítását. No ez egyszer azonban nincs mit félnünk. A jegyesek már évek óta ösmerik egymást s az anonym levelezéseknek nem adnak hitelt s nemsokára megüljük a lakodalmat is. Ne is fáradjanak tehát, mert csak meddő munkát végeznek s a mi fő, nagyon is kilátszik a lóláb, mely a sértett hiúságban leli magyarázatát. Nézetünk szerint, most már nem az a baj, hogy a vasútvonal kiépitése több mint bizonyos, de csupán az, hogy nem ők voltak a vasút kezdeményezői. Régi baj az nálunk, hogy minden oly eszme és terv, mely nem az illetők neveit hirdeti, az ellen állást foglalni, roszszalni s megdönteni — elvül tüzetett ki. De hát ki tehet róla, hogy ök nem szerepelnek ? Csakis a saját hibájuk. Miért ellenezték ? Miért nem volt a jóakarat a közjó előmozdítására ? Miért fogadták közönnyel a haladás szellemét, mely városunk virágzására irányul ? /Y múlt megtaníthatott már bennünket a mi rosz vasúti politikánkat | illetőleg. Ott volt a celli, a keszthelyi vasúti érdeklődésünk. Így jártunk volna a csornaival is, ha az intéző férfiak igazi előteremthetem. A hitelezők kopói már a kastély ajtai előtt leskelődnek ; a hitel forrással elapadtak .... Istenem .... Istenem ... mi lesz ennek a vege!« A gróf végig törölte sápadt arcát, melyen a hideg verejtek gyöngyözött, majd rekedt hangon valaszolt ; »Nekem pedig a pénzre — bármi történjek is — egető szüksegem van !« »Ha parancsolja méltóságod — dadogta a;, öreg — ugy kijátszom az utolsó kártyát, melyet meg kezeimbeu szorongatok ; de mi fog történni azutan ?« »Semmi .... semmi« — sietett a gróf közbeszólni, hogy az öreg kételyeit, melyek lelkén rágódtak, szétoszlassa. — » Akarata parancs előttem. Mindent meg^ kisérlek : de ha a terv nem sikerül ?« »Sikerülnie kell,« vágott vissza bátoritó hangon a gróf. »Az üfloí grófok hitele kiapadhatatlan. Erre számitok I« Az öreg szemeit törölgetve távozott a szobából, s kiérve a tágas folyosóra, fájdalmasan mondogatta : »Istenem .... istenem ... mi lesz ennek a vége !« III. Orloff gróf a kormányzó távozta után, nyugtalanul setalgatott tol s ala szobájaban. — Gondolatai melyekkel foglalkozott, elriasztották almát. Merész terveket szőtt, melyre, mint kockára, reá dobta egesz jövőjét. Az utolsó kártyát játszotta ki s a legjobb eredmény remenye erőt adott neki. Bizott a sc esélyeben, mint fuldokló a szalmaszál, mentő erejében. A legvégsőre volt elhatározva; vagy ez, vagy az ; egy harmadik tényező nem játszott nála szerepet. —-. Ily gondolatok rajzottak lázas lelkeben, midőn setálgatása közben tekintete véletlenül az Íróasztalra esett, egy levélre, melynek rózsaszínű burkolata tölkeltette figyelmet. Közönyösen vette kezébe a levelet s a címzést meg sem nézve, stoikus nyugalommal bontotta íöl. A levél igy hangzott : ^Szeretett jó Atyám I Lujza néni egészsege helyre állott s igy a holnapi gyorsvonattal jövünk. Isten veled ! LolIa.« Urloff gróf, a levél elolvasása után, mereven tekintett maga elé s gondolkozni látszott valami fölött, majd hangosan mondá: »Szegeny jó Lollám I Csak jöjj, csak jöjj. hisz' te vagy az egyetlen melegítő sugara rideg eletemnek. A te derült kedélyedre minden örvend, minden éled, mint jótékony eső után ; fű, fa. virág ! Harmatos lelked valóságos áldása e háznak ; nélküled sivár, puszta lenne az élet, örökös szürkeség deregne körülöttem, mely előbb-utóbb elnyelne, mint a sir a holtat, mint az örvény a fuldoklót,« Mi alatt ezeket mondotta, görcsösen szorongatta kezében a levelet s nehogy elfeledje, csöngetett, hogy az előkészületek leánya és testvére fogadtatására megtörtenjenek. — Miután mindent elintézett, kimerülten dőlt az ottománra, hol a jótékony álom, mely már kerülgette szemeit, csöndesen elringatta lázas lelkét. IV. Fenyes teremben, előttünk ismeretlenek társaságában, talaljuk Orlofí" grófot, — Kerek, fekete márvány asztal mellet, magas, szálas, szőke férfi — Morton ezredes — adja a bankot. t\z ezredes őrült szerencsével játszik. Nagy halom arany fekszik előtte, mely kápráztatóan csillamlik a csillártól leverődő fenyben. Orloft' gróf sápadtan, izgatottan ül az asztal balsarkán. Teteit teteire vészit. Keze reszket, szemeiben a szenvedely tüze gyul ki, midőn belemarkol aranyaiba s a bankár elé tolva félhangon dadogja ; — az egesz all ! A bankar újra nyert ! Orloff gróf elfödte kezével arczát; hirtelen szédülés fogta el ; fátyolképek tánczoltak szemei előtt, melyek borzalommal töltötték el egész va* lóját. — »Vége elvesztem^ — suttogta elkékült ajkakkal. A bankár felszólította a játszókat a tételre. — Orlofí* gróf mereVeti bámult a bankár örömtől csillogó szemeibe, majd az az előtt halomban álló aranyakra, melyek elnyelték boldogságát. — Furcsa érzés fogta el e perczben, pillanatnyi eszmeletlenség, majd egy őrült gondolat által ösztönözve, rekedt hangon kíalcott a bankár fele : «megálljon, ne vesse még ki a kártyát!«