Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-12-10 / 50. szám

meg a kivánt eredményt, hanem induljunk ki azon elvből, hogy egy város ipar és kereskedelmének lendülete ysakis a forgalmi eszközök gyarapításán függ. Működjenek tehát közre vállvetve a földbirtokosok, községek, kiknek érdekei e vállalat által érintve vannak, s tegye meg mindenki a magáét, hogy tayaszszal a pápa-csornai vasút felépítéséhez hozzá foghassunk. Czukorgyár Pápán. Nagy fontosságú terv létesítésével foglalkozott e hó 3-án — kedden — a veszprémmegyei gazdasági egyesület. Arról volt szó, hogyan lehetne segíteni városunk hanyatló iparán és kereskedelmén, hogyan lehetne útját állán ni annak a szomorú folyamatnak, melynek neve elszegényadés; sőt hogyan lehetne ujabb vérkeringést teremteni az elzsibadt tagokba, mely meghozná a föllendülést, teremtene elevenebb pezsgőbb életet városunkban. A keddi gyűlés egy nagy szabású mozgalomnak a kiinduló pontja, mert nemcsak városunk hanyatló voltán segíteni kiván, de egyszersmind feladatául tűzte ki városunkban a gyáripar meghonosítását is s ekként útját kívánja egyengetni egy erőteljes föllendülésnek, mely városunkat a tespedésből kiragadva, a haladó városok sorába emelni óhajtja. A terv, melyet a gazdasági egyesület ülésében Barthalos István egyesületi tag inditvánzozott már régi keletű. Terveztetett ex már évekkel ezelőtt, de mint minden ily terv nálunk, a feledés homályába tűnt el. Örömteljes szívvel üdvözöljük tehát ez alkalommal Barthalos István ujabban megpendített azon tervét; hogy Páp

a városában egy cukorgyár létesitessék, mely gyár létesítése által Pápa városának jelenlegi s közel jövőben gazdagsági állapotára egyik legfontosabb kérdését képezné. Elismeréssel és hálával kell fogadnunk a gazdasági egyesület azon határozatát, hogy egy Pápán felállítandó cukorgyár létesítését szükségesnek találta s e célra kebeléből egy bizottságot küldött ki, Ihász Lajos nagybirtokos elnöklete alatt, mely bizottság hivatva lesz a cukorgyár létesítésére a szükséges tervezeteket kidolgozni. Feleslegesnek tartjuk komentárokat fűzni ahlioz, hogy mily hasznos és üdvös intézmény volna városunkra és vidékére egy cukorgyár feiállitása. Hisz köztudomásu dolog, hogy gazdaközönségünk rendkívüli sok cukorrépát termeszt, mely terményt a közeli ácsi cukorgyár részére szállítja. Szükségtelennek tartjuk hangsúlyozni, hogy ily nagy mennyiségben termelt ezukorrépának a feldolgozása Pápa városára nézve sem volna haszonnélküli. Ezen czukorgyár létesítése áldásos volna városunk ós vidékére, ha tekintetbe vesszük a vidék szegénységét, mert nemcsak hasznot lehetne biztosítani a gazdaközönségnek, de egyszersmind hozzájárulna az intenzivebb gazdálkodás fejlesztéséhez is, a mit figyelmen kivül sem lehet hagyni, azaz, hogy sok száz munkásnak még keresetet is nyújtana. Kétséget nem szenved, hogy a bizottság, mely e tárgyban hivatva van a szükséges lépéseket megtenni, minden törekvéssel oda fog iparkodni, hogy e gyári vállalat minél előbb létesüljön. Ezen biztos reményünket fokozza már azon körülmény is, hogy a bizottság élén Ihász Lajos városunk ós vidékének köztiszteletben álló fórfia áll, ki ez alkalmat is fel fogja használni annak bebizonyítására, hogy akkor, midőn Pápa és vidéke nak, de a boldog pár tósztját már nem hallja, mert majdnem súgva mondják azt el. — Az ön egészségére Ilona! — S az önére Béla. Béla visszahanyatlik székébe. — Tehát el van határozva? Házasságunkat, melyet nem kölcsönös vonzalomból, hanem rokonaink erőltetésére kötöttünk, felbontjuk ! — Mi sohasem szerettük egymást. — És mégis egy pár lett belőlünk . . . — Mert az ön édes anyja ugy kívánta. — S mert atyja akarta. — Igen! Azzal a komoly fenyegetődzéssel, hogy adósságaimat nem fogja kifizetni, ha meg nem nősülök. — És igy nekem kellett áldozatul esnem az ön hitelezői kedvéért. — On elfelejti kedvesem, hogy az előzményeken tulvagyok. S különben is részemről nem is volt olyan nagy áldozat ezt megtennem. _ És ön elfelejti barátom, hogy az udvariaskodásokon már tul vagyunk. — És miután nem tudtuk egymást megszeretni, csakhamar meggyülöltük egymást. Miudketten jó katholikusok vagyunk ugyan . . — De mégis ezen rendkívüli mély gyűlöletnek alapján kérhetjük házasságunk felbontását. Béla ajkaihoz emelte ismét a poharat és nevetett egyet. — Mit fognak szólni az öregek ? — Én meg fogom kérni a mamát. — Én ki fogom erőszakolni a papa bocsánatát . . . — Jó! De a világ? — Az beszél rólunk egy ideig, aztán elfelejti a dolgot, igy van ez mindig. Aztán ismét ittak mind a ketten. — Szerencsés, minél előbbi befejezésére ennek az unalmas aííairenek! A fiatal asszony szemei csillogni kezdtek. — Semmiféle állapot sem kellemesebb, mint egy elvált asszonyé! Asszonynak lenni, s e mellett szabadnak lenni, anélkül, hogy alá lennénk vetve egy férfi önkényének . . . — Mégis van egy kellemesebb: nőtlen embernek lenni, mikor kevéssel ezelőtt még a házasság igáját cipeltük. — Béla! On udvariatlan ! — Hát nem-e nagyon boldogtalanok voltunk ? — Ah igen! Mi nagyon megutáltuk egymást! — Ez gyöngédtelenség! — Bocsásson meg! Nem akartam önt megsérteni. Ellenkezőleg! Nagyon szeretném, ha mi azért továbbra ls jó barátok maradnánk. — Én sem kívánom ezt kevésbé. Tehát barátságunkra. vitális érdekeiről van szó, ott ha kell, a legnagyobb áldozatokra is képes. Ezen biztos tudatban üdvözöljük őt és a bizottság tagjait, és most már bizalommal tekinthetünk a czukorgyár létesítése elé. Igen! bizalommal tekintünk ez elé, mert nem tételezhetjük fel most már, hogy a bizottság üdvös munkájában magára hagyatnék és működése épen a közvetlen érdekelt osztályok részéről tanúsított részvénytelenség és közöny folytán hajótörést szenvedjen. Ne feledjük, hogy az egyedüli biztos remedium a vállvetett mőködésben rejlik. Kinek-kinek hozzá kell járulni a maga erejével. Legyünk tisztában mindenek előtt azzal, hogy rajtunk csak az segíthet, ha saját javunkon önmagunk munkálkodunk egész erőnkből, egész tehetségünkből. E czukorgyár létesülóse oly fontos kérdés, mellyel a város minden egyes polgárának számolnia kell, de sőt vétkezne Pápa városa, ha a kínálkozó alkalmat nem ragadná meg a város haladása érdekében. Nem akarjuk hinni, hogy városunkban ugy mint eddig összetett kezekkel, gyakran féltékenységgel fognak nézni az alakuló és napról napra erősödő gyáripar elé, azon egyszerű okból, hogy az alakuló gyárak drágábbá teszik az élelmi czikkeket, lakásokat stb. és ez oknál fogva, ha szerét tehetik, a gyáripar telepedése elé nehézségeket gördítenek. Hisz láthattuk már, hogy ezen nyárspolgári felfogással városunk már eléggé vallotta kárát. Nincs tehát mit haboznunk ! Rajtunk a sor a szóáradat özönéből kiemelkedni és a tettek mezejére lépni. Rajtunk a sor bizonyságot szolgáltatni, hogy levetettük az ósdi felfogásunkat s haladni kívánunk a korral. A sötét szemek, a csillogó szőke fürtök alatt most hirtelen ábrándozókká lettek. — A barátság a legnagyobb ló a földön! — Bocsánat! a szerelem.... — Természetesen magasabban áll ennél ! Ej, ej Béla! nem csodálom, ha most ön a csinos Helénre gondolt volna! Nekem mindig ugy tetszett.... — És ön nem gondol többet az ön hü imádójára Károlyra? — Oh! Eszem ágában sincs drága szabadságomat még egyszer föladni, de ha mégis bekövetkeznék, tán Károly lenne az egyedüli.,.. — Szerencsés, akinek ön feláldozná magát! És én sem találok méltóbbat, a kiért szabadságomat visszaküzdjem, mint a bájos Helén! — Igaza van. Helén minden bájjal és erénynyel fel van ruházva, csak az a kár, hogy olyan csúnya fogai vannak s hogy — mit is mondjak? — a természete kissé heves. — Semmi esetre! Inkább az ön Károlyjáról mondhatnám ezt, a ki egyszer lovászát majdnem halálra verte, mivel lova ledobta. — Rettenetes! Mennyire tévedhet az ember. Helénről is tudnék azonban egyetmást mesélni, de jobb ha hallgatok. — Kérem....