Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-11-26 / 48. szám

PAPAI E0ZL0NY KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési ár*k: Egész évre 6 frt.-Félévre 3 frt. Negyedévre 1 frt 50 kr. — Egyes szám ára 15 kr. Hirdetések ée XyUtterek felvétetnek a kiadóhivatalban ée GOLDBERG GYULA ur papirkereskedésében. Az állam! és társadalmi intézmények életében a legkritikusabb és egyúttal legtöbb gondot én legintenzívebb tevékenységet igénylő időszak azon átmeneti stádium, a mely összekötő kapcsot és egyúttal elválasztó vonalút alkot a kezdetleges és kifejlett viszonyok között; uz a sem hal, sem hus féle állapot, a mikor valamely institúció tul van már a megalakulás első nehézségén, de még nagyon messze a megvalósuláshoz. Ebben az átmeneti stádiumban leledzik ez idŐBzerint Pápa városa is.. Nagyszerű tervek és reformok küszöbén állunk, tervezgetünk, buottságozunk, határozatot hozunk s mindezt azért, hogy a várost azon nívóra emeljük, melyet a kor haladása tőlünk megkíván. A legnagyobb pessimista sem vonhatja kétségbe, hogy Pápa szeretne, sőt gyorsan szeretne városias külsőre szert teuni, hogy nem esak névleg, de tényleg* is méltóan sorakozzék szomszéd megyéink többi városai mellé. És dicséretére legyen mondva a. hatóságnak ép ugy mint az adózó polgárságnak, hogy utóbbi időben a város vitális érdekeit s/.em előtt tartva, a szükségelt érzék és áldozatkészség bizonyos fokú lendületet nyert. Kezd ébredezni lethargikus álmából s nem volna az igazságos, a ki el nem ismerné, hogy a mi Pápa város külső képeinek előnyöseb alakulása érdekében eddig történt az nagy részt a városi tanács és a képviselőtestület spontán elhatározásainak és a jó ízlésűek köszönhető. Mindez azonban, a mi eddig a város érdekélten foganosit&íott nem történt tervszerűen, az eddigi eljárás nélkülözi a rendszerességet, ugy, hogy az egész törekvést és u nyomában járó munkát bizonyos ötletszerűség jellemzi, a melyet, mivel kiki azt és ugy tesz, a mit s a hogyan jónak lát, helyesen szabadosságnak kell neveznünk. Nos ennek a Szabadosságnak elejét venni a városi tanács van hivatva, a melynek szoros kötelessége az arra való ügyelet, hogy a mi a városi kormányzat égise alatt történik, az illeszkedjék abba a programba, a mellyel a tanácsnak is első sorban a polgármesternek, mint a tanács fejének okvetlenül bírnia kell, hogy városunk haladása, ha lassnn is, de céltudatosan és biztosan eszközölhető legyen. S épen ebben rejlik az átmeneti stádiumnak ezerféle aprólékos gondjai és teendői, s ép ezen mostani időszak igéuyli azt a minden csekélységre kiterjedő és semmit el nem kerülő figyelmet, a mely egyedüli biztosítása a fejlődés ész- és célszerű menetének, a melynek végcélja a közérdek megóvása minden tekintetben. Hogy ez elérhető legyen, nélkülözhetlenek azon normativumok, a melyek a mig irányt adnak a hatóság működésének másrészt korlátot < vetnek egyesek önkén vkedésének s a nagy közönségnek védelmet biztosítanak, ha érdekeit akár a tul buzgóságr akár a maradiság veszélyeztetné vagy sértené. Városunk ezen normativunkat ínég mindig nélkülözi s ez vélemény fink sz,eTÁRCZ A. Ne neheztelj • • • Ne neheztelj kedves lányka Azért, hogy én szeretlek, Oh hidd meg, hogy erről én még Ön magam Bem tehetek. Oh hidd meg, hogy oka ennek Én semmiben sem vagyok, Mert szivemnek — hiába van — Parancsolni nem tudok. Hisz ki tudja megtiltani A dalos ki madárnak, Hogy ne esdjen hő szereknet A smaragd zöld lomboknak? 8 ki tiltja meg a kis patak Keblén nyiló virágnak, Hogy ne adjon forró csókot A susogó haboknak. Oh ép' igy van, parancsolni Nem lehet a szivemnek; Ne neheztelj kedves lányka Azért, hogy én szeretlek. Borbély bosszú. Szidike az h Arany 8as"-ban pincérnő volt és — szép leány. Előbbi minőségében éppen nem felelt meg a kívánalmaknak, mert a „spriccer"-eket langyosan s megrendeléö után csak félóra múlva prezentálta, mint „szép leány" azonban minden tekintetben kielégítette a n. é. közönségnek legfelcsigázottabb igényeit is, a mennyiben a spriccerező férfi közönség, — kezdve vákációzó bajusztalan egyetemi polgártól a 70 éven felüli özvegységben szenvedő (avagy talán ujjongó?) agastyánig, — egyhangúlag szépnek, csinosnak, kedvesnek konstatálta. Jól tudom, hogy a hölgyközönséget nem, de a magam fajtájú férfi-hadat, — kik egy szubtilis topánka-sarok után még a pokolba is lefutunk, — annál jobban érdekli a fotográfia. Nem akarok ugyan konkurálni Béla barátommal, de azt az egy gavallériát mégis csak felteszem róla, hogy megengedi és nem veszi zokon, ha masinája helyett az én krajcáros pennám követi el a Szidike lefotografálását. Tehát: Szidike! . . . Termetére nézve alacsony, karcsú kis teremtés, amolyan filigrán munka, arca ovál (egy p-t a v helyébe akkor érne még csak sokat !) szemei . . igazán nem tudom, hogy a sötét éjhez, kék éghez, tenger vizéhez, vagy a sárga irigység szivéhez hasonlitanak-e ? mert még. nem mertem beléjük nézni! (De boldog, ki már kacsintani is mer rájuk ! ! ?) — de annyit határozottan megfotografálhatok, hogy nekem nagyon-nagyon tetszenek; a szájacskája, (nem oly kopott, mint az eparajk!) olyan apró, mint nagy piros almának a kicsinyke termő magja; fülei tündérországból ide hozott kagykíeskák, amolyan huncfutságra való csekélységek, melyekbe sokkal inkább s örömestebb suttogunk bele, mint a telefon kagylójába: orra nem annyira görög, vagy római, mint inkább fitoska, a mi mellesleg legyen mondva^, egy kis pikantériát kölcsönöz minden szép leánynak s nekünk férfiaknak mód nélkül tetszik, anélkül, hogy okát tudnók adni, akár csak a kaviárnak, melyről szintén tudjuk, hogy pikáns eledel, — de hogy miért ? eddigelé még egyetlen egy lexikonban sem olvastem; ez kellemes gyomornak, amaz pedig a szemnek. Ennyi az egész! A kacaói picinyek s van rajta arany-kötöntyü; a lábai valamivel nem picinyebbek s be vannak dugva lakk topánkába. A mosolygása reám nézve: verőfényes