Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-08-13 / 33. szám

egy varosba, mi tényleg megtörténik az által, hogv az idegenek a mennyire csak lehet nem látogatják varosunkat megfelelő szálloda hiányában, mily óriási különbséget tesz. egy városra nézve? ozt talán szükségtelen komen­tárral ellátni A mi érdekünk tehát két­ségtelenül azt követeli, hogy a pénz lehetőleg itt maradjon — itt közöttünk forogjon, mert csak igy — remélhetünk anyagi gyarapodást. Gondolkozzunk tehát felette, be­széljük meg e kérdést minden körben, ne kicsinyeljük azt, a mi nagyon is belé nvul városunk minden egyes pol­gártársa saját, igazán jól felfogott érde­kébe, és tegyünk meg minden kitelhe­tőt még azon esetben is, lm a busás jövedelemre való kilátás iránt, bár ok nélkül aggályaink is lennének. Egy két részvény igen sokak anya­gi erejét meg nem támadja, áldozat ho­zatalról szó sincsen, de igen is van szó arról, hogy egyesült erővel, tegyünk saját érdekünkben a köz javáért, váro­sunk anyagi, erkölcsi és szellemi gya­rapodásáért. Csak meg kell kezdeni a dolgot, a kivitelre lesz bőven modus vivendi Pollatsek Frigyes. Egy társadalmi Mugség. Nagy Sándor, a hatalmas macedón fejedelem, ki a fél világon uralkodott, ki­nek zsámolyánál királyok kegyelemért és életért esedeztek, legnagyobbnak akkor bi­zonyult, midőn a cinikus bölcsnek azt mondta: „Ha Nagy Sándor nem volnék, Diogenes szeretnék lenni." Ezen mondásával az egyszerűséget glorifikálta; ezen mondásával beismerte a szaturnáliákhoz szokott fejedelem azt, hogy az a legboldogabb ember, kinek legkeve­sebb igénye van, sorsával megelégedett. jezésü nagy szemeivel ugy nézett, mintha be­szélni akarna, lábait oly kecsesen szedte, mintha már is a legelső lovarnő ülne rajta. A többi falubeli csikókkal is éreztette felsőbb­ségét, mikor a gazda a legelőre a többi csi­kók közé kivitte, oly szép és gyors futamo­kat csinált, hogy a többi elszégyenülten ma­radt el tőle. Ilyen szép csendességben és gondtalan­eágban telt el az első év. Egy alkalommal a gazdának a városban volt dolga. A szürke mellé oda kötötte Hánit is. Egy arra sétáló, borotvált képű urnák feltűnt a remek csikó és nagy rábeszéléssel, meg szép pénzzel megvette. Szegény Háni, sohasem látta többé szülőföldjét, mintha érezte volna sorsát, makacsul megvetette magát, s csak nagy nehezen lehetett elválasztani ne­velő anyjától, hosszan, keservesen nyerítettek egymásra. Lassanként uj helyzetébe is beleszokott. Egy grófi istállóba került, a hol nem volt egyébb gondja, mint enni és fejlődni. A többi csikók eleinte irigy szemmel néztek reá, csip­kedték, rúgták, de későb barátságukba fo­gadták, 8 békésen legeléztek, játszottak vele. Bekövetkezett a tanulás ideje, nehéz napok voltak azok. Izzasztották, mestersége­Mennyire más véleméuyen van a je­lenkori társadalom. Mindenki előkelőbbnek akar látszani, mindenki a nagyzási hóbort excentrikus befolyása alatt áll. Legyen va­laki bármily előkelő állasban, mégis kan­osait szemmel nézi a nálánál jobban szitu­áltat és erős léleknek kell lennie, ha a kor ezen kinövése alól magát emancipálni tudja. De különösen a közép osztály az, mely sokat szenved a kor ezen mételyező betegségétől. Ezen osztály, mely városunk erejét képezi, szellemileg legtöbb esetben fölötte áll az úgynevezett előkelőségnek, de bár­mily áldozatok árán, külsősegek által is megakarja közelíteni, — sőt elérni a nálá­nál anyagilag kedvezőbb vagy születéstől fogva előkelőbb társadalmi állást elfoglaló egyéneket És ezen áldatlan törekvéshez több­nyire a nő nagyzása és minden számítást nélkülöző feltűnési viszketegsége szolgáltat­ja a tápanyagot. A nő, kinek rendeltetése, hogy férjét boldogítsa, gyermekeit nevelje, a puszta szemkáprázat kedvéért letér hiva­tásszerű útjáról ós családját a tönk szélére juttatja. Azonban a közép osztálynál nem ke­vésbbé, sőt sok tekintetben többet szenved a kor ezen áldástalan törekvésétől — az alsóbb osztály. Fájó szívvel tapasztalhatjuk mindennap, mint iparkodik a társadalom alacsony fokán álló, de a műveltség egy bizonyos nemével biró kis iparos, kiskeres­kedő, kis hivatalnok stb. utánozni a közép osztályt. Láthatjuk mindennap, mint vonja el családjától a szükséges fizikai és szel­lemi táplálékot, csakhogy ezen kielégithet­len vágynak, a divatnak áldozhasson és a helyett, hogy a keservesen megkeresett né­hány garast öreg napjaira összekuporgatná, a bonton kedvéért keresményét könnyel­műen elfecséreli. Látjuk és tapasztaljuk mindennap ezen visszás dolgokat, de nincs akaratunk, nincs erőnk, hogy jó példával előljárjunk, mintha mi sem tudnók azt, hogy a legmesterkél­tebb külső sem képes eltakarni azon szenny­sen léptették, őrült hajszában kergették. A szokatlan, rendkívüli munka eleinte csaknem tönkre tette, de később mindezt győzedelme­sen kiállotta. A trainer büszke volt reá és gazdáját nagy reményekkel kecsegtette. Valóban a ki akkor látta Hánit, az nem ismert volna rá az egykori parasztkocsi után szaladó csikóra. Finom aranysárga szőre simán tapadt bőréhez. Ideális szép fejét büszkén, önérze­tesen tartotta. Nagy szemei élénkséget, bi­zalmat és bátorságot sugároztak. Gyönyörű, könnyű nyakát magasan, ívben meghajtva vi­selte. Remek vállai, acélos lábai és a többi tökéletes idomai erőt és kitartást fejeztek ki. Természete, egész viselkedése nemes, impo­záns volt. Uj gazdája, régi közönséges neve he­lyett Alicenek nevezte el. Nagyrabecsült volt életében, ugy, hogy többi társai állítása sze­rint mind nemes családból származtak, addig az ő származása ismeretlen maradt. Mikor először a nagy versenytérre ki­vezették, s maga körül látta a tenger soka­ságot, hallotta a harsogó zenét, maga mellett látta versenytársait, egy időre elvesztette ön­uralmát ; vakon engedte magát vezettetni, foltokat, melyeket esetleg becsületünkön hordunk; mintha bizony mi is azt hinnők, hogy a puszta látszat elegendő arra, hogy a világot áltatva, elrejtsük előle nagy ké­püsködéssel, külső piperevei gyarlóságun­kat. Ébredjünk, vegyük le azon hályogot szemünkről, melyet kaján irigységünk, sy­barita vágyunk vont reá; nyissuk ki sze­meinket és látni fogjuk, hogy isten már eredetileg akképp alkotta az embert és a természetet, hogy ennek egyszerűségében keresse a nagyszerűséget Hagyjuk el azon utat, melyen lelkünk is enerválódik, melyen a tetszésliajhászat, a szórakozást kereső örömek közt nem ta­láljuk fel a tiszta élvezetet. Térjünk le ez útról, mely ugy ma­gunkra, mint nemzetünkre hátrányos; tér­jünk le ezen útról már azért is, mert aki az élettel való nehéz küzdelemben elbukni nem akar, kell, hogy beérje a saját kere­setével, mert a hitelre alapított háztartás, az idegen támogatásra szorult exisztencia megutáltatja velünk foglalkozásunkat, elé­gedetlenné tesz bennünket, megrontja a házasfelek közti egyetértés megbontásával családi boldogságunkat. Levél Devecserböl. Tekintetes szerkesztő ur! Talán emlékezni fog arra, mikor meg­ígértem, hogy b. lapjának néha én is fo­gok tudósítást küldeni. De ugy-e bár ez már régen volt, el is feledte. No most ezt a régi ígéretemet beváltom, bárha nehe­zemre esik ezt beváltani. Nehezemre esik pedig azért, mert iga­zat kell írnom, tömjénezni nem tudok sen­kinek s nekem az „igazért" már sokat, de nagyon sokat kellett eltűrnöm. Tetszik tudni én is voltam boldog (?!) lapszerkesz­tő teljes fél évig, s bizony mondom, hogy a „betű öl" szó még máig is folyton a fe­jemben kavarog. De nem untatom tovább szerkesztő nrat ezzel, hisz jól tudom Ön is ösztönszerűleg rohant előre, s midőn agyon­fáradva kimerülten elsőnek érkezett be, midőn minden oldalról éltették, neki kedveskedtek, a zene tust húzott tiszteletére, akkor kezdett magához térni, akkor ébredt ereje öntudatára. Ezután még több versenyen volt, téte­mény képessége és szerencséje sohasem hagyta el. Mindig mint győztes hagyta el a gyepet. Ünnepelt lett, lapok beszéltek róla, nagy elő­kelő urak megbámulták, gyönyörködtek benne, magas árakat Ígértek érte. Elete, gondviselése kitűnő volt, külön cselédei voltak, hidegtől, melegtől egyaránt megvédték. Egy kimerítő verseny után Hánit is utóiérte végzete, letört. Előkelő gazdájának igényeit nem elégí­tette ki többé, egy nagyravágyó és dicsekvő bankár kezeibe került. Háni dacára hibáinak, közönséges használatra még mindig kitűnő és szép állat volt. A bankár inkább csak azért vásárolta, hogy vele előkelőbb ismerősei előtt dicsekedhessen és mutogathassa, ő maga mái­nem is igen használta, hanem többnyire is­merőseinek engedte át. A sors kedvezőtlen változata őt is tönkre tette, Háni is árverésre került. Egy cirkuszigazgató vette meg. Hibái

Next

/
Thumbnails
Contents