Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-08-13 / 33. szám

részesül ezen megtiszteltetésben, hanem áttérek tulajdonképeni tárgyamra. Kezdem mindjárt a nálunk divatos tűzön. Tetszik tudni azért használom a „divatos" szót, mert nálunk a tüzesetek csakugyan divatba jöttek. Három hete volt az első, leégett egy ház, tovább nem terjedhetett, mert először szól nem volt, másodszor mert annyian vágj unk, azaz lakunk itt Devecserben, hogy azt az egy kis házat körülálltuk, s nem engedtük a tüzet tovább terjedni, öntöztük vödrökkel (de viz nem volt benne) s hála Isten elaludt. De csak most veszem észre elfelejtet, tein megemlíteni tűzoltóinkat, ők is megérkeztek, későn ugyan, de két fecskendővel, vizet azonban egyik sem adott ki magából, gondolván, ugy is nagy szárazság van, nekik is jól esik egy kis hűsítő viz a gyomorban. Ezért a makacsságért azonban meglakoltak a vén fecskendők a második ujabb tűznél; itt már működtek teljes erővel, mint a rossz nyelvek beszélik, mindkét fecskendő gőzerőre (?!!) lett átalakítva — boszuból. Azért voltak jók, emberi erő már nem birt a malacokkal. Szegények, vének is már és a gépészeknek sem engedelmeskednek, ámbár mondják, hogy a gépész érti az öregek nyelvét?!! Ez a tüzeset mult hó 27-ikén volt csütörtöki nap, délelőtt fél 10 órakor gyuladt ki az első ház, elégett 12 ház, néhány melléképület s súlyosan megégett egy 4 éves leány gyermek is, ki még az nap égési sebeiben meg ts halt. A tüz délután lokalizálva lett. A harmadik tüzeset mult hó 28-29. közti éjjeli fél 1 órakor kezdődött, egy pajta gyulladásával. A tüz félelmetes látványt nyújtott és gyorsan égett. Ez alkalommal leégett 4 pajta és egy lakház. Elégett Sándly Istvánnak gőzgépje s sok szénája. A kár biztosítva volt valamennyi elégettnél. Az egyeeüli kárvallott én voltam, elégett 1000 frt ára gaxd. gépem, miután gépraktáram a Varga Miliályné tulajdonát már ekkor nagyon is láthatók voltak. Egykor tüzes szemei már beestek, elhomályosultak, fejét is csak a kemény zabla tartotta magasan, lábai, izmai elvesztették acélosságukat, mégis mikor a cifránál cifrább szerszámokkal feldíszítve bevezették a körbe és meghallotta a riadó zenét, mintha újra született volna, mintha csak felébredt volna benne régi dicsősége. Ösztönszerűen a régi tűzzel igyekezett ugrani, vágtatni. A hétköznapi publieumot még mindig elragadta, ujongtak, tapsoltak neki. A vasárlovaglók még mindig ön endtok, ha óraszámra megkaphatták az igazgatótól. Ez a nyomorúságos zaklatott életmód aztán mindinkább tönkre tette, egv omnibuszushoz került, a ki utcasarkokról utcasarkokig huzatja vele a nehéz kocsit. Hajdani szép alakja összeesett, melle kínosán hörög, finom szőre megborzasodott, lábai meghajlottak, megvastagodtak. Tüzes vére nem ismerhető fel többé, a fájdalmas ostorosapásoktól sarkalva, huzza-vonja maga utáu a nehéz bárkaformáju kocsit. Egyik másik járó-kelő megjegyzi rá: valamikor szép lehetett a sárga; igen, mondja rá fitymálva a másik, csakhogy most már teljesen oda van — ebnek való. képező ház udvarán volt, egy pajtában, | mely szintén leégett s nem volt biztosítva. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy segéd személyzetemmel együtt idejekorán a mentéshez láttunk, külömben tetemesebb károm lett volna. Károm nem lett volna j oly tetemes, ha a tűzoltóság fejjel és észj szerűen dolgozik, s hozzá nem személyeskedik. A fentebb emiitett lakéház az én gépraktáram, gépeim stb. mind nem égtek volna el, ha az udvarba nrár behúzni kezdett fecskendő egy ..titkos" parancsra viszsza nem lmzatik és el nem vontatják egy még nem égő pajtához, amit éppenséggel nem kellett félteni, inert sem szél nem fujt, sem a már égett pajta közelében nem volt közvetlen semmi éghető. Ez állitásom eléggé igazolva van az által, hogy a fentebb emiitett pajta akkor égett el, midőn az én gépraktár pajtám, a lakóházról kigyuladt és raktár pajtámról gyuladt az ki. Mig egy udvaron két fecskendő is működött, ott a hol legjobban kellett volna még az oda bevinni akart fecskendőt is vissza vontatták. Legkevésbbé említem ezt panaszul, Isten ments attól. Élek a régi közmondással : „ Isten adta, az Isten elvette." De felhoztam mint figyelemre méltót, hogy az elemi csapások közepette is vannak olyanok, kik a személyeskedést előtérbe teszik a humanismusnál. Elfelejtik, hogy „ma nekem, holnap neked." Most veszem csak magam észre, hogy már elég lenne a tűzből hosszura terjedt tudósításom, s e lapok becses olvasói türelmét igen próbára teszem. Befejezésül tudatom még, hogy a legnagyobb országos vásárunk igen silány volt. Vevők, ugy a barom, mint a zsibvásáron nagyon gyéren voltak, melynek oka az idei késő aratásban keresendő. Egyébb újdonsággal jelzem, hogy a harmadik pénzintézet az újonnan alakult í „Somlyó vidéki takarékpénztár" e hó 1-én megkezdte működését. Ezen intézet régen érzett hiány pótlására van hivatva városunkban, s ha hivatását szakszerűen, méltányosan és igazságosan teljesiti, egyenlő mértékkel mér s nem honosítja meg a czopf rendszert, mellőzi a személyeskedést, ugy az intézet magának az erkölcsi és vagyoni gyarapodást biztosítja, a város kereskedelmének, iparának és gazdaközönségí nek is hasznára lesz. Az intézet jelenlegi ; vezetői kifogástalan elemekből áll, s tőlük reményleni és elvárni lehet, hogy hivatásuknak minden tekintetben megfelelni fognak. Újonnan épülő fürdőnkről is meg kell emlékeznem, mely szintén rég érzett hiányt * pótolni van hivatva, sajnos, hogy az építésbe későn fogtak bele, s az idén ha kész is lesz, kevés fürdő idő van hátra, s igy tiszta hideg zuhany helyett nyári száraz hamisítatlan falusi port élvezünk. líuss Gyula. A „Pápai Leányegylet" kézimunka kiállítása. A „Pápai Leányegylet" f. 2893. év július havában tartott bizottsági gyűlésén elhatározta, miszerint az egylet által az idén rendezendő kézimunka kiállítást f. év szeptember havában tartja meg. S bár egy női kézimunka kiállítás előnyeit vagy üdvös mivolj tát fejtegetni fölöslegesnek tartjuk — mert alig hinnők, hogy volna a ki tagadná, hogy az ily kiállítás a lehető legjobb eszköz az önképzésre, az ügyesedésre, a szorgalom és erély kifejtésére — mégis ez alkalommal kötelességünknek tartjuk azokat, mely bennünket egy kiállítás rendezésére indít, és a célt, melyet általa elérni vélünk a nagyérdemű közönségnek tudomására hozni. Mert a kiállítás sikere nemcsak az egylet vagyonának gyarapodását jelenti. Mert bár egy egyesület életében nem kevésbbé fontos, de az anyagi eszközök, melyek fennállását biztosítják, s bár — kiállítás ezen oldalról is jelentékeny haszonnal járna a leányegyletre —• mégis, ránk nézve, mint erkölcsi testületre, az erkölcsi haszon sokkal fontosabb. Ránk nézve sokkal fontosabb, hogy életképességünknek, önállóságunknak és produktivitásunknak eklatáns tanújelét adjuk, mert ez nemcsak az egyesületnek, hanem minden egyes tagjának becsületére és díszére fog válni. Senkinek sem kell tehát visszariadni attól a gondolattól, hogy méltóat nyujthat-e a kiállításnak? Kiki a maga szakmájában serénykedhetik és nyújthat valamit, mi által a nemes célt támogathatja s ahhoz, valamint a kiállítás az egyletnek ugy anyagi, mint erkölcsi haszonnal fog járni, épp ugy a nagy közönségnek tanulságos és szórakoztató látványossága lesz, egyúttal minden kézimunka dicsőséget hozván a maga kiállítójára. A kiállítás — egy még később meghatározandó naptól kezdve — szeptember havában 10 napon keresztül áll a nagyérdemű közönség rendelkezésére 20 kr belépő díj mellett. Midőn pedig örömmel adjuk itt közre azon áldozatkész egyleti tagok névsorát, kik a kiállítás rendezését magukra vállalták, egyúttal felhasználjuk a kedvező alkalmat, hogy fáradságos és felelősségterhes munkájukért nekik itt nyilvánosan hálás köszönetet mondjunk. íme a díszes névsor, mely egyúttal szilárd garancia arra nézve, hogy a kiállított tárgyak a leggondosabb kezek által lesznek a lehető legkíméletesebben elhelyezve és megőrizve, s mely névsor maga elegendő arra, hogy a nagyérdemű közönség a lehető legnagyobb bizalommal engedhesse át kézimunkáit a kiállítás számára. A 40 tagu rendező bizottság névsora a következő: báró Bothmer Béláné, Báron Jakabné, Berger Ilona, Csoknyay Eliz, Fellner Simonné, Fehér Dánielné, Grófesik Yilmosné, Hercz Dávidné, Dr. Hirsch Vilmosné, Herezog Hermina, Özv. Kiss Lászlóné, Kohn Józsefné, Kreisler Manóné, dr. Kövi Józsefné, dr. Kende Ádámné, Koréin Juliska, Kiss Vilma, Kováts Antónia, Kreisler Franciska, özv. Latinovits Béláné, Lőwy Ignáczné, dr. Lőwy Lászlóné, Mauthner Mariska, Pentz Józsefné, Piatsek Gyuláné, Pap Amélin, Pentz Eliz, Rapoch Berta, dr. Rechnitz Edéné, Reclmitz Janka, özv. Szirmay Józsefné, Schor Róza, Steiner Ignácné, Steinberger Lipótné, Schőnfeld Károlné, Schlesinger Teréz, Sternfeld Hermina, Schwarez Matild, Steinberger Ilona, Ujváry Gizella, Wittmann Ignáczné. A leányegylet soha sem volt a nagy szavak, hanem inkább a tettek barátja s ha valamikor, ugy most igazán tettekre van szüksége a leányegyletnek. Különben is, hölgyeink sokkal többször adták már tanújelét lelkesedésüknek és buzgóságuknak, semhogy ez alkalommal is buzdító szavakra volna szükség a kiállítás sikere érdekében. Nem is buzdítani, kérni akarjuk tisztelt hölgyeinket, hogy terjesszék és kedveltessék meg minél tágabb körben a kiállítás eszméjét. Minél szélesebb alapokon indul, annál intenzivebb lesz a hatása a nagy közönség minden rétegére s annál buzditóbban fog hatni az eredmény a leányegylet tagjaira. Az eredmény érdeme pedig azoké lesz, kiknek munkássága és tettereje által az ige testté válik. A „Pápai Leány egy let" nevében : Rosenthal Franciska elnök.