Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-01-22 / 4. szám

Harmadik évi. Pápa, 1§93 jimmár 4. szám Közérdekű f üggetlen hetilap. — Megjelenik : minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 6 frt. isegyedévre 1 frt 50 kr. — Egyes szám ára 15 kr. — Hirdetések Kéziratok viasza nem adatnak. és nyiltterek felvétetnek a kiadóhivatalban. Állítsunk fel népkonyhát A jótékonyság gyakorlásában a nők mindig túlszárnyalják a férfiakat — azt nem lehet elvitatni. Helyesebben és tapintatosabban tudják megválasztani a z eszközöket — melyekkel a nyomort, a szükséget enyhithetik, sőt egészen elfojthatják — mint a férfiak. Ez már alapjában véve is oly előny, sőt mondhatnám — természeti adomány, mellyel oly erkölcsi sikert és áldásos működést fejthetnek ki, hogy minden fáradozásuk a legfényesebb eredményt szülheti. Ennek tudatában, — ma alig van hazánkban intelligens népességi! város, a hol az áldozatkész és faradságot nem kímélő hölgyközönség nép~ konyhát ne rendezett voina be. Városunk két oly nöegylettel bir, ü)elyn°k ne

m akad párja e tekintetben a vidéken. Nőegyleteink vagyoni állása évrőlévre fokozatosan emelkedik, jótékonyság és segély kiosztásban nem fukarkodik, s mégis a valódi hivatásának eddig nem tett eleget. Hogy a két nőegylet a humanismus terén eddigelé mit tett, azt feleslegesnek tartjuk fejtegetni, hisz evvel csak intensiójának felelt meg, de hogy mennyire nélktilözhetlen városunkban egy népkonyha felállítása, erre vonatkozólag kötelességünknek tartjuk egyet-mást felhozni. Városunk minden évben ki van téve TAECZA. A nagymama. Margit 13 éves. Kedves Béla I A spájzban írom ezeket a sorokat a nagy zsíros bod&ion. Oh Béla, a könnyeim folynak erro a bödönre / A papiros már mos is tele van könynyel ós zsirfoitokkal. — Kilencz üveg bbíőtt és húrom üveg savanyitott ugorka tanúi boldogtalanságomnak a jő istenen kivQl. A nagymama ... Oh Béla, van-e önnek is nagymamája ? Isteuom, ón azt hiszem, hogy te a nagymamákat csak az emberek bosszantására teremtetted 1 Kora reggeltől késő estig csupa szekatúrákat kell az embernek kiállania. — „Margit elkészitetted-e a franczia leczkét ? Margit tessék ide ülni mellém és tízszer egymásután felolvasni a „le petit agnau"-t, mert gorombáskodtál a kisasszonynyal (képzelje csak, mindössze azt tettem, hogy a zongora óra alatt titokban leloptam a fej érői a félczopfot s a jó lélek így ment a doktorékhoz zongorát tanítani) Margit mars a konyhába burgonyát tisztítani Margit máma nem mégy sétálni, mert megint regényt olvastál. Margit, ha tüstént le nem veted a rózsaszínű ruhát, egy hétig mindég lencsét főzetünk ebédre!" (tudja ezt én ki nem állhatom). egy-két járványos betegségnek, mely nagy számban szokta áldozatait kiszemelni a társadalom szegényebb rétegéből. A szegényebb néposztálynak, melynek a kenyérkereset nehéz gondjaival keli megküzdenie, nincs módjában és erejében az iiy járványos betegség előfordulása alkalmával eléggé védekezni. Mily jól esnék a szegényebb sorsuaknak, ha ilyenkor egy mentő intézmény állana rendelkezésére. De nem ez a legfontosabb. Van városunknak sok olyan iskola kötelezettje, kik messze laknak a város központjától, de sőt a közeli pusztákról if járnak be, s a hogy reggelenként bejönnek az iskolába szegényes napieledellel ellátva, csak esténként térnek haza. De menjünk tovább. Azok, kik az élet küzdelmét elég megfigyelő képességgel tudjak megfigyelni, azok már rég tapasztalhatták, hogy annyi éh Ínséggel küzdő szegény munkaképtelen egyén — mint, Pápán tartózkodik — szintén a ritkaságok közé tartozik. E bajokon csak ugy segíthetünk, ha népkonyhát állítunk fel a szegényebb sorsú emberek részére. Népkonyhát kellene állítani első sorban az oly szegény iskola kötelezettek számára, kik a város távolabb eső részeiből gyűlnek Össze. Népkonyhát kellene állítani másodsorban azoknak a szegény munkaképtelen embereknek, kik a várostól erkölcsi és szegénységi bizonyítványokkal táinogattatnak. S e helyütt, ha nem is teljesen ingyen — de legalább potom áron tudjanak tápláló, egészséges eledeleket osztogatni a nép ínségeseinek. Ez oly Üdvös intézmény volna városunkban, mely emberbaráti szeretetünket maradandóan és fényesen dicsérné és példát nyújtana a követésre más városoknak is, melyek ez intézmény szükségességót szintén mellőzték — máig. Ez intézmény megvalósítására a nőegj Ie*ek volnának első sorban hivatva. Lelkesebb és biztosabb kezekbe ez intézmény jövőjét letenni — bizony nem lehetne. Működési körét megállapítani nem érezzük magunkat teljesen hivatva, de feltételezem, hogy a pápai nőegyletek, melyek városunk minden nemes gondolkozású egyénét magáénak vallja, az eszme megvalósítását már legközelebb foganatba venni erkölcs

1 kötelességének fogja tartani. Városunk azon ieikes hölgy kő zönségéhez intézzük tehát e sorokat, a kik anyagi megerőltetésük nélkül képesek áldozni a humanismus oltárára. „Bis dat qui cito dat* mondja a latin közmondás, s igaza van, hogy „kétszeresen ad az, ki idejekorán adakozik/ nem lehet és nem szabad a jótékonyság ténykedését elodázni, mert városunkban a népkonyha felállításának tizenkettedik óraja ütött. Most keli Oh, Béla, borzasztó az ón sorsom a nagymama miatt. Jilgész nap a sarkamba van egy nagy pápaszemmel ós egy kókharisnyával, a mit már száz esztendeje mindég köt. Oh, éá hogy szemmel tart! Mintha ón egy zsivány volnék. Pedig ón csak egy boldogtalan fiatal leány vagyok. Hát uia 1 Ma tetó'ződött be csak szerencsétlenségem igazán. Szörnyű dolgokat követtek el velem. Képzelje í a nagymama megtudta hogy mi levelezünk egymással ! Mikor az iskolából hazajöttem, mindjárt rossz sejtelmeim voltak. A kisasszony a kapuba összevont szemöldökkel fogadott. „ Margit tessék a nagy szobába jönni," szólt oly gúnyosan, metszőn, mint egy hóhér. Siivdobogva mentem be a szobába. Ott volt a papa, mama ós nagymama. A papa merges volt, a mama lám sem nézett, a nagymama a hariányatfuet sebesen forgatta ujjaival. Oh ugy tetszett, hogy egyik tü a másik után fúródik a mellembe, azután át mennek a szivemen és a nagymama ridegen húzza ki őket a hátamon. Margit, te irtad ezeket a leveleket ? kérdé a papa, Reszkedtem, elsápadtam s egy szót sem bírtam szóllani. — Mama — szólt a papa a nagymama felé fordulva, — tessék ezt a rosz leányt illendően megbüntetni. Avval a másik kölyökkel pedig majd végezünk. Oh, Béla ki voltam szolgáltatva a nagymamának, az ón legnagyobb ellenségemnek. El voltam készülve a legrosszabbra. Hogy zárdába adnak, hogy befalaznak a kripta falba, oh csak arra nem gondoltam, a mire elitéit a nagymama, oh csak arra nem, hogy engem bezárnak a spájzba. És most itt vagyok és kétségbeesetten borulok a zsíros bödonre, miközben elképzelem, hogy az egy gyászos ravatal, melyen holtan, meghasadt szívvel fekszem. A csúf, a rosz nagymama! Oh Béla, ha most a közös balsors csapása folytán ön vóletlenül kukoriczán térdel, gondoljon a boldogtalan Margitra, ki a nagymama zsarnoksága miatt egy spájzban fog meghallni. Margit iő éves. Kedves barátom 1 Isten Önnel 1 Reszkető kézzel irrom e levelet. Még ma elutazom a nagymamával és talán sohasem látjuk 'egymást viszont. Szegény Bélám! Képzelem, mily váratlanul éri önt levelem. Be hát nem tudott tovább óvatos lenni ? Mire való volt minden est" az ablakom előtt bámészkodnia kilencz órától éjfélig? Persze, ön az hitte, hogy a fák eltakarják, de én láttam a leveleken át is és látta a nagymama is. Én méltányoltam szerelmének ezt a nagyszerű jelét s mindig elfogott a szívdobogás, a mikor megláttam, — oh de a nagymama nem méltányolta. Nem gondolt ön arra, hogy a nagymamák nem szoktak aludni ? Éa azt is rosszul cselekedte, hogy a helyi lapban mindég Margitról irt verset, el-