Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-06-11 / 24. szám

(lehetne őket igy is nevezni) szolgai teen­dőkkel nem igen foglalkoztatnák, hanem az üzlet szellemében nevelnék. Üzletbe szegődtetése alkalmával bei- * ratkoznék a 3 éves tanfolyamu alsó fokú kereskedelmi iskolába, hol szaktantárgyak­ból elméleti oktatást nyerne. Három év múlva, ha az alsó fokú iskolát jó sikerrel végzi s gyakorlatilag az üzletben is meg­kívántató mértékben is kiképezte magát, segéddé szabadul fel, Ekkor az üzletből kilép egy évre és az e célra a középfokú kereskedelmi iskoláknál (akadémiánál) szer­vezett egy éves tanfolyamot látogat, mely vizsgának sikeres letévéséről kiálitott bizo­nyítványa alapján épen olyan joga lehetne a katonai egy éves önkéntesi szolgálathoz, mint a mostani középfokú kereskedelmi is­kolát végzett és záró (érettségi) vizsgát tett ifjúnak. Ily módon volna megoldható azon fon­tos kérdés, hogy a leendő kereskedősegéd úgynevezett gyakorlati érettségi vizsga alap­ján katonai kötelezettségének mint egy éves önkéntes eleget tehessen. A cél el van érve. Három évet az üzletben és iskolában közösen, egyet tisz­tán az iskolában tölthene, mig a középfo­kú kereskedelmi iskolák tanulói három évet töltenek az iskolába, de üzletbe nem lehet­nek. Az alsó fokú kereskedelmi iskolák tanterv megállapítása nem ide tartozik, azt az intéző körök a helyzettel egyetemleg állapithatják meg. Mi csak azt akartuk kimutatni, mi módon véljük megoldhatónak azon kérdést, hogy a leendő kereskedő se­géd gyakorlati és elméleti kiképzés alapján mint egy éves önkéntes tehessen eleget ka­tonai kötelezettségének s ezzel a kereske­ellenszenve annyira ment a minden zenék e legnemesbike iránt, hogy egy alkalommal mi­dőn klarinétomat ebédkor sem akartam leten­ni: egy egész tál disznólábas paszuly- csusz­pajzt vágott a fejemhez, ugy, hogy alig bír­tam kimosakodni a drága jó kompetenciából. Nem íb érthetem mai napig sem, hogy változhatik meg egy asszonyi természet eny­nyire. Mig el nem vettem, mig jegyben jártunk, alig hallottam egyebet: — Édes Kristóf, cukros Kristófkám, fújjál egyet. Fújtam is, kérem alásan. O pedig vál­lamra hajtotta fejét B elmerengett az isteni hangokon. Persze, mikor elvettem az asszonyt — mint mondám, — egyszerre megváltozott. Mi­kor pedig a mézes heteket keresztül éltük, ha klarinétoztam, mindjárt azon panaszkodott, hogy mirge (ragy mi Isten csodája) van és ő nem hallgathatja, nem türi a klarinét hang­ját, mert az betegebbé teszi. Megtettem a kedvéért és a házi béké­ért, hogy azután, ha klarinétozni akartam, a hónom alá csaptam dicső hangszeremet B kimentem a mezőre, Isten szabad ege alá és ott a pacsirtákkal együtt dicsértem — a nagy Mindenség urát . . , Érek multán megszaporodott a famili- | ám, nyolc éhes gyermekkel, kik egyebet sem tudtak, mint enni és lármázni. A nagyobbik fiam, a Karcsi, ha csak szerit tehette s kezébe kaparithatta a klari­nétomat; fújta azt olyan keservesen, hogy a dősegéd pálya a kor nívójára emelkedhes­sek. A gyakorlati kereskedők is azt állít­ják, hogy ez lenne az egyetlen mód arra, hogy az üzlet tisztességes tanoncokhoz s végül jó kereskedő segédekhez juthasson. Ha ez áll, akkor városunk minden egyes kereskedőjének, de főleg a kereske­delmi és iparkamaránknak érdekében állana azon tervvel, hogy városainkban ily alsó fokú kereskedelmi iskolák állitassanak fel, érdemtegesen foglalkozni, s annak kivite­lét valamely, erre legcélszerűbb formában a kereskedelmi ministerium utján szorgal­mazni és megvalósítani. PollaUek Frigyes. A IMul eoszsesíioi yiszonyai. Valóban borsózik az ember háta, ha felgondolja, hogy a meleg nyár beálltával a rettegett ellenség, a kolera meglephet ben­nünket. Senki sem biztos felöle, hogy őt elkerüli, vagy pedig elpusztítja az élők so­rából? Ezen aggodalom a falusiakat, kik magukra vannak hagyatva, nagyobb mér­tékben gyötri, mint a városiakat vagy az oly községbelieket, a hol orvos lakik. Ha valami baj éri a falusi embert, elpusztul­hat, mig az orvos megérkezik a harmadik vagy negyedik faluból, akkor is, ha otthon van. Ha a városi embert valami hirtelen baj támadja meg, réménye van, hogy a kézügynél levő orvos a bajt megszünteti, vagy legalább erejét töri. Mert a laikus előtt is tudva van, hogy ha a betegnek van hová helyezni reményét, már magában ez — orvosság — amint mondani szok­ták : fél mcggyógyulás. szomszédok nem egy ízben panaszra jöttek, hozzám. Persze, önök most azt hiszik, hogy a feleségem erre a gyilkos zenére patáliát csi­nált s végig verte a gyereket. Hogy is ne ! — Még biztatta, hogy csak fújja. No, gondoltam magamban, ha szabad a gyereknek, miért ne volna szabad nekem, az apának. A feleségem éppen kenyeret dagasztott 8 mikor meghallotta az isteni hangokat, me­lyek szívhez szólóan, zokogva, sirva hagyták el a klarinétot, magam sem tudom mikép történt, de egyszerre tele lőn szemem, szám, meg a klarinétom is kenyér tésztával, hogy alig bírtam belőle kivedleni. Elhihetik, kérem alásan, hogy ez a do­log bántott és pedig annyival is inkább, mert a gyerekek előtt történt az affair, apai tekin­télyem is csorbát szenvedett általa. Nem tartanám magamat férfinak, ha megboBzulatlan hagytam volna. Ugy eszeltem ki a dolgot, hogy a ta­nítót, a praeeeptort, meg a segédjegyzőt, — a kik valamennyien értettek a kottához — hogy hozassanak egy-egy klarinétot és csi­náljunk egy klarinét-quartettet. Tervem sikerült, még pedig reménye­men felül, mert mikor valamennyire már ösz­sze passzoltunk, a kántor komám önként ajánlkozott a quartett karmesternek. Az órák, persze, kivétel nélhül lakáso­mon lettek megtartva s igy elképzelhetik, hogy a feleségem a méregtől sokszor majd szétpukkant. Szólni nem mert, legalább addig Elég sajnos azonban, hogy köznépünk nincs még oda fejlődve, hogy beláthassa s követelje, hogy az orvos minden percben községében legyen vagy legalább két köz­ség tartson egy orvost. A köznép még nem igen hisz az or­vos segítség nyújtásában és azért nem so­kat törődik vele, hogy hol lakik s hirte­len támadható bajában igénybe veheti se­gedelmét vagy nem. De ha már a kuruzs­lás és egyéb zagyvalékok nem segítenek s rászorul az orvosra, ott rendesen már nincs s nem lehet emberi segítség ós innét szár­mazik azután a nép indolentiája. Hanem ezen nincs mit csodálkozni. A köznép értelmi fejletlensegénél fogva még nem tud azon fokra emelkedni, a honnét beláthassa a maga jayát s segédkezet nyújt­son a közjó előmozdításában. A köznép egészségügyi viszonyait ta­nulmányozni nem hálátlan feladat. E tekin­tetben nagy felelőség terheli annak veze­tőit s kivált azokat, kik vele közvetlenül érintkeznek. Ma midőn senki sem kezes­kedhetik, hogy a kolera nyáron nem fog fellépni s mely rendesen a szegényebb és értelmetlenebb néposztályokat szokta meg­tizedelni, a felelősség kétszeres sulylyal bír. Ennek tudatában elhárithatlan kötelesség azon bajokra rámutatni, melyeket a köz­nép figyelembe sem vesz, de melyek nem csak kolera, hanem egyéb nyavalyáknak is biztos melegágyat nyújtanak. Ha valami veszedelemmel szembe aka­runk szállani, sikert ígérőleg csak ugy te­hetjük, ha arra mielőbb elkészülünk Meg. szerezzük azon fegyvereket, melyek győzel­münket elősegítik. De ha a baj nem is következik be, fáradságunk nem vész kár­nem, mig a quartett együtt volt. Mikor el­széledtek, akkor kezdődött a mi duettünk a feleségemmel. Bántam is én akárhogy lármázik, hisz kárpótolva voltam már előre a fél este tar­tott próbával, mely alatt a szegény asszony csak ugy ájuldozott a gyűlölt hangok halla­tára. De nem stgithetett a dolgon, mert any­nyira mégsem mert menni, hogy quartettün­ket szétverje egy sodrófával vagy sulyokkal, a mint ígérgette. Minden ilyen próba utáni duettnek az volt a refrainje: — Majd eltagadnád még, hogy valaha klarinét volt a kezedben! Hagytam beszélni, hiszen asszony a sze­gény . . . Ha én most elbeszélem azt, hogy mily magas niveaura emelkedett idők folytán a mi klarinet-quartettünk, hát nem hiszik el. Mióta ugyanis a kántor koma átvette a művezetést, hihetetlen haladást tettünk. A sok népdal, operette, meg operák mellett rá­vetemedtünk még a „Repülj fecském"-re is s megcifráztam azt ugy, hogy huncut az a kunsági snba, a melyik már ennél igazabban ki lett valaha cifrázva. Szép volt gyönyörű volt: olyan, hogy még a legvadabb oroszlánt, a legvérengzőbb tigrist is megszelídíthettük volna vele. Ezt annyival bizonyosabban mondha­tom, mert egyszerre csak beállított hoz­zánk a feleségem azon kéréssel, hogy enged­jük benntmaradni, — hogy közvetlen közel­ből élvezhesse az isteni zenét. Megengedtük. És ettől fogva nem volt

Next

/
Thumbnails
Contents