Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-06-11 / 24. szám

hogy tulajdonképen miben áll az a tisztaság. A legtöbb paraszt asszony, ha ki van seperve a szobája közepe és egy kis udvarrész az utca ajtóig, már azt hiszi, hogy nálánál senki sem tisztább. Az eszébe sem jut, hogy ágyneműje félév óta nem látta a meleg vizet, szobája fala fehér a penésztől, j ágy, lóca, láda alja éz évben nem látott seprűt stb. Ugy erről, valamint magáról a koleráról és miben létéről, a népet felvilágositani, oktatni valamely népszerű leírás nyomán (ha volna ilyen) azért sem volna felesleges, mert ha a nép ezután is vét a közegészségügy ellen, nyugodtabb lélekkel büntethető meg s szorítható rá az engedelmességre. Ha pedig igaz — fáradság árán e bajokat akarva nem akarva megszüntetetjük — azt gondolom, sokkal nyugodtabban várhatjuk a veszedelmet, mint ha semmit sem teszünk. Veszprém vármegye alispánjától. özv. Latinovits Béláné őnagyságánal: Pápán. Nagyságos Asszonyom! Kiváló örömmel vettem Nagyságodnak becses levelét, melylyel az érzékenyen sújtott székvárosunk károsultjai javára Pápa város fenköltlelkü hölgyei által f. évi május hó 14-én rendezett bazár- és népünnepély tiszta jövedelmét hozzám megküldeni méltóztatott. Részvét és könyörület magasztos emberi erények, a női nemnek meg éppen legfőbb diszét képezik! Pápa város hölgyei ezt sohasem feledték, mindenkor előljártak, ha a nyomor enyhítéséről, a szenvedők könnyeinek letörléséről volt szó! Ezúttal is megmutatták, hogy szivük ezen nemes erényekkel ékesítve van. Szolgáljon jutalmul nemes buzgalmukért az a tudat, hogy szintén részük lesz abban, ha a károsult lakosság hajlékát üszkös romjaiból újra építheti s nem lesz kénytelen koldusként tovább vándorolni. Fogadja Nagyságos Asszonyom a küldött 453 frt 63 krért s egy db. 10 márkás aranyért a károsultak nevében leghálásabb köszönetemet. — Kegyeskedjék ezen érzelmemet a rendezés körül fáradozott többi hölgyeknek is tudomására hozni. Kiváló tiszteletem nyilvánítása mellett maradtam Nagyságodnak Veszprém, 1893. évi május hó 31-én kész köteles szolgája Yéghely Dezső kir. tanácsos, alispán. Felhivás Magyarország független érzelmű polgáraihoz. Tisztelt polgártársak! Azon sajnálatos események után, melyek az országos függetlenségi és 48as pártkör kebelében az utóbbi időban végbementek, a kecskeméti függetlenségi és 48-as párt szükségesnek tartotta egy országos pártértekezletnek Kecskemétre leendő összehívását, melynek megtartására folyó évi junius hó 25-ik napját tűzte ki. Midőn ezt. a körülményt a függetlenségi és 48-as elveket valló választó kerületek, társulatok és körök, s általában pártunk összes tagjainak tudomására hozni szerencsénk van, hazafias tisztelettel és elvtársi bizalommal hívjuk fel, hogy e nagy fontosságú értekezleba, mivel megnyugtat azon öntudat, hogy j minden eshetőségre elkészültünk. Igy vagyunk a felléphető kolerával is. Isten óvja népünket e veszedelemtől! De ha mégis beköszönt: akadálytalanul fogja szedni áldozatait. Megvan az egészség ügyi törvény és egy csomó erre vonatkozó rendelet. De ki ügyel fel azok betartására? A községi elöljáróság? Hiszen az sem hisz azok üdvös voltában. Ha pedig büntetésből való félelmében meg is tesz valamit, nincs benne köszönet. A közegészségügyi rendelet pontos végrehajtásának ellenőrzésére értelmes egyének kijelölése múlhatatlanul szükséges. Körorvos, körjegyző nem lehet mindenütt, hogy ellenőrizzen. Szükséges, hogy ahol a községi elöljáróság tisztaságot és rendet constatált, utánna nézzen más is, aki más szemüvegen nézi a dolgot s a ki a hátulsó szobában lévő állat istálót vagy disznó ólat még se tekintse rendén levő dolognak. A kolera talán még se fog ily helyekről kiindulni, de biztos meleg ágyakra talál. Ily helyekről más ragályok indulhatnak gyilkos utjokra. Ilyen és ezekhez hasonló visszás állapotok megszüntetésére a lépéseket már most mig idő van, kellene megtenni. Azt tudja már a laikus is, hogy a kolerát essziik — és isszuk. Amint pedig a tapasztalás mutatja, leginkább a fertőzött ivóvíz által nyer elterjedést. Nyilvános helyek, magán lakások és azok környékét a legszigorúbb tisztaság behozására záros határidőt kitűzni szintén nem volna idő előttti és felesleges dolog. De ezeket meg kellene, hogy előzzék bizonyos magyarázatok, hogy a nép lássa, nagybb tisztelőnk a feleségemnél, a ki ezután sorba hordta a koma- és nem koma asszonyokat a próbákra, kik mind annyian meg voltak hatva, el voltak bájolva a hallottaktól. Mikor már jó csomó zenemüvet (persze kottából) teljes praecizitással tudtunk, a tanitó komám azt az indítványt tette, hogy mutassuk be világnak tudományunkat s ad junk koncertet az újonnan építendő iskola javára. Az inditványt. egyhangúlag elfogadtuk és abban állapodtunk meg, hogy legelőször is a székvárosban próbáljuk meg szerencsénket, miért megbíztuk a segéd jegyzőt, a ki literátus ember volt (ő irta össze mindig a bálban résztvett hölgyek neveit) hogy csináljon a quartettnek reklámot a székvárosi lapokban. A segédjegyzö eleget is tett a megbízásnak. Egymást érték ezután a lapokban a közlemények a világhírű klarinet-quartettről a mihez fugható széles e világon nincs. Mikor aztán a közönség eléggé bele volt heccelve a dologba, belevágtunk a koncertbe, kitüztük annak a napját. A programmot művésziesen állítottuk Össze. Első számnak a Rip Rip levél áriáját vettük fel, aztán Repülj fecskémet, s igy tovább egy operette részlet, egy népdal. Végre elérkezett a nap estéje. A vigadó nagy terme, a hol a koncertet tartottuk, zsúfolásig megtelt. Elkelt minden jegyünk, sőt utoljára már jegy nélkül, drága pénzért bocsátottuk be a kíváncsiakat a még üres állóhelyekre. A feleségem, az én kedves Borbálám ült a kasszánál s a sok jegykiadás s hőségtől csak ugy lihegett, fulladozott szegényke, mint a tömött liba. Arra kért tehát, hogy vegyek neki egy citromot. Vettem neki kettőt. (Hogy veszett volna a tövén. Már mint a citrom). A nagy terem mellett egy kis szoba volt, s miután kint minden hely okkupálva volt, a feleségeinket (a kinek t. i. volt) ebbe a kis szobába helyeztük el, hogy tanúi lehessenek a diadalnak. Végre kiléptünk az emelvényre s felálltunk a karmester körül. Egyszerre síri csend lőn a teremben, bizonyára azért, hogy az isteni hangokból egy jótát se veszítsenek el. A kántor komám, miután mégegyszer figyelmeztetett bennünket, hogy az emberek fejeit tekintsük káposzta-fejeknek vagy leborigatott tejes köcsögöknek — felemelte a karmesteri pálcát, (a mit az ottani bádogossal igen szép és fényes bádogból közköltségen csináltattunk) — szálltak az isteni hangok az ég, akarom mondani a plafon felé. Gyönyörűen ment. A hallgatóság egészen meg volt hatva, el volt bájolva. Egy piano részletnél vehemenciával kitört a taps és éljenzés ugy, hogy szünetelnünk kelle, mig a zaj lecsillapult. Elhihetik, kérem alásan, hogy majd leszédültem — a nagy örömtől és gyönyörűségtől. Hogy ne, hiszen a quartett nekem köszönhette lételét. Folytattuk. Ugy a közepe táján járhattunk már a levél áriának, mikor egyszerre csak bugyborékolni hallom a tanitó klarinétját. Ránézek, hát látom, hogy nem is csorog, hanem csak ugy foly a klarinétjából a nedv, mintha öntenék. Ugy fújta a szegény, hogy a két arca ökölnyire kidagadt; s a szeme majd kiugrott, s még sem birt egy jóravaló, becsületes hangot összehozni, legfeljebb azt érte el, hogy bugyborékolás közben olyan fülsértően sikongott néha, — hogy magam is majdnem futóra vettem a dolgot. Épen egy biztató szót akartam a kétségbeesett embernek súgni, mikor egy borzasztó sikitás hasította át a levegőt, utána rögtön egy keserves nyögésszerü, de fülsértő sóhajtás hangzott el. Az előbbit a praeceptor, utóbbit a segédjegyző szorította ki, mind a kettőnek klarinétja szintén bugyogó forrássá változván. Mi lehet ez, uram Isten ? Rájuk nézek, hát látom, hogy mily rémes szemeket vetnek és meresztenek a szoba ajtajára. Oda nézek én is az ajtóra és felesége • met látom ott az ajtó félfának dőlve, amint kényelmesen szopogat egy fél citromot s vág ahoz olyan savanyu képeket, mintha egyszerre húznák ki mind a harminckét fogát s csámcsog szörnyen.