Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-06-11 / 24. szám

III. évfolyam. Pápa, 1893. junius II. 24. szám. KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyedévre 1 frt 50 kr. — Egyes szám ára 15 kr. Hirdetések és Nyiltterek felvétetnek a kiadóhivatalban és GOLDBERG GYULA nr papirkereskedésében. MttqHi képzése. Kereskedői körökben általános a panasz a segédszemélyzet, különösen a kiszolgáló segédek hiánya miatt. Alkalmas és megbízható segédet felette bajos kapni. Érzi ezt nálunk a kereskedői világ, kinek egy jóravaló segéd mondhatni mindene. Épen azért a kereskedők körében merült fel ujabban az az eszme, hogy a mostani, már már tűrhetetlenné vált állapoton segíteni kell, és pedig azon a természetes módon, hogy ha nincs arra való segéd: tehát nevelni kell. A hazánkban levő középfokú keresk. iskolák és akadémia nem nevelnek kereskedő segédeket, mert az innen kikerült ifjak nem mennek, de nem is valók a pudli mellé. Nem az üzletben nőnnek fel s azt a néhányat leszámítva, kik házi körülményeik miatt üzleti teendőkben is kényszerítve vannak néha-néha részt venni, teljesen idegenek ós szokatlanok az üzleti légkör iránt. Egy-egy nagykereskedő az irodában alkalmazhatja őket, hanem a kereskedők nagy tömege nélkülözni kénytelen. Megpróbálták itt ott a kereskedő ifjak számára az esti tanfolyamok fölállítását is, anélkül, hogy valami számba vehető eredményt értek volna el. Városunkban a kereskedő tanonc az iparos inasok iskolájába jár, hol vajmi kevés szakismeretet sajátíthat el. Annál több durvaság ragad rá, a mi bizony nem válik előnyére a leendő segédnek, kitől ugy a főnök, mint a közönség bizonyos sima eljárást, finom modort követel. Kereskedő tanoncnak — kevés kivétellel — még ma is csak olyan ifjút adnak, a ki az iparos pálya kivételével, semmi más pályára nem alkalmas; a kit egy iskola sem tűr meg a maga kebelében, a ki sem dolgozni, sem tanulni nem akar. — Az ilyen kereskedő tanonc idővel segéd lesz, de nem arraval óságán ál, hanem koránál fogva, mert a természet törvénye szerint elvégre kinő az inasok sorából s fölszabadítani muszáj. Ezek a muszájból lett segédek aztán többnyire üres fejűek, nagyzolók, megbizhatlanok, gyakran dorbézolók. Gondolkodó kereskedők, kik a fölmerült kérdés felett tanakodtak, azt a nézetet osztják, hogy a segédi pályát emelni, mintegy az intelligens pályák sorába helyezni kellene az által, hogy a leendő segéd, habár üzletben nő is fel, katonai kötelezettségének mint egy éves önkéntes tehessen eleget. Mert ekkor nem lenne a segédi pálya annyira lenézett s jobb kedvvel lépne arra az ifjúság, sőt olyan elemek is választanák életpályájuknak, melyek ma egészen idegenkednek attől, rangjukon, társadalmi állásukon alól állónak tartják azt. Ez a magasabb nívóján maga után vonná a jobb előképzettséget is; mert önként érthető dolog, hogy önkéntesi jogra csak az aspirálhat, a ki tanonc éveinek megkezdése előtt négy közép, vagy polgári iskolai osztályt jó sikerrel végzett. Az alsófoku kereskedelmi iskola volna az egyedüli intézet, melyben a leendő kereskedő segéd az üzletben szerzett gyakorlati ismereteit a szükséges elméleti ismeretekkel kiegészíthetné, Ekként meg levén állapítva az alap, melyre a leendő segéd az önkéntesi jog elnyerhetéseért támaszkodhatik, annak megállapítása következik, hogy minő értelmi kvalifikáczióval kaphatná meg azt a jogot, s minő utón szerezhetné meg azt a bizonyos értelmi kvalifikációt? Annyi bizonyos, hogy a gyakorlati és az elméleti kiképzésnek karöltve kell járni; amazt az üzletben, ezt az iskolában sajátíthatja el. A pálya tehát, melyet megfutnia kellene a következő volna: üzletbe belépése előtt bevégezne négy középiskolai osztályt s ekkor beszegődnék három évre tanoncnak. A főnökökről feltételeznők, hogy ezeket a relatíve intelligens gyakornokokat TÁRCZA. NEM IS OLYAN RÉGEN. Nem is olyan régen, hogy ha találkoztunk Vidám mosolygással tekintél felém. Oh ! a mosolygástól kiderütt az arcom Es az élet gondját mind elfeledem. Kevesebb a gondom, és az arcom mégis Mikor látlak mindig el-elkomorul. Te vagy oka annak, a te hidegséged, Ez az mitől szivem, lelkem elborul. Oh! ha te tudnád, mily nagyon szeretlek Dehogy tekintenél rám oly hidegen. Talán vigasztalnál, tán reményt is adnál, De nem. volnál hozzám olyan idegen. Nem is kérern tőled, hogy te engem szeress, Hisz én nem szereztem arra érdemet, Oh ! de tudom nem lelsz oly szivet a földön, A mely téged nálam tisztábban szeret... •—k.—s, ICIarinet-quartett. Sok ember van a világon, a ki nagyobbnál nagyobb bolondságokat követ el életében és pedig anélkül, hogy azoknak reá maradandó hatásuk volna. Én életemben összevissza két bolondságot követtem el, — s mind a kettő torkomra forrt. Az egyik bolondság az volt, hogy klarinétozni megtanultam; a másik pedig az, hogy a feleségemet elvettem. Hanem azt még sem tudom megmondani: a kettő közül melyik a nagyobb bolondság? Az első-e, vagy a második ? Mert mind a kettő egyformán elkeserítette az én életemet. A zenének mindig nagy kedvelője voltam, dacára annak, hogy a harangozáson, verklizésen és fütyölésen kívül semmi más zenéhez nem értettem. Hogy valamihez értsek mégis, vénségemre (már voltam vagy 20 éves) elhatároztam, hogy megtanulok klarinétozni. Meg is tanultam. De még hogy ! Hisz a feleségemet is evvel hódítottam meg. (Hogy repedt volna szét akkor! — Már mint a klarinét.) Micsoda isteni klarinétozás lehet az, mivel asszonyt lehet szerezni ?! Én pedig szereztem. Azaz most már nem vagyok tisztában a dologgal, mert mióta a feleségemet elvettem, épen nem tetszik neki a klarinétozásom, sőt —- mikor tul estünk a mézes heteken — Hozzá. Ha meglátlak ablakodnál Reggeli ruhádba : Imádság kel az ajkamon, S csodállak imádva. Ha meglátlak ablakodnál Verőfényes délben: Érzem, mintha virág nyílnék Szivem közepében. De nem látlak ablakodnál Holdvilágost este; — Mért nem jelensz meg ugy nekem: Miként reggel, délbe ? Óh szeretlek reggel-este, Verőfénybe, árnyba! Mért hogy minden sóhajtásom Hiába, hiába — — f Singer Sándor. ^jSpif NEM IS OLYAN RÉGEN. Nem is olyan régen, hogy ha találkoztunk Vidám mosolygással tekintél felém. Oh ! a mosolygástól kiderütt az arcom Es az élet gondját mind elfeledem. Kevesebb a gondom, és az arcom mégis Mikor látlak mindig el-elkomorul. Te vagy oka annak, a te hidegséged, Ez az mitől szivem, lelkem elborul. Oh! ha te tudnád, mily nagyon szeretlek Dehogy tekintenél rám oly hidegen. Talán vigasztalnál, tán reményt is adnál, De nem. volnál hozzám olyan idegen. Nem is kérern tőled, hogy te engem szeress, Hisz én nem szereztem arra érdemet, Oh ! de tudom nem lelsz oly szivet a földön, A mely téged nálam tisztábban szeret... •—k.—s, ICIarinet-quartett. Sok ember van a világon, a ki nagyobbnál nagyobb bolondságokat követ el életében és pedig anélkül, hogy azoknak reá maradandó hatásuk volna. Én életemben összevissza két bolondságot követtem el, — s mind a kettő torkomra forrt. Az egyik bolondság az volt, hogy klarinétozni megtanultam; a másik pedig az, hogy a feleségemet elvettem. Hanem azt még sem tudom megmondani: a kettő közül melyik a nagyobb bolondság? Az első-e, vagy a második ? Mert mind a kettő egyformán elkeserítette az én életemet. A zenének mindig nagy kedvelője voltam, dacára annak, hogy a harangozáson, verklizésen és fütyölésen kívül semmi más zenéhez nem értettem. Hogy valamihez értsek mégis, vénségemre (már voltam vagy 20 éves) elhatároztam, hogy megtanulok klarinétozni. Meg is tanultam. De még hogy ! Hisz a feleségemet is evvel hódítottam meg. (Hogy repedt volna szét akkor! — Már mint a klarinét.) Micsoda isteni klarinétozás lehet az, mivel asszonyt lehet szerezni ?! Én pedig szereztem. Azaz most már nem vagyok tisztában a dologgal, mert mióta a feleségemet elvettem, épen nem tetszik neki a klarinétozásom, sőt —- mikor tul estünk a mézes heteken —