Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-01-15 / 3. szám

Bízunk mi e tekintetben a keres­kedelmi osztályunk egészséges és józan felfogásában. Bizunk abbao, hogy tuda­tára fog ébredni a belátni azt, hogy örök hallgatással nem hozhatja kereske­delmünk érdekeit előbbre, — hogy a társulat nem egyedül azért van itt s csak arra jó, hogy zsámolyul szolgáljon hin ambícióknak vagy egyéni érdekeknek más téren való érvé­ny esülhetésének. S mert ezt hisszük és reményel­jük, üdvözöljük a Pápai Lloyd-tórsulat mai közgyűlését. Tisztújító közgyűlés. (p.f)Tiszfcujitó közgyűlés tartatott f.hó 9-én azaz hétfőn a varosháza nagyter­mében Vóghely Dezső megyei alispán elnöklete alatt, melynek tárgyát néhai Nagy Boldizsár volt városi főjegyző elha­lálozása folytán Üresedésbe jött főjegyzői állás betöltése képezte. Az alispán, ez állas betöltésere a nyilvános pályázat mellőzésével a szava­zást rendelte el. Az alispán ezen önhatalmú intézke­dése már annyiban is incorreU volt, amennyiben az 18bö evi XXII törvény cikk 82 §-a határozottan utasitja az alis­pánt a nyilvános pályázat hirdetésére. A szavazás megtörténvén, a főjegy­zői állás betöltése által az aljegyzői állás jött Qresetfésbe, mely állás betöltésére Lőwy dr. inditványára az alispán a nyil­vános pályázat hirdetését elrendelte. Mi, Lőwy dr. inditványát csak helye­selhetjük, amennyiben a törvény ezt ha­tározottan előirja, de csudálkozásunknak kell kifejezési adni, hogy ezen indítvá­nyát miért nem tette már a főjegyzői állás betöltésénél ? Hisz a főjegyzői állás nagyobb qualifikátiót igényel mint az al­jegyzői állás. Mi is pártoljuk az inditványfc de hol marad az alispán consequentiája ? Avagy az alispán fontosai)b allásnak tartja az aljegyzői állást a főjegyzőinél ? Mivel indokolja az alispán ezen el­járást? Nem indokolhatja semmivel. Mi az alispán ezen önhatalmú ténykedését városunkban felszínre jutott „klikk" ural­mával hozzuk összefüggésbe. Nekünk az újonnan megválasztott vá­rosi főjegyző ellen somini kifogásunk nincs, sőt ellenkezőleg, meg vagyunk győ­ződve, hogy hivatásának inegfelelőleg fogja tisztét viselni, mi csak a törvényellenes eljárás ellen emeljük fel szavunkat, és tiltakozásunknak akarunk kifejezést adni, hogy a főjegyzői állás betöltését az al­ispán a nyilvános pályázat mellőzésé­vel ejtette meg, az aljegyzői állás betöl­tését pedig pályázatra boesájtja akkor, a midőn ezen állásra két ügyvéd pá­lyázott. Lobét, hogy az alispánnak kötele­zettségei vannak a „klikkel" szemben, ami bennünket nem alterál, de annál több kifogásunk lehet városi képviselő­testületünk hanyag és indolens eljárása ellen, mely ily ténykedés ellen szót nem emel. Az alispánnak ezen eljárása minden józan gondolkozású és elfogulatlan em­berre rossz és elkedvetlenítő hatást gya­korolt. Ideje volna már, hogy váiosunk kép­viselőtestülete felébredne leihargikus ál­mából s ragadná meg az alkalmat, hogy az érdek, hatalomvágy, hiúság s még egypár ilyen tényező kiküszöböltetnék a tanács teremből. A tisztújító közgyűlés lefolyását a következőkben adjuk. Elnöklő alispán a szép számmal egy­begyűlt képviselőket szívélyesen üdvözli és kijelenti, miszerint anéhai Nagy Bol­dizsár volt városi főjegyző elhalálozása folytán üresedesbo jüit főjegyzői állásra a nyilvános pályázat mellőzésével a ki­jelölő választmányhoz két pályázat ér­kezett és pedig : Lamperth Lajos városi aljegyző és Szokoly Ignácz pápai ügy­véd. A törvény értelmében e két jelöltre a szavazást elrendeli. aaabáau jellemek emelkedését elő-noz­dithatnák, — mint minimumt azonban elvártuk, hogy támogatásában részesi­tenifogja mindazon javaslatokat és terve­ket, a melyek városunk felvirágoztatása céljából, esetleg felszínre kerülnének. De alaposan csalódtunk még sze­rény várakozásunkban is. Ez a Lloyd, a mely sem eszmét nem teremtett, sem alkotó erőt nem mutatott, a becses időt céltalanul pa­zarolta el. Megfeledkezett arról, hogy tartozna valamit a címének. Veszi a dolgot egy bizonyos cinizmussal, nem tekint a múltba, nem mérlegeli a mai helyzetet, számolgatva, mi lehet a haszon, mit nyújthat a jövő. S nem is volt eset, hogy valaha testületileg a kereskedelmi érdekek szószólója lett volna. De még csak ta­nulmányozás vagy megbeszélés tár­gyává sem tevé a kereskedelmünk terén felmerülő hiányokat és szüksé­geket, iiogy ezek kielégítésére az ini­ciativát megragadhassa s igy közvetí­tőként szerepelhessen a kereskedelmi közönség és az illetékes faktorok között. Nem érdeklődött a kereskedel­münket is kedvezően befolyásolható javaslatok és tervek iránt. Nem jutott mindeddig eszébe | pia­cunk hitelügyével foglalkozni. Nöm hallottuk e tekintetben, hogy legalább inkorrektnek nyilvánította, s ez által erkölcsi nyomást gyakorolt volna a még most is 8 %-ot szedő egyik pénzintézetünk kezelőségébe fennlevő anomália megszüntetése vé­gett. Nem folytatjuk tovább a részle­tezést. Csak néhány hiányra akartunk reflektálni s még ezek közt is van olyan, a mely akaratunk ellenére véletlenül kisiklott tollúnk alól. S ha a Lloyd nem felelt meg hi­vatásának, — semmi sem szól a mellett, hogy ez a jövőben is csak igy legyen. szot át,meg sem állapodva a mondatok végén. S midőn elolvasta, két nehéz veiojtékcsöpp hullott le homlokáról a papirra, mitul a be­lük összefolytak. Rángatódzó keze görcsösen szoritá össze a levelet s az papirrongygyá gyűrve esett a lábai elé. íme ezt tartalmazta: ,Kedves Parancsnok Ur ! Mégis csak bamba ember Ön 1 Lol.et, hogy móltóságod az egyedüli, kinek nincs tudomása arról, hogy neje már félév óta egy piperkőczczel csalja meg, ki Önt azonkívül még ki is gúnyolja. Félő, hogy ha hajóján nem tanusit több éleslátást, mint háztartása körül, ugy az nem igen fog messzire haladni." A parancsnok ólomszinü lett, fölkelt s merev szemekkel inkább tántorgott, mint járt szük kabinjában föl s alá, minduntalan valami bútordarabhoz ütődte, miáltal egész teste súr­lódásokkal lett elborítva. Mérges szúnyogok véresre csípték föl arczát, s ő hagyta Őket, nem is űzte el azokat kezével. Képtelen volt lábán megállni ő, a tengerész 1 Iszonyú kínokat szenvedett a szeren­csétlen. Nem volt semmi vigasza, semmi eny­hülés vagy reménye. Vájjon igaz volt-e a gyalázatos vád ? Ki bizonyíthatná azt be ? Kitől tudhatná meg a valót, mely bármi szörnyű lenne is, mégis kevésbé lentié gyöt­relmes, mint a idnzó bizonytalanság ! Ki tép­hetné ki lelkéből a szörnyű gyenut, melyet-, egy gyáva, kit nem is ösmert, mérges nyil' gyanánt röpített uiyéfee. Megátkozta a tengert, melyet eddig ugy szeretett. A kegyetlen, az engesztelhetlen ten­gert, mely őt a bizonytalanság lángoló érze­tétől gyötörtetve vitte tova a messzi távolba. S még ama szomorú vigasza sem lehe­tett, hogy az esetre, ha mindez csak aljas rágalomnak bizonyulna, melynek czélja csupán az ő megkínzása lenne, — meg azon elég­tétele volna meg magának, hogy az illetőt halálos boszujával sújthassa. Átvillant agyán az is, hogy a hajót visz­szatereli, vagy tán csolnakon, bármily ürü^y alatt visszatér Toulouba s ott meggyőződve a valóról, megfojtja a nfltlent kedvese karjai között. Lőhet, hogy elveszitené tengerésEállá­sát, s tönkre teszi jövőjét. De mit bánja Ő ezt ! Nem volt e mind ennél iszonyúbb a je­len kinzó gyötrelme ? Ámde a kötelesség szózata, melynek husz év óta kizárólag engedelmeskedett, han­gosabban szólalt meg benne, mint fájdalma. Nem! Végig kell haladnia az előirt uton, nem fog attól eltérni. És ha belehal ? Annál jobb reá nézve. Ah, az aljas föladó a legfurfangosabb módon eszelte ki e gyötrelmet számára 1 — Bármi lehecett is annak sérelme, boszuja tel­jesen sikerült! A paiaacsnok másnap sápadt, a szúnyo­goktól véresre csípett arczczal, beesett sze­meivel, amint ingadozó járással megjelent, kí­sérteihez hasonlított. E t?í %> óta nem is lehetett többé rá­ismerni, Kabinja zárkózva mai\idt egyedül s csupán szolgálati ügyben érintkezett tiszt­társaival. Szeszélyes, csaknem rideg modora mindenkit megfélemlített s megközelithetlenné tette magát. Néha fölment a födólzetro, s annak karfájára támaszkodva, órák hosszat volt a tenger nézésében elmerülve. — A parancsnok böteg, véleményezték a tisztek. — Eli mit: szólt az orvos. Az oiy emberek betegsége ez, kik 45 éves korukban nősülnek : s ez a baj gyógyithatian! Mikor erről egvmás között beszélni kez­detlek, Marnes ur homlok?, alig ésarevehető­leg összeráncolódott; soha sem szólt valamit közbe s kutyáját szokta olyankor simogatni. Egy ízben Marnes személyes összekötte­tései révén rászánta m igát arra, hogy a parancsnoktól eme titokszerü szomorúság okát, mely a hajó legénységét nyugtalanította, megkérdje. — Barátom, — szólt a parancsnok, töredezett hangon — csak annyit mondhatok, hogy vannak a földön olyan teremtései:, kiket az ember izzó-porrá szeretne zúzni! Az őrültség kezdete volt e az ? avagy megtudott e tán valamit? ... És hát ki fö­dözhette volra föl neki a szörnyű titkot itt ég és viz között ? A „Penelope" szerencsésen Honkongba érkezett, hova a csapatokat szállítandó vo lt, s Cociiinahina-felé vette útját. A hajón mi sem változott. A parancsnok nem jött ki buskomorságábél. Marnes pedig megőrizte tartózkodó viselkedését, raeljlp} egj

Next

/
Thumbnails
Contents