Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-05-28 / 22. szám

egyéneket, kik a városi lakosság viszonyait (ismerve, azok érdekeit magukévá téve, minden tekintetben a bizalmi állásnak meg is feleljenek. * Hiszen szembeötlő, hogy éppen azok értjük alatta a t ő k e p é n /> e « e k e t, illetve azokat, a kik pénzüket, vagy .vagyonukat érté k p a pi rokban helyezik el, v a g- v pedig üzleteket, kötnek, u g y a z é r t é k, mint a term é n v tő z s d é k b e n —az adózók lajstromában ilyenféle keresetek után megadóztatva nincsenek, s ennek következtében, s dacára annak, hogy a városi élet minden kedvezményeiben részesülnek, a városi és e g y é b b pótlékok é s közte r h e k viselésétől mintegy fel vannak mentve. Elvárjuk és reméljük is, különösen az adókivető bizottság tagjaitól hogv midőn fogadalmunkban becsületüket kötik le arra. hogy lelkiismeretesek és részrehajtatJanok lesznek, nem a puszta formalitásnak tesznek eleget, hanem kötelezettséget vállalnak arra, hogy polgártársaik dolgában oly igazán járnak el, mint egy jó családapa a maga és gyermekei dolgában. Adót elvégre kell fizetnünk, azt igen jól tudja minden egyes polgár s nem is az bántja sok adófizető polgárt, hogy az adófizetés alatt össze kell roskadnia, hanem az bosszantja leginkább, hogy a z a d ó n e m a r á n y 1 a g os an lesz kivetve. A kincstár képviselője pedig szíveskedjék jól széjjelnézni köztünk és meg fog győződni arról, hogy Pápán adót emelni ez idő szerint nem lehet nem szabad. Ha a bizottsági tagok a bizalmi férfiakkal vállvetve fognak működni a lakosság érdekében,— a mit feltételezünk rólunk — ugy hisszük és reméljük, hogy felszóllalásunk eredményhez fog vezetni. Mi hírlapirói kötelességünket megtettük, most Önökön van a sor azt teljesíteni. llát csak előre! A „Pápai Lapok" mult heti számában a P áp a városi és vidéki takarékpénztár mintegy védelmére közölte, hogy lapunkban erős támadást intéztünk nevezett pénzintézet igazgatósága, s különösen vezérigazgatója ellen, a mennyiben nem adakozott volna a veszprémi tüzkárosultak javára, holott az intézet folyó hó elején 20 forintot küldött emiitett célra. Lapunk reputációja kötelességünkké teszi erre vonatkozólag rámutatni arra, miszerint három héttel az április hó 13án keletkezett vészes és megrendítő katastrófa után határozta magát el az intézet az adakozásra, s csak akkor, a midőn általános megbotránkozást keltett, hogy nem sietett e tekintetben a legtávolabb vidékek nemes példáit követni. A midőn mi olvasóink figyelmét folyó hó 14-én az intézet meg nem bocsátható szükkeblüségére s semmikép sem menthető mulasztására felhívtuk, nem tudtuk, hogy az intézet időközben egy aránylag csekély összeggel járult az általános segélyezéshez, — s nem tudtuk azt sem, hogy az intézet fényesen díjazott s javadalmazott vezénylő igazgatója is egy egész forinttal járult a károsultak javára, amidőn a város közegei a gyűjtői vet nála bemutatták. Olvasóink bírálatára bízzuk most már annak elbírálását, hogy a megyénk székvárosa szerencsétlenei érdekében emelt felszólalásunk „erős támadásnak" mondható-e? Meg vagyunk győződve, hogy a közvélemény melettünk fog állást foglalni, a mint állást foglalt mellettünk, a midőn lapunkban rá lön mutatva, hogy nagy Barossunk emlékszobrára csak öt forintot adományozott az intézet. S nem foglalt-e állást mellettünk minden elfogulatlan gondolkozó, a midőn lapunkban rá lón mutatva azon hallatlan s sehol a kerek világon elő nem forduló anomáliára, hogy nevezett pénzintézet két legfontosabb állását, az egymást mintegy ellenőrizni hivatott vezénylő igazgatói s könyvelői állásokat egy atya s illetve saját leánya töltik be?! Avagy ki helyeselheti, hogy ez intézet manapság is — a pénzbőség e korszakában — csak ugy mint keletkezésekor I 5 óv előtt <s kamatot szed, illetve elmegy az uzsora törvény megengedte végső határig? A takarékpénztárok ügye nem egyedül a részvényesek ügye, hanem a takarókbetevők s a nagy közönség ügye is, s ez okból elvárjuk, hogy az igazgató tanács meg fogja ragadni az iniciativát a visszásságok megszüntetésére. Nem kételkedünk, hogy eredményre fognak vezetni lépései, ha azon egyszerű kérdést intézendik a vezénylő igazgatóhoz: Uram, mint szakember helyeselhetné s megtakarított filléreit bizná-e egy olyan pénzintézetre, a melynek kezelői egy apa és saját leánya? Reméljük, hogy az intézet igazgatósága nem fogja ismételten tett felszólalásunkat „erős támadásnak" minősíteni. Biztosítsunk. Csaknem napról-napra olvassuk a híreket, hogy egy-egy virágzó város, vagy község mint lett a lángok martalékává, mint jutottak koldusbotra az emberek ezrei pár óra alatt. mélyen hallgat. A nők a a férfiaktól néhány lépésre csevegnek. — De kedves Éva — mond Matild — miként történhetet, hogy te nem tudattad velem házasságodat? — Édesem, — válaszol Éva — nem volt rá időm, mert mintegy 2 óra előtt ismertem meg férjemet és 15 perc alatt nejévé lettem. — Tehát polgári házasság? — Az. — Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi a véleményed a polgári házasságról, mert János űr, kit neked az imént bemutattak, s a ki most összes figyelmét egy libacombnak szenteli, már régóta vágyódik kezem után, de csak polgári uton hajlandó engem boldogi tani. — A polgári házasságnál nincs a férfiaknak elég idejük arra, hogy megfontolják, váljon belemenjenek-e a házasságba, avagy se, más különbséget eddig még fel nem fedeztem ! — Ez minden esetre nagy vigasz a mamákra, kiknek eladó leányaik vannak, de rám nézve mellékes, mert János űr nagyon állhatatos. Ha ezen intézményre vonatkozólag bővebb tapasztalatokat szerzesz, akkor majd közlöd velem azokat. — Nagyon szívesen. De mond csak, hol van itt a távírda, mert a vonat mindjárt indul és nekem sürgönyöznöm kell Győrbe. — Minek? — Tudod ez a polgári házasság felette különös dolog, minden gőzerővel halad nála, hátha valami előadja magát az uton . . . ? — Bohó, a természetben nincs ugrás. — De mégis . . . Ekkor megrezgeti a levegőt a második csengetés. Ádám lenyeli a harmadik pörkölt utolsó husdarabját, azután fizet és János úrral a hölgyekhez csatlakozik. Még néhány szót váltanak, majd következik az általános búcsúzás: — Isten veled Matild! — Pá Eva, meg ne feledkezz ígéretedről. — Semmi esetre. Ajánlom magamat János úr! János űr némán bókol. — Alásszolgája kisasszony. Szervusz János! János űr ismételve némán bókol, a fiatal házasok pedig felszállnak a vonatra, amely füstös tornyán éles füttyöt bocsát ki, aztán vakon neki vág a sötétségnek. Egymásután maradnak el a zónák, vagy öt állomáson át nem történik semmi rendkívüli dolog. Ugyan mi is történhetnék más. minthogy a tisztelendő úr a fekete táblára hegyes krétájával 32 vonást huz, melyek a nyert partikat és a polgármester űr rossz kedvét jelzik. A szomszéd kupéban pedig a házasok ezredikszer suttogják egymásnak : szerelmem, boldogságom, nélküled nem élhetek .. . Győr előtt, az utolsó állomáson a tisztelendő űr meghúzza a 40-ik vonást, mire a polgármestur földhöz vágja a kártyát. A plébános azonban egy másik paklit huz ki zsebéből és keresztényi türelemmel folytatja az osztást. A szomszédban Ádám űr felkel Éva mellől és az átellenes pamlagra veti magát. — Miért kelsz fel Ádám ? kérdi az asszony. Dohányozni szeretnék s nem akarom, hogy a füst zsenirozzon. válaszol a férj s ráj^ujt egy szivarra. Eva asszony meglepetve néz férjére s 1ced v telénü 1 mondj a : — Nektek férfiaknak isteni élvezet lehet a dohányzás, mert még a legszebb pillanatokban sem tudjátok nélkülözni. — Fokozza az ész tevékenységét. Valahányszor magányomban rágyújtottam egy szivarra, sohse éreztem, hogy egyedül vagyok és nem unatkoztam. Es Ádám űr ezen épületes bölcselkedés után, melyet kétségkívül trabukkójából szitt fel agyába, hanyagul végignyúlik a pamlagon. — Eszerint közelemben unatkozol? — Édesem, benned sok az idealizmus, az pedig manapság már divatját multa. — Sajnosan tapasztalom, hogy idegeidet tönkre tette a nikotin. A fiatal asszony durcásan felkel, a pamlag végébe ül, féloldalt kinéz az ablakon és