Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-05-21 / 21. szám

KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyedévre 1 frt 50 kr. — Egyes szám ára 15 kr. Hirdetések és Nyiltterek felvétetnek a kiadóhivatalban és GOLDBERG GYULA ur papirkereskedésében. íz adözó nép erdekébe A nyomorult adófizető nép, ez volt a nemesi kiváltságok korában a közterheket kizárólag viselő nép elnevezése. Az adófizetési kötelezettség ma már általánossá lett, de ez a jelszó az adófizető közönségre nézve még ma is rá illik, mert valóban nyomorúságos is az adófizető közönség állapota. Lehetnek és . vannak is sikerei az államnak az európai pénzpiacra az állami kötvények elhelyezése körül, jó végezte a dolgát, hogy véget vetett az állampénztári pénzhiányoknak s a nemzet roppant erőmegfeszitésének, rengeteg áldozatának árán helyreállította az államháztartásban az egyensúlyt. Ámde gondoskodott-e valami módon arról, hogy a lakosságra rótt roppant terhek elviselhetőbbek legyenek? Gondoskodott-e arról, hogyha már annvi sokat fizet a lakosság egyenes és közvetett adóban, meg legyen kiméivé a pénzügyi közegek önkénvétől és zaklatásától ? ígérve lett ugyan az adóreform, de még eddig nem élvezzük, — csak igéretbeu. Pedig gyökeresen meg kell javítani egesz adórendszerünket s meg kell javítani első sorban akkép, hogy a szegényebb néposztályok terhein könvnyitsünk. Az a régi jelszó: egyenlő teherviselés, a mai viszonyoknak már meg nem felel, már ki nem elégi tő Ma már nemcsak azt kell követelni, hogy legyen egyenlőség abban a tekintetben, hogy mindenki fizessen adót, hanem ezt az egyenlőséget fejleszteni kell abban az irányban, hogy az egyenlő teherviselés aránylagos legyen. A szegény embert az évi 5 forint adó sokkal jobban terheli, mint a gazdagot az évi százezer forint adó A gazdagot ez a százezer forint fizetése nem fosztja meg kenyerétől, az az öt forint pedig vajmi sokszor a betevő falatot vonja el a szegény ember szájától. Ha attól a gazdagtól százezer forintot vesz el az állam, ezzel nem támadja meg őt egészségében, életében, mig a szegény embert hányszor sújtja az apáikrajcár adó a legérzékenyebben, vagy önmagát koplaltatja meg vele, vagy talán gyermekei nevelését veti e pénzszűke miatt háttérbe. Be kell hozni az a r sí n y I a g o s adózási re n d s z e r t. Az aránylagos teherviselés egyik fő követelménye a fogy a s z t á s i adók TÁ RC Z A. É i J E L. Minden alszik, én vagyok csak ébren Fel- s lebolygok itt a város végen. Vigyázója vagyok egy kis háznak Vagyis inkább abban egy kis lánynak. Kételkedés mardossa a szívem: Nem szeret már az a kis lány hiven. Nem volt eddig késő éjszakára Az ajtajuk sohasem kitárva. Alighanem jár oda valaki; Annak hagyják az ajtót tárva ki. Bizonyosan olyan dolgon fárad, Melynek titka nem sokáig várat. Titok, titok ugyan mi is lehet? Férjhez máshoz az a lány nem mehet! Kezét, szivét én nekem igérte, Vagy talán más többet adna érte? Akármint van, kell azt nekem tudni, Ki akar az én kincsemhez jutni. Jöjjön kézre, jaj lesz a zsiványnak; Vagy felé se mék többé a lánynak. Leányok sorsa. Alig hiszem, hogy volna párom a csavargásban. Igazi járda- és talpkoptató vagyok. Ott élek az utcán, meg a vadvirágos mezőben. Szeretem az embereket megfigyelni s a természetet lesni. Nem hiszem, hogy volna galambditcos udvar, gerendás ereszalja, melyet ne ismernék. És mégis . . . olyan régen nem láttam már háztetőn esókolódó galambpárt, eresz alatt szerelmesen csicsergő fecskét. Nem is hiszem már én, hogy van még most is gerlice-búgás, pelylies fecskefészek, háncscsal kötött zöldleveles szőllőlugas, — melyben vasszeg ne volna, — két dobbanás, egy gondolat, — igaz szerelem ezen a világon ! Nem is hiszem már én, hogy nem kis hirdetés utján megy férjhez ma a gerlicekisasszony és a csicsergő fecskét is ne rekomendálgatnák el. Mese beszéd az csak! Régen volt, talán igaz se volt, hogy a búgó gerlicepár elébb összekerült aztán fészket rakott, ugy a saját erejéből, a hogy tudott. Ábrándokon nyargalászó poéta nép találta ki, hogy egy darab kenyéren is édes és eltörlése, vagy legalább is jelentékeny mérséklése. A fogyasztási adók sújtják legjobban a lakosságot és pedig sújtják legméltánytalanabbul. Az emberi természetben rejlik, hogv a szegény s a gazdag ember fogyasztási képessége közt nem nagv a különbség s a törvény egyforma adóval sújtja ugy a gazdag, mint a szegény ember által használt bort, szeszt, cukrot, hust. Ez az egyformaság a legnagyobb igazságtalanság s a fogyasztási adók barátai hamisan érvelnek azzal, hogy ez önkéntes megadóztatás, mert csak az fizet, aki az illető fogyasztasi cikket tetszése s akarata szerint használja. Helyes volna ez az okoskodás, ha fényűzési élvezeti cikkekről volna szó, de a mikor a mindennapi életnek legszükségesebb. úgyszólván nélkülözhetlen fogyasztási cikkei vannak ezzel a közvetett adóval sújtva, ez a legszigorúbb fokú igaztalanság a szegény ememberrel szemben. Az egyenlő, aránylagos teherviselés elvének további követelménye, a melyet az adórendszer javításánál figyelembe kell venni az, hogy a mig a föld, ez az el nem titkolható adóalap aránytalanul nagy- terhet visel, addig mennyi örökös a szerelem. Ugyan ki hinné el, hogy egy csók mellett meg sem éhezik valaki. Fekete, tintás toll fehér papíron épit ma már csak zöld, sátor-lombos háncscsal kötött kunyhót, melybe a hold pislog s mosolyg édesen, aztán elbúvik hirtelen, hogy ne lássa pirulni a suttogó gerlepárt, hogy van igaz szerelem . . . Rég megrágta a tokaji szőlőhegy tőkéit a filloxera; hamvasabb lett a parázs szemek játéka. Nem tűzről patannak a menyecskék, nem piros pünkösd napján születnek a lányok, selyem bölcső ringatja,-neveli fel őket; bágyad a napsugár is . . . Műbőr, műdal, a szerelem meg művészet lett. Dehogy van búgó gerlicepár, csicsergő fecske, igaz szerelem ma a világon. Részvénytársaság a világ, osztaléka a . . . szerencse! Már kinek-kinek hogy és mennyi jut! — Nagy szerencse érte a szép Ágnest! Férjhez megy. — Jól? — Nagyon jól! Szerencsés leány — mondogatják. Ugye? hogy igy van ez ma a világon ? . . . Oh ti szegény lányok! . . . Tele van a