Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-04-23 / 17. szám

III. évfolyam. Pápa, 1893. április 23. 17. szám. f •• •• KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyedévre 1 frt 50 kr. — Egyes szám ára 15 kr. Hirdetések és Nyiltterek felvétetnek a kiadóhivatalban és GOLDBERG GYULA ur papirkereskedésében. Pápa és Milleili. Pápa város dicsekedni szokott hazafiaságával, pedig mint a közmondás tartja „A jó borhoz nem kell cégér" ! A hazafiasággal való dicsekvés szép dolog, ha csakugyan ugy is teszünk, de szomorúan kell tapasztalnunk, hogy ez nálunk olyan ritka, mint a fehér holló. Nálunk Pápán inkább az önérdek üli a diadalát, melynek eléréséhez az emberi elme furfangjában nem ismer határt. Társadalmunk, s ennek alkotásai sokszor a szemfényvesztésen alapulnak és igy nélkülözik a szilárd alapot. Intézményeink nagyrészben homokra épitvék, melyek romba dőlhetnek, mihelyt egy nagyobb vihar üvölt rajtuk keresztül. Városunkban kevés azoknak száma a kik öntudatosan s kitartóan lelkesednek a szépért, jóért s az igazért. Sőt ezen kevesek is látva, hogy nem tudják feltartóztatni a társadalmi életet megsemmisítéssel fenyegető áramlat lavináit, a legtöbbször elkeserednek, s lelkesedéssel kibontott lobogóikat, még mielőtt célt értek volna, kénytelenek bevonni. Ezt a szomorú tényt lehetetlen észre nem venni azoknak, kiket olykor-olykor megszáll nemesebb ösztön. TARC ZA

. A csók. Irma grófnéra azt rótták büntetésképen, hogy mindenkinek fülébe súgja: mit szeretne legjobban. —• Nem, nem! Én nem értek ehhez . . . kacagott, kedvesen durcáskodva. A játék rendezője azonban kérlelhetetlenül kézen fogta és körülvezette az egész társaságban, udvarmester komolyságával várta meg, mig a grófné mindenkinek sug valamit és mig mindnyájan kijelentik, hogy meg vannak elégedve. A hölgyeket legkönnyebben lehetett kielégíteni; a grófné kitalálta kívánságaikat és vágyaikat, melyeket négyszemközt meg mertek vallani. A férfiak, egynek, az utolsónak kivételével még szeretetre méltóbbak voltak; kijelentették, hogy ők nem kívánnak semmit, mert beérték már azzal is, hogy a grófnét láthatják. Még csak ^ali báró, a szép fiatal ember volt hátra, ki mindig tragikus komoly hangon szokta mondani: — Grófné, az igazán érthetetlen, hogy Hónapok óta megindultak már a készülődések és az ország minden részéből hallatszanak is már a tervezgetések, tanácskozások, a millennium méltó megünneplésére, csak Pápa város nem ad életjelt magáról. A millenium méltó megünneplése a legnagyobb országos érdekek egyikét képezi jelenleg. Minden közmüködésre hivatkozott tényező megmozdult: „Mindenki ébren van csak Pápa csendes és alszik." Pedig itt volna az idő, hogy Pápa város irányadó körei foglalkoznának e kérdéssel, már annyival is inkább, mivel kötelessége gondoskodni arról, hogy a késő utókor is hirdethesse e város lakosainak kegyeletét a mult emléke iránt. Ha valakinek ugy Pápa város • tanácsának volna kötelessége gondoskodni arról, hogy ily emlék hirdesse az ezredéves ünnepet. Hogy miben álljon e városi megünneplés? A választ azt hisszük minden városi polgár megadhatná! Amidőn ezer év fejlődéséről kívánunk megemlékezni, nem tehetjük ezt méltóbban, mint oly intézmény létesítésével, mely városunkra életkérdésévé vált, s mely városunk haladását nagy mértékben előmozdítaná. Pápa város egyik főbaja a viz és ön még nem szerelmes belém. Ez azonban nem akadályoz abban, hogy én ne legyek szerelmes önbe. És ez még érthetetlenebb. A grófné pedig mindig mesterkélt szentimentálisággal nyújtotta neki fehér, bársonyos kacsóját és azt mondta: — Érthetetlen. És mégis ugy van. Irma grófné, a szép özvegy termeiben ezért Pali bárónak Érthetetlen volt a neve. A dolog, ugy látszott, nem lépte át a tréfa határait. A Rudi gróf borzanoi gyönyörű nyaralójában mulató vendégek között a báró megint csak ezt a régi nótát fújta a reggelinél, a kertben, sétaközben, aztán ebéd után a kis szalonban is, hova az egész társaság összegyűlt, csevegéssel, zenével és jobb hiján társasjátékokkal töltve el az estét. A báró, mikor látta, hogy a grófné közeledik, igen szigorú és komoly lett, mint „az olyan ember, kivel nehezen lehet elbánni. — Ha makacskodik a faképnél hagyom, mondta neki a grófné. — Hála Istennek van, még játékintéző, felelt a báró. És Béla lovagra mutatott, ki egynéhány lépésnyire mereven, peckesen állott, teljesen fölfogva hivatalának ünnepies voltát. Béla lovag mélyen meghajlott: csatornázás kérdésének siralmas állapota. Próbálkozott már ugyan egy izben ezen siralmas állapoton váltóztatni, amennyiben egy ártézi kut fúrásával akarta e kérdést megoldani, de sajnos nem ért célt. Miért? Azt hisszük legokosabb lesz ez ügyet nem bolygatni, hanem a legsötétebb fátyolt ráborítani. Itt az idő, hogy ezen csorbát kiköszörülje. Kettős czélt érünk most el vele. Első sorban a lakosság régi óhaját teljesítenék, másodsorban a millenium megünneplését is méltó kegyelet hirdetné. Felhívjuk tehát „intéző" köreink figyelmét e kérdésre. Tegyék meg a lépéseket a cél felé. Tegyék meg hazafiúi kötelességüket. Át vagyunk hatva azon komoly meggyőződéstől, hogy szavunk nem marad kiáltó szó a pusztában, meg kell mutatnunk, hogy nem csak dicsekedni, hanem tudunk fellelkesedni akkor, midőn a kitartó munka által hazánk és városunk jövője megállapításáról van szó. Ennyi áldozatot méltán várhat az ország, a türelmes lakóság a város „irányadó" köreitől. Ne várjunk arra, mig a körülmények a közönség érdekében hangosan fogják követelni, hogy ne csak zsebretett kezekkel les— Igazságot fogok szolgáltatni. A grófné megadta magát és leült a báró mellé: — Megelégednék azzal, ha beleszeretnék önbe? — Ez kevés mert előbb utóbb meg fog történni. — Maga impertinens! — Ez is kevés. Halljuk tovább, aszszonyom. — Hát ha én szereznénk önnek egy szép feleséget, akinek tiz millió hozománya van ? — Ez meg sok. A feleség elvenné a kedvemet a millióktól. — E szerint csak a milliókkal szolgáljak ? w — Nem tudnék mit csinálni azzal a sok pénzzel, mert én rendkívüli jó erkölcsű és szerény ember vagyok. — Istenem! — kiálltott a grófné türelmetlenül toppantva, — De mégis mindjárt kifogok magán. Boldoggá tenné egy kitűnő szakácsné ? — Az már van egy, még pedig arra a célra, hogy halálos ágyamon elvegyem. — Maga bizony meg is érdemelne az ilyesmit,