Pápai Közlöny – II. évfolyam – 1892.

1892-12-04 / 63. szám

Második éif. Pápa, 189^ deczember 4. mám. Közérdekű független hetilap. — Megjelenik : minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 6 frt. Negyedévre 1 frt 50 kr. — Egyes szám ára 15 kr. — Hirdetések és nyiltterek felvétetnek a kiadóhivatalban. Kéziratok viasza nem adatnal;. 33000 forintos ajándék. *) Ha a közrendészettől eltekintünk, van-e olyan ága a közéletünknek, a hol mulasztásokkal és hibákkal nem találkozunk lépten-nyomon ? *— Tagadhatjuk-e hogy a közgazdasági, kereskedelmi, ipari

9- és a társadalmi életünk bármely terén is, a leszembeszökőbb visszaesés tüneteivel találkozunk ? Pedig voltak idők, mikor ez a város a dunántúlon vezérszerepet vitt a kulturális és az anyagi élet mezején. Voltak országos hirü a magasabb értelmüséget is terjesztő intézményeink ; volt jelentékeny gyár- és kisiparunk, mint nemkülömben virágzó kereskedelmünk. Ma azonban mindez gyökeresen megváltozott. Megváltozott, mert parlagon hagyjuk heverni képességünket, a velünk született tehetséget, és megváltozott, mert az önzés, a csúnya gseftelés szelleme emészti meg nálunk az eszmék minden nyilvánulását, megvesztegeti a háborgó lelkiismeretet s hallgatásra birja a felmerülő aggodalmat. Megy itt ma mindenki a maga utján s a nélkül, hogy érezné, vagy törődnék vele, hogy ő is egy része a köznek, a melynek érdekeiért ő reá hárul a felelősség egy része. Már közönséges szavazó géppé sülyedtünk, s rendszerint méla rezignacióval állunk bele a járomba, húzni mások szekerét, magunkat azzal vigasztalva, hogy ugy sem változtathatunk rajta, és hogy tán végre nekünk is hoz e szekér valamit. Igy volt ez a 80.000 forintos kölcsön felvételekor is. Térjünk csak egy kissé ismétel" ten vissza ezen a háztartásunkat nagyon is befolyásoló ügyre és nézzük, hogy minő indokokból ajánlotta az állandó választmány elfogadásra a közgyűlésnek a régi takarékpénztár ajánlatát, daczára annak, hogy az ezen takarékpénztáron kívül még ajánlattételre felszólítva lett két pénzintézet mindegyike kisebb kamat mellett ajánlotta fel a kölcsönt^ minta tatakarékpénztár? — Indokolta azzal, hogy a pápai intézet a legelőnyösebb feltételek alatt adhatja a kölcsönt, és hogyha a városnak később esetleg további kölcsönre lenne szüksége, azt ezen helybeli intézettől könnyebben nyerheti meg, ha ugyanez : az első helyen bekeblezett hitelező. Kérdjük most már, hogy nem-e

1 vaksággal megvert embernek kell lenni annak, a ki ezekben az ellentétet s pedig városunk hjá t r ányár a rögtön fel nem ismeri ? — Hiszen világosan kimondatik, miszerint jövőre csak a már első helyen magát biztosította takarékpénztártól kaphatunk könnyebben pénzt, azaz : hogy függésben vagyunk a még szükséglendő pénz dolgában a takarékpénztár akaratától. Nincsen most megjegyzésünk ahhoz, ha azon polgártársaink, a melyek a takarékpénztárnál érdekelve vannak, csupán ennek az érdekét tartják szem előtt, — megkövetetjük azonban tőlük, hogy ne helyezzék a maguk érdekét a közérdek fölé akkor, a midőn városunk érdekeiről levén szó. Nem szorulunk mi a jelenben senkinek a pénzére sem, s semmi sem szól a mellett, hogy mi péuzdolgában bárkitől függésben legyünk. S ez okból nem szüntünk meg még reményleni, hogy azok, akik a városunk pénzügyeiben döntő befolyást gyakorolnak, szívökre veszik az e kérdés ügyében a helyi sajtóban ismételten tett felszólalásunkat ; elvárjuk, hogy ezt magukévá teszik s oda hatnak, hogy adósság nélkül mehessen át városunk ajövő évbe, illetve, hogy a tartozásunknak megfelelő összegű regálekötvénvek adattassanak el, s fizessük ki hitelezőnket, a régi takarékpénztárt. És tegyük ezt annál is inkább, miután már akkor, a midőn a kölcsönt felvettük, a 0.20%-kal drágább takarékpénztári ajánlatot fogadtuk el, a mi évenként 160 forintot teszen ki. S kérdjük : van-e városunknak egy pénzben csak ugy uszó pénzintézetet megajándékozandó fölösleg pénze ? — Pedig ha számolni kezdünk, csakhamar rá fogunk jönni, lA^CZA. Nagy Boldizsár, f — A „Pápai Közlöny" eredeti tárczája. — Elvégre Ő is elköltözött a földi létből. Lehányta magáról halandó köntösét, letette a tollat küzdelmes kezéből s elment nyugodni a sok barcz után. Nem volt világraszóló nagy hírneve, kinek elestét milliók gyászolnák ; nem alkotott csodás müveket, melyeken az utókor bámulja a multat, bámulja az embert: szerény, hazafias hivatalnok volt, kinek ajkáról szűzi tisztaságban pergett alá a magyar szó, telve zamattal, telve ihletséggel. Szűk korlátok között tekintélyes polczra emelkedni, szintén nagy feladat. Le kell győznünk a szűkes küzdelmitér harezosainak előítéletét, megrögzött kritikáját. Künn a nagy világban a hatalmas eszmék, nagy cselekvények eltakarják a törpe momentumokat, mig a kicsiny, csendes mflheiyekben mit.den kis mozdulat, minden kis javítás számot tesz. A legkisebb mozdulat, legparányibb eszme súlyos kritikát szenved s a kharakterek működését nehéz munkájukban megzavarják J megszakítják . . . Ezért mondta egykor egy nagynevű tudós, hogy a kis városban, szerény viszonyok között működő férfiaknak majdnem kényesebb, súlyosabb helyzetük, mint, a hírneves tudósok nagy tömegéhek . » , Nehéz is volt a barcz, nehéz volt a verseny jó Bódi bácsiuknak, ki minden phasisában kiismerte a kisvárosi hivatalnok nehéz positióját, sokszor látta a rajongó közönség lelkes örömmámorát, gyermeteg jó kedvét, fájdalmát, könnyeit . . . Küzdött a szabadságharezban, látta a felkelő nap arany sugarait, melyek a szabadság és hazaszeretet sugárkévéjéből ragyogtak le a rabszolga hadakra. Hallotta a lánczravert haza rabbilincseinek csörgését, a kardok csörrenését; a dicső szabad.ságharez egy-egy phásisát, jelenetét. Azután könnyet törölt ő is szemeiből; . . . . örömkönnyeket; látta az osztrák soldateszka hatalmas bukását, édes, drága hazánk felvirágozását. Ott volt a magyar szabadság születése napján, az ő lelkébe is bolopózott egy fényes sugár a magyar lelkesülés — elszánt küzdelemből . . . Es azóta harczolt, azóta oLt maradt szive mélyén az a fényes, dicső sugár ... ott maradt mindaddig, mig a komor halál földre nem sújtotta ... * * * A harangok zúgnak. Büszke városatyák komoran lépdelnek . . . gyász ül az arezokon. Lomha lassúsággal ballag a gyászkocsi, rajta egy derék, fonköit férfiút visznek utolsó, szomorú útjára . . . Ealkan szól az ének . . . keserves zokogás, gyászos megsiratás töri meg a csendet folyton . . . szüntelenül. Hervadó lombsátor, tisztes férfiúnak komor temetése setet vonásokat. csalnak ki az arezra, ragyogó szemeknek elillan a fénye, Siratják a jó „Bódi bácsji" elköltözött leikét, mely fenn csapong a magasban s uj tanyát, uj Lazát keresgél magának. Ki tudja hova jut; ki tudja, hova tör ? . . , Hullámos tengernek feneketlen mélye, ki tudja, meddig tart . . . Mindenható Isten homályos eszméje, ki tudja, hol jut el a valóság fokáig ? Avagy talán el se' jut sohasem e pontig ? Talán a tengernek titkait sohasem tudjuk mi már leleplezni . . . s talán . . . talán a lélekváltozatosságát, gyors vándorlását, ujabb működését sohasem tudiuk mi már felkutatni ? . . . Hol ér véget a lélek mysticismusa; hol találkozik újra az anyaggal, ezt kutatom most is, mikor a „jó Bódi bácsit" viszik utolsó útjára. Talán ogy csepp, egy parányi lóíek mégis elkíséri a testét sötét sirvermébe, csak hogy szunnyadoz, meg van kötve, mert a lélek veleje, fölénye magára hagyta a rothadó anyagnál Mikor azután a földben a termő vegyelemek érintkeznek a testtel, felébred a szunnyadó lélek, mely benn maradt a testben, m"igtermékenyíti a szoms^dos talajt, s fakadó virágnak, hullámos vetésnek szolgáltat anyagot . Philosöphi&i világomban igy értelmezem az ember utolsó sémáját; a meghalt lélek tovamüködését. Van benne némi rész az egyptomi lélekvándorlásból, melynek philosophiai tekintélye a maga vadságában is elég fényt vet ez ókori nép gondolkodására. Van benne némi materialismus, mely a természetben nem ismer megsemmisülést. A forrongó molekulák millióéi tömegéhon ott lappang az elillant