Pápai Közlöny – II. évfolyam – 1892.

1892-12-25 / 66. szám

Itt van az alkalom,az eszme megvalósítására. Oly bizottsági tagokra adják szavazatukat, kik nem a személyes érdekeket, hanem Pápa város érdekeit képviselik a megyegyűlésen. Vannak megválasztott képviselőink közt olyanok, (nevet fölösleges emlitenünk) kik iűt, fát megmozgatnak saját érdekükben, csak azért, hogy esetleg egy főispáni hivatalos ebédre hivatalosak legyenek, vagy netán ha jobb létre szenderülnek, a városi hajdúk a gyászszertartásaikon kivonuljanak. Megyegy üléseken nem jelennek meg, mert ez költséges hacsak, felsőbb rendeletre be nem lesznek citálva. Igy gondolják néhányan képviselve Pápa város vitális érdekeit. Vannak ugyan egyesek, — kik minden alkalommal készek sikra szállani ugy a város mint a megye érdekeinek védelmére, s lelkiismeretesen teljesitik kötelességüket, de sajnos ezen gárdából vajmi kevés osztályrész jut ki Pápa városának. Ezen állapoton változtatni kell, mert talán sehol az országban nem mutatkozik a megyebeli ügyek iránt ily közöny mint minálunk. Itt az alkalom ezen beteges és kóros állapotokon segíteni. Nem kell más ez eredmény eléréséhez, mint buzgóság és önállóság. Adják szavazatukat oly férfiakra, kik a város és megye kulturális haladását, anyagi gyarapodását szivén hordozzák. Igyekezzenek a mandátumot oly férfiak kezeibe adni, a kiknek tehetsége és kötelességérzete tökéletes garanciát nyújtanak. Komoly, higadt képviselőket küldjünk a megye zöld asztalához, oly férfiakat,, kik nem madártávlatból szemlélik a megy egy ülós eseményeit, hanem ha szükség kívánja, ugy álljanak ki a sikra s védjék meg érdekeinket. .Mert a város polgársága a manclatummal nemcsak feltétlen bizalmat szavaz a megválasztott képviselőjének, de nagy felelősséggel járó tisztet is biz reá. Mi megkísértjük felébreszteni Pápa város polgárait, tettre hívni fel a részvétlenül Leverőket, ; bár akadnának, kik felfogják a kiadott jelszót. Érjen véget az állapot, mikor bárki néhány befolyásosabb- ember által rábeszélve oly férfira adta szavazatát, ki mandátuma tddigi tartama alatt nem törődött a közügyekkel, vagy pedig vakon a húsosfazék mögé sorakozott. Lépjenek letterős munkás emberek közügyeink élére. Elvárjuk minden polgártól, hogy a deczember 28-iki választásnál teljesiti kötelességét ! Felhivás adakozásra IRÁNYI DÁNIEL Siremlékere. Irányi Dániel nincs többé ! Elsiratta a függetlenségi és 48-as párt, amelynek köztiszteletben álló elnöke yolt, a melyet sokszor vezetett dicső ütközetre és diadalra s a mely megnövekedett számban és erőben bölts vezéilete alatt. Eltemettette a képviselőház, amelynek pártkülömbség nélkül, osztatlanul elismert fénylő dísze és ékessége vala. Gyászolja az egész magyar nemzet hü fiát, aki örökre példányképe marad a szilárd jellemek, a nemes szívnek, a magasra törő léleknek, az emberbaráti érzelmeknek s az alkuvást nem tűrő meggyőződésnek. Egyszerű ravatalát a koszorúk egész halmaza diszesitette — közöttük Kossuth Lajosé is — amelyeknek virágait az igaz | tisztelet, a benső szeretet hálás könnyei ! óvíák meg a hervaűástól. Mi ezen szeretetnek és tiszteletnek adott parancshoz híven. Elérkeznek a meg hívott vendégek is ünnepi díszben, kuet kedélyes barátai szeretettel fogad az egcaz h^z nép, határtalan édes öröm dobbantja meg a sziveket; meg kondul az est harang, rá borul az est a vidékre. Most asztalhoz ülnek. Közös ima után meg kezdődik a vacsora, járják a jobbnál jobb ételek, a friss pecsenye, a zsirtóban sült burka, a mákos mézes téezta sütemény, s cseng a pohár. Fölpattannak az érzések bilincsei, meg pendül a sziv húrja: nagy eszmében forog a nyelvkorók, világos viradtig. Németh Gyula. Melódia . . . — A „Pápai Közlöny" eredeti tárczája. — Irta: Sai;:er Aladár. Újra . . . meg újra fülembe cseng egy keserves melódia, mely egykor lázba hozta véremet, vidám dalt csalt ki ajkamra s boldog, elégedett képben tüntette fel előttem a világot. A melódia valódi érzelemmé, csupa tüz."ó élénkült Irma ajakán, ki bohó jókedvében százszor — ezerszer el-eldudolgatta esténként s a társasága behízelgő melódia mellett édes „bonhomiá

u-val szürcsölgette párolgó teáját. Irma ideálja, karaatere, szive, lelke volt ez a csengő-bongó ária, mely valahol Itália illatos narancsfái alatt csendült meg először barnafürtű lányka piros ajakán Csupa tűz. . , csupa szenvedély, minden szavából az olasz lányka fonó csókja, mélységes tekintete, korlátlan szerelme csillámlott ki s jól illett drága Innám piczike ajkára. Bele tudta önteni a fanatikus lelkesedést, a korlátlan disharmo niát . . . belé lehelte a fiatal asszony megnyerő ledérsógét. a gyermeteg lányka ártatlan tragikumát. A molódia az egész társaságot kimondhatatlan elragadtatásba hozta. A fiatal leányok élénk „verv'-vel járták mellette a tourtánezokat; a fiatal asszonylrák negélyesen dűltek végig a „uyusztpicmes* k reveten s enyelgéssel, kaczéran dudolgalíák szenvedélyes udvarlóiknak . . . s tüzes tekintettel coiamentálták egy-egy feltűnőbb strófáját . . . Irma az Ő egyszerű melódiájával volt mindig az est hősnője, Ő volt a góc?pontja a társaság ledér vidámságának. Az elbűvölő ária száz és százféle váito/atban pergett le ajkáról s belé öntötte szivének minden érzelmét, lelke ihlettsógét... egész kharakterét, csintabnságát. . . . . . Egyedül illők szobámban. A kályha válláról a csintalan „faun" gúnyosan vigyórog le reám, s az összekuszált, homályos phi losopliiának fenséges tételei elmélkedésbe so > dórnak . , . szörke tónusba öltözte',ik szobám lanyha légkörét . , . íróasztalomon kopott keretben Irma arczképe húzódik meg, s kedves arcz vonásaival, ledér mosolyával ihlettséget lehel belém a puilosophikus tételek labyrinthjében ... Az elmélkedés fonala egyszerre megakad, a czél és eszköz, az ok ós okozat logikai bisrouyitgatásai a? elmélet derekán a megdicsőült iránt állandó és maradandó kifejezést akarunk adni síremlék alakjában. És ez a síremlék annál megfelelőbb lesz az ő egész életének, egész élete minden gondolatának, mentől több tisztelőjének fillérjeiből létesül. Azért felhívunk, felkérünk minden igaz magyart, aki Irányi Dánielt, az 6 nemes elveit és eszméit érteni és érezni tudja, járuljon bánni csekély adománynyal is ahhoz, hogy a jelesnek sírhelyét hozzá méltó emlék örökítse meg ! A síremlékre száut adományok az országos központi takarékpénztárhoz Budapest, IV., Deák Ferenc z-uteza 7. sz. küldendők. Budapest 1892. november hó. Hazafias üdvözlettől az országgyűlési függetlenségi ós 48-as párt nevében Justh Gyula biz. elnök. Hcntáller Lajos, Horvály Adum, Kdllay Leopold, Pázmán dy Dénes, biz. tagok. A „Pápai Közlöny" szívesen vállalkozik az emlékre szánt adományok közvetítésére. Baross-szobor. — A kerületi keresked. és iparkamarához érkezett adományok kimutatásaA győri keresked. ós iparkamara közvetlenül hozzá beérkezett adományokból eddig hirlapilag nyugtázott . . 1779 frt 04 kr Ujabban beérkeztek : Számord Ignátz esztergomi lelkész 2 „ — „ Wolf Miksa beltag gyüjíőivén ..... Az ősi plebániahivatal . Á balatonvidéki takarékpénztár gyüjtőivén Wesenauer János bábolnai plébános . . . 20 1 9 „ 50 1 hajótörést szenvednek — a szoba teuyha aetherében bájos melódia csendül meg, vidám áz áriája — kedves a tartalma — s mégis olyan leverően, utálaíosan hangzik. . . . Egykor élénk társaságban, dáridó közepette sokszor hallottam, mikor a poharak halk csengésébe elbűvölő kaczaj, felvidító tréfa vegyült. — Talán egy mulatozó társaság végső danájaként csendül meg fülemben ez a bűbájos melódia, mely egyszerre félbeszakítja az elmélkedés sorvasztó munkáját; sarokba dobja az emberi megsemmisülés kétségbeejtő problémáját, s lelkesítő fónynjel árasztja el a homályos szemeket . . . Talán egy kóbor suhan ez — korlátlan ajkáról hallottam ezelőtt néhány perczczel lenn a m'pes u^czán s most egész akaratlanul ismét megfogamzott agyamban ? Nem — nem — talán, igen, talán Jo« lánka tanított meg e kis csintalan nótára tegnap este a kedélyes soiréen, mikor a hunezut galambocska a zongorához ült s s sürgőforgó gavallérok előtt ábrándozni kérdett ? — S a sok kérdés, egyik a másik után tolja fel ördöngös fejét; felkavarják a régi emlékek zagyva sorozatát ; megállnak minden kis momentumnál, minden változásnál. Nein birok paitra jutni; nem tudom rendbe szedni gondolataimat, hogy valahára már rátaláljak a cs3ngn melódiára, melyet egykor a táaczoló farsang jókedvű mulatozásánál oly nagyon sokszor hallottam . . . Vágtat a gondolat, félredobom hatalmas tótelekkel megrakott könyvemet g