Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Első évfolyam - 1886-06-15 / 12. szám

séről ismét regényei tesznek bizonyságot, hisz az érzelmes, élénk képzelmü Gyulay Pálban önmagát rajzolja. Az irónak — mint embernek — egyéni tulajdonságából folyik személyeinek ezen eredeti sajátsága. Szeretik a magánosságot s ilyenkor szabad folyást engednek szivök legtitkosabb éjzéseinek, lelkük minden gondolatának, hogy bensejök tárt könyv lesz előttünk, melyből szabadon olvashatunk. Az egyedül lét alatt gyakran elragadja őket az erös, féktelen képzelödés. Ilyenkor mintegy vulkánból, tör ki lelkűkből a harag, düh és szenvedély, vagy meqjegeszti őket a félelem, a borzadály. S^ivöket eltölti az érzelem, remegnek a kéjtől és szerelmi vágytól. Ily állapotban gyakran annyira felmagasztosul lelkük, hogy a jövő sejtelmeik körébe esik, s a multat meglátják. A ki példát akar olvassa el Gyulai Pálból Sennó börtönben való létét és Barnabás történetét a Zord idö-böl. De találhat akár hány példát. Erre vonatkozolag mondja Péterfy : »Kemény alakjaiban a reális, a tények világával lépten-nyomon összeszövődik egy másik, a képzelem, a sejtések, a látományok világa.« A magánosság iránt való ellenálhatlan vonzalom s szenvedélyeiknek önmagokba vissza fojtása okozza azután, hogy e személyek ritkán ütköznek össze szenvedélyes hévvel, sőt még az egyszerű párbeszédet sem igen kedvelik. Elfolytott szenvedélylyel találkoznak, de annál hevesebben tör ki az belőlük, ha magánosan vannak. Bensőjüket leplezik a profánus világ előtt. A képzelödés gyakran annyira uralkodik személyein, hogy épen e miatt válnak szerencsétlenekké, mert leiköket olyan dolgok miatt kinozza a vágy, mely helyzetűkben rájok nézve elérhetlen. Néha a képzelödés által előidézett vágy szinte az örülésig fokozza leiköket. S ez élénk képzelödés nem rá erőszakolt : önkénytelenül folyik az személyeinek érzékeny és a külbehatások iránt rendkívül fogékony idegzetéből. Mint Péterfy megjegyzi, regényíróink közül egyedül Kemény személyeinek van élő, érzékeny phisikuma. Ezen finom idegzet eszközli, hogy a természet minden jelenségei rendkívül nagy hatással van rájuk, ez képesiti őket az erős képzelödésre. Kiváló tulajdonok regényeiben a festöiesség és drámaiasság is. Egyes leírásai oly festöiesek, oly jellemző vonásokkal bírnak, hogy egy festmény vagy szobor sem tudná hívebben mutatni fel a tárgyat, mint az ö leírása. De egyes jelenetek is oly találóan vannak feltüntetve, hogy méltók volnának egy festő ecsetjére Igv például ama jelenet, midőn Pécsy Deborah találkozik a Kassai Elemér holttestét szállító kocsival. A test le van takarva, mégis midőn a kísérők említik, hogy halottat visznek, a sejtelmes képzelödés által már ugy is felcsigázott leikü Deborah megborzad : „Idegei feszülve vannak, szemei mintegy kiemelkedtek helyeikből, s kezét fölemelve, a társzekérre mutatott és kiáltá: Érzem, hogy ama halott Kassai Elemér!" Ily festői jelenet az is, mikor az özvegy Tarnóczyné e szavakkal: Ha-zudsz ! holtan összerogy; vagy a szelídebbek közül midőn Báthory Zsófia saját kezeivel fésüli a szép Bodó Klára hosszú haját. Már föntebb is volt említve, hogy a mint Kemény fantásiája felhevül, előadása a velős rövidség, találó fordulatok által drámaiassá válik. De különös müveszettel bír dramai helyzetek megalkotásában, melyeknél szebbeket és megragadóbbakat a színpadon sem igen láthatunk. Igy midőn Mikeséknél a fejedelem elé vezetik az elrablott Sárát; vagy midőn Kolostory Albert bárónál, midőn az már neje meggyilkolására elhatarozta magát, reggelinél felolvassák a lapból Praslin herczeg esetét, ki szinte bűnös szerelem miatt megölte angyali nejét. Albert neje, — ki saját szervedéseitlátta amazéban, jajgató zokogásra fakad, Albert pedig sápadtan kel fol és megy neje felé. Feltiinö eredeti sajátsága még Kemény regényeinek a komor, sötét hangulat, mely azokon végig vonul. Regényei kivétel nélkül mind szomorúan végződnek; fő személyei sorsának megoldása mindig tragikus; vagy meghalnak, vagy tört szívvel tengetik tovább életüket. Ezen komor színezet mélyen gyökeredzik kedélyének alaphangulatában, mely fájdalmas és merengő volt; s egyenes kifolyása skeptikus világnézetének. O ugyanis élettapasztalatai után arról győződött meg, hogy az ember nem más, mint a sors bábjátéka. Hiában küzd, hiában óvja magát; a sors nem engedi boldoggá lenni. Egyedüli fegyvere az embernek szerinte a csendes türelem, ez megóv a kétségbeeséstől. E szomorú világnézet nyer kifejezést reményeiben is. Személyei szinte tudni látszanak, hogy ők csak a sors bábjátékai, s e tudat letörli arczukról a derült mosoly kifejezését. De e tudat még nem elég, hozzá járul a rendkívül érzékeny lelkiismeret, melylyel minden becsületes jellemű alakja bir. Az érzékeny lelkiismeret örökké kinozza őket, s még a sors csapásait is saját hibájoknak róják fel. Igy a lelkiismereti mardosás örök tüze által emésztetnek, a tragikum csiráit keblökben hordozzák, s rendesen tragikus véget is érnek. Szinte lehetlen boldoggá lenniök, mert még ha a külső körülmények kedveznének is, saját érzékenységük boldogtalanokká teszi őket. Sőt még a leggonoszabb alakjainak szivében is van valami jó, van valami sebezhető pont, s a büntető hatalom épen e ponton át férkőzik hozzájok. ez által szenvednek legtöbbet. Ezért Kemény regényeiben többnyire csak kinzó fájdalommal, kitörő szenvedélyekkel, erös gúnynyal és sarcasmussal találkozunk. Csak néha csillan föl a szelíd öröm , különösen midőn gyönyörű nőalakjainak tiszta lelkét, szelid érzelmeit vagy szerelmét rajzolja. De még az ily helyeken is méla, elégikus színezet vonul végig, s mint Péterfy is megjegyzi: Keménynek nincs regénye, hol szívből fakadó nevetést hallanánk, a naiv öröm, zavartalan vidámság kifakadásait. E komor színezet regényeinek kétségkívül hátrányára van s az életnézet, melyből folyik. -— hibás és egyoldalú. Mert habár mély alappal bir is Keménynek azon eszméje, hogy a sors-játék szerei vagyunk, s a