Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Első évfolyam - 1886-05-15 / 11. szám

asszonyom s ezeknek mindenféle magzatytyaji! Kedvesegésségükre kéványom az éczczakai nyughatatlanságot. Hát eg vannak firissen ? .. . No hát tartsa eg az én Istenem kéványom továbbro is minyájukat szerencsésen életbe, erőbe, egességbe, bódogságba, békességbe, heles örömmel, csúcsos jó kedvvel, tartós bódogsággó, hosszi élétte mindörökké. Hát mongyatok eg legalább, hottik kik vattok? — mondá az öreg biró. — Mink devákok vagyunk beró uram, légáczióba utazunk, aztánnék ugy bele estünk itt a falun kivü az árokba, hogy hát bizony mégis csak eglehetösen kificzamodott az-lábo az öcsémnek. Oh a fenye turgya ki aztotat az árkot, ehun aluszik a feleségem, heere tugygyaje'tenynyi! Hallod-e Vicza? . . . kee fö ! te! nem hallod? kee fo má no! Vicza! hallod? kee fő ! . . . devákok vannak itt, tedd heere az egyiknek a csánktyát! . . . . A fenye turgyon ki, hát nem keesz fő ? .. . ne légy uan alom tásko Vica! E szép szavakra csakugyan felkelt a Vicza néni s egy pillanat alatt ugy helyre nyomta a mendicáns lábát, hogy jobban állt mint az előtt. Azután megint a dunyha alá bujt. Hát ujjetek le gyerekek, maj hozok ekkis papra morgót eg ékkis fmum kukoriczás kenyeret, aztánnék egfölöstökömőjjünk. Az öreg azonnal behozta a reggelit s tele töltvén a kupiczát, átnyujtá nekem és mondá: Hát hommégis eehihessem, hogy háttik valódi devákok vattok, hát mielőtt kiinnád ebbü a pohárbú, mongyál én rám ettojasztot. Hanem ne uan parasztos beszéddee, iszehha eczczer má devák vagy, hát uri beszédet is tuczcz te ! Erre a mendicansom fülembe súgja, hogy mondjak egy zagyvalék dictiót s hogy magasztaljam az ezen vidéki polgárokat. Az öreg azonban meglátván, hogy mendicansom nekem valamit súgott, rá ordított: Hát te mit nyerittesz a bátyád fülibe! . . iszen tugygyajaz, nem kő annak sugnyi. Hat mongyad te meg te nagyobbik a tojasztot! hadd hallom ! . , . Nagyérdemű Öregbiró Ur ! Az értekezési méltánylásban aggodalmat nyert nagybádéni herczegség felszolitá Szemere Bertalant, hogy az aradi várból a bombákat hordassa ki és a bánám pusztán a dohányt kacsoltassa. E végből a kámforos bakkancs szárral paszomántozott bádog karagnát és a kocsi kerék singjébe oltott szivarfüstöt nyárson megfőzni elrendelte; ellenben az orgona szíjjal vidámított czinkanalat a lóggóra fogott palacsintasütővel és az ostornyélfonó intézettel ugyanazonositani jónak látta; azonban a nagyidai marhahúsnak olcsóságát leszállítani elrendelte: ellenben a czigány gyerekek hegedű és szőr nélküli vonójából kiszivatytyuzott parfümos előadást a száraz pocsolya szélére glédába állítani telegraphiroztatta. A töröklengyelországban feloszlott mecseteknek élén III. Napoleon a scythia magyarokkal, -G . . . falunak földmiveseivel mint a haza érdemes polgáraival, szuronyos vizipuskákkal, lőcsös ágyukkal Szebasztopol ellen mentek s kivívták magoknak magas érdemöket. De szivem most nagyon elfogódott. Bezárom tehát megtisztelő beszédemet azon zárkivánatommal, miszerint az Isten biró uramat is tisztelvén, tartsa meg szörnyű lassan, nagy sebesen andalogva kívánom. Vivát! Ekkor aztán kiittam a pohárból s az öregbiró kevés gondolkozás után igy szólt: No hallod-e öcsém, a fenye turgyon ki téged, de kutya fejed van ! Ilj/ent még nem hallottam soha, miuta csak a világon vagyok, pejig má - 69-ik esztendő terhit hordozom. Nem hijábo vén devák vagy ! De hát ez a kisebbik. Hát te is mongy valamit, iszenha öcscse vagy emennek, akkor te se lehecc valami nagyon szamár gyerek. Hát fogd meg ezt a poharat, aztánnék beszéjj te is oan szípen mindaz bátyád, hadd hallom no ! Erdemekben megőszült bajnok, Kedves Biró Ur ! Lajhárként andalgó kebelem érzeményével tavaszi pacsirtaként buzgón felszált fonalán szólok önhöz ez uj világból alant. Ámbátor ezen dologban letelt aufirolnom nem lehet, mert a bősz bírói méltóság a hatályossággal nem hatványozható és abból a 136dik gyököt kivonni a legnagyobb mathematikai absurdum, mindazonáltal az 5 jegyű logarithmus tábla segélyével már Noé kiszámitá a földkerekségén öregbírók egész fénylő és tündöklő csillagok számát s már akkor megjövendölte, hogy a 19-ik század másod'k felében élendő Veszprém megyi öreg bírók a legjobb hazafiak fognak lenni. És én biró uramat, mint az érdemes hazafiak egyikét szeretném most keblem kellős közepének rejtekébe betaszítani, hogy igy a haza szeretet magvai és eszméi kebelemben biró uram fejéből és szivéből kipárologván, hatalmas támaszra találjanak oldalbordáimban. Eszközölje a mindenható mennél elébb, hogy ebbe a hivatalba ugy bele szeressen, miszerint ne maga helyezze ezt le, hanem úgy vegyek le róla s ön Pompejusi triumphussal vonhassa : magát a bírói pensioba ! Köszonyöm öcsém, köszönyöm ! No tik aztán két éttestvérek vattok ! Há valók vattok ? eg aztán mi az édes apátok ? Az is öregbiró X . . . ben, — mondá mendicánsom. •— No az Isten étesse sok számos évekig veletek egyetembe. Má e csak valami vót a mit tik montatok, ha én nekem óan fejem vóna, nem annám oda evvak lúér. Nem azér mondom gyerekek hottalá hizeleggyek, hanem má solc régrátus és rendigás divák vót nálom, de még iijenek min tik vattok soha se vótak. Hát most csak igyatok ám gyerekek ! . . . . Iíallod-e Vicza! . . . má meg meg lefekütté ? Kee fö má, csinyájj ekkis meleg fölöstökomöt ezeknek a beszilö gyerekeknek, mer ezek még talá jobban tunnak szónokunyi min Geboszthenes, kirü pejg a jedzo mondta a mútkor, hogy hirös szónyok vót Athénybe ezelőtt talá százszer esztendövee.