Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Első évfolyam - 1886-03-31 / 9. szám

— Miska a csillagát! — kiált Dani a cigánynak — az én nótámat: »Volt nekem egy szép szeretőm nem is olyan régen; de ugyám , hogy a kinek nincsen szive még azé is megrepedjen. A czigány rákezdte s húzta ugy, mintha csak a lelkét öntené belé. Ugy Miska ! — mond a legény dicséröleg. •— Te meg Mári jer, tánczoljunk egyet — folytatá, — midőn meglátta, hogy egy leány epedve tekint reá. — Maradt még csordultig telt szivemben annyi hely, a hova te beleférsz. Derékon kapta a lányt s a tánczolók közé vegyült. — Hejh ! Miska a ki leíke van csak igazán ám ? mert mióta a nap gúnyosan mosolyog e nyomorult földre, ilyen kedvem még nem volt soha — »Nemérdemli szerelmemet.® — Igazad van Miska! Mintha csak a szivemét hasogatná hegedűd. — Huzd azért, ne törődjél vele, ha mindjárt meg hasad is ! Szabó Lidinek , ki az egesz dolgot a kölábhoz támaszkodva nézte, két könnycsepp hullott ki szeméből. — Vissza gondolt a miit évi Pünköstre : akkor ö neki is ép olyan jó kedve volt mint most a többi lányoknak ; akkor ép oly boldogan tánczolt Danival, mint most Mári; akkor ép oly szenvedélyesen szorította magához, mint most azt a másik lányt; akkor súgta: »mához egy évre, ugy tánczoltatlak, mint feleségemet.«— Oh! akkor minden máskép volt,— susogta majdnem hallhatólag, — akkor meg én is leány voltam . . . Jaj! ha Dani megtudná . . . E gondolatra megrázkódott. — Szerette volna elölni ennek emlékét. — De nem lehetett. Valami belülről folytonosan zúgott, forrongott, mint mennydörgés a villámlás után. Dani tánczközben ép azon helyre ért a hol S/.abó Lidi állt csüggedetten. — Hát te Lidi miért busulsz ? — szólt, néhányszor szemeivel gúnyosan végig mérve a lányt. — Jer tánczolj velem egyet, meg tudok én még pörgetni két leányt. Szabó Lidi nem ment tánczolni, hanem egy hoszu, mély sóhajjal felelt. Dani látta, hogy a lány tovább is mozdulatlanul áll a falhoz támaszkodva, elkezdett kurjogatni: — Hajh: Hajh! Hadd szóljon kivilágos kiviradtig ! Busuljon a ló elég nagy feje van! Szólt is a hegedű egy darabig, hanem ekközben egy uj csapat legény érkezett a felvégről, ezek pedig nem állhatták meg, hogy kedves prímásukat egy korty borral meg ne kínálják, a mit a primás legkevésbé sem vonakodott elfogadni, a miért is a nótát annak módja szerint kiczifrázva szépen elhagyta. — Dani hiába kiabált, ő biz nem kezdte el addig, mig mindegyik kulacsából egy jót nem húzott. — Miután látta amaz, hogy akár halálig kiabáljon még sem szól a hegedű, oda ment Lidihez. — Szabó Lidi miért busulsz ? — Kérdé tőle át:uró tekintettel. — Talán a múltkori éj jutott az eszedbe? Soh'se busulj, elmúlt az már; s »a mi elmúlt vissza nem jő.« — Micsoda múltkori éj ? kérdé a lány megrezzenve. — No hát nem tudod , mikor a kis jegyző (a jegyző fia) a kerítésnél várt? A lány lesütötte szemeit s köténye szélét kezdte ujjai közt babrálni. — Hejh Lidi ! Lidi ! tudok én mindent. — De sok éjszakát virrasztottam ablakod alatt, hogy csak sóhajtásodat hallhassam! . . . Hallottam, de álnoksággal volt tele. Ugy féltettelek : még a fújó széltől is meg oltalmaztalak volna ! — De hát Dani mi lelt téged? — vágott közbe a lány. — Egy szót sem értek az egészből? — Nem-e ?! . , . Hát elfelejtetted már ? az igaz egy hónapjánál több, hogy éjfélkor a kis jegyző kün sétált a sövénytek mellett, egyszer csak kijöttél te is hozzá. — Én ott feküdtem a pajtába a szénán, az ajtó nyitva volt, mindent láttam. A lánynak lábai mintha a földbe gyökereztek volna, mintha minden tagja zsibbadásba esett volna, nem szólt semmit, nem rezzent fel, még csak meg sem mozdult; de arcza lángolt, szemei égtek gyújtó rémes fényben. — Setétség vette körül, melynek közepette rémeket látót tánczolni. Ugy szeretett volna elölök elszaladni; de meg sem mert mocczanni, azt gondolta mindenki öt nézi, A legény folytatá: — Ilyen hamar elfelejtetted volna?! . . A kis jegyző oda jött a sövényhez, te is oda mentél, azután megcsókoltad.— Ugy-e emlékszel rá? Arra is emlékezhetsz, hogy valamit adott neked, a minek eleinten te igen örültél, azután meg arczod egyszerre elkomorult, —-jól láttam mert a hold egészen reád sütött,— és azt a gyürüt vagy mit visszaadtad, de az nem akarta vissza venni; — arra is emlékezhetsz , hogy átugrott a kerítésen, karjaiba zárt, összevissza csókolt, azután suttogtatok. És nekem azt mind kellett látnom ! Bár sohase születtem volna! Azután leültetek a nyoszojára, épen szemközt velem. A jegyző ölébe vett és valamit súgott, te felugrottál, ő újra átkarolt . Itt hangja elállt, nem tudott többet szólni, csak némi vártat múlva tette hozzá rémletes kifejezéssel: — De él még a bosszúálló Isten az égben ! A muzsika újra megszólalt. Dani elkapta a lányt, s a többi tánczolók közt eltűntek. — Miska! — kiált Dani — a legeslegvigabbat, hadd pörgessem meg hűtlen babám kedvemre! Minél jobban magahoz akarta szorítani Bandi a lányt, az annál jobban vonakodott és remegett. — Hejh Lidi! — szólt fájdalmasan, homlokon csókolva régi kedvesét, — máskor ugy simultál keblemre, mint gyermek az anyjáéra, most meg ugy félsz tőlem, mintha kigyó volnék. — Pedig ne félj, én nem csíplek meg. Miska csak kedvemre,*— biztatá a czigányt. Ki tudja járom-e még a nótádra valaha ?! . .