Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Első évfolyam - 1886-03-15 / 8. szám

cséjére ritka eset. Megerősittetésük már ezelőtt egy évvel elhatároztatott; hanem ugy látszik a határozat marad csak határozat, s a tényleges megerősítés „a kérdések nagy kérdése, melyre a jövő adja meg a feleletet." Részben e megerősítés hiánya, részben pedig azok téves volta lehet oka azután azok kellő tiszteletben nem tartásának s azon ingadozásnak, bizonytalanságnak, biztos alap után való eredménytelen kapkodásnak, mely ezen társulatot működésében jellemzi. Lássunk egy pár példát. A szónoklás mellett a szavalás is egyik főtárgya az önképzőkörnek, mint a mi a szóbeli előadásban való tökélynek épen ugy nevezetes tényezője, mint maga a szónoklat. Látva azonban, hogy a szavalás mesterségét elsajátitani nem adatott mindenkinek egyenlő mértékben, s hogy ebbeli kötelezettségüket a tagok egy 2—3 strofás vers egyszerű elrecitálásával róják le: többek indítványára elhatározta, hogy szabad lesz ezután versszavalás helyett praedicatio részletet mondani el. Ez ment egy darabig. : Jóllehet azonnal felmerült az a kérdés vajon az ilyen praedicatio részletek előadásánál mondandó-e valami cim, vagy semmi? Meg lett próbálva mindkettő: nem ütött ki jól egyik sem. Hogyan is . . . ? Hiszen a praedicatio célja didaktikai; és itt épen a didaktikai cél lett szem elől tévesztve. Rá egy évre ugyancsak többek indítványa folytán bátaroztatott, hogy a praedicatio részlet elmondása nem tekintendő szavalásnak, sőt határozottan helytelenítendő; most máiki is ment egészen a divatból : szaval mindenki a mit és a mint tud. Benn van az alapszabály okban, hogy szónokolni mindig egy-egy évfolyam hallgatói neveztetnek ki és közvetlen az ülés előtt sorsolással döntendő el, hogy a kinevezett évfolyam hallgatói közül ki fog praedikálni? Igy azonban sokaknak nevét a sors isten-asszonya sokáig rejtegeti, az ifjú tüz pedig erősen működvén, indítvány lett téve, hogy legyen szabad az üléseken önkéntes ajánlkozás folytán is praedikálni. Meg lett engedve. De csakhamar rájött a kör arra, hogy ezen engedmény által a valódi cél, hogy minél több praedikatiót tanuljanak a papnövendékek, — ki lesz játszva: mert egy-egy évfolyam halgatói összebeszéltek, és azután akadt minden ülésre ajálkozó. E tárgyban még nincs specificus határozat. Talán helyén lesz itt megemlíteni, hogy hangzott el az év folytán olyan indítvány is, hogy a harmad és negyed éves papnövendékek saját munkáikat mondják el; de az indítvány majdnem kikaczagással fogadtatott. (Folyt, következik:) Eötvös „Falu János huszár a becsületességben megvénült egyszerű természetességnek képe. Yan ezeken kivül még több olyan alak e regényben, kik nem játszanak bele szorosan a cselekvény folyamába, azonban a megyei élet színezésénél kitűnő példányokul szolgálnak. Ezeknek jellemeita regény olvasása közben eléggé megismerhetjük, mert tulajdonképpen csak leirás által vannak jellemezve. Eötvösnek egyik nevezetes sajátsága az> hogy a leírást igen szereti, ezáltal a jellemejegyzöjéről." ket kitűnően is tudja rajzolni; de nem tagadhatjuk, hogy a „Falu jegyzőjében" ő maga túlságosan sokat beszél. A cselekvény folyamát gyakran megakasztja, tolmácscsá válik az olvasó és műve között és gyakran érezzük a költő jelenlétét; igy a Tengelyi és Vándori között folytatott beszélgetések nem egyebek, mint a költő nézetének és az ellenkező nézetnek szembe állítása; bár nem tagadhatjuk, hogy ez esetben egyénei szabadabban működhetnek. De egyébb hibái is vannak e regénynek,