Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Első évfolyam - 1886-02-28 / 7. szám

s feleletül egyetlen egy szó sem jott ajkaira, de hogy felindulását elrejtse, az ablak felé fordult, melyen at a sürgő forgó piaczi népet lehetett szemlélni. — Észre vettem a bájos arczon elómlö pirt s jó előjelnek véve: bátorságot nyertem, hogy rég rejtegetett érzelmeimet szavakban kiöntsem. Ugy látszik Mariska kisasszony már nincs kedvére jelenlétem; a mennyiben folyvást a járó kelőket szemléli. Csalódik uram, sőt ellenkezőleg; de e pillanatban nagyon lekötötte figyelmemet ezen egyszerű nép mesterkéletlen alkuvás módja —jegyzé meg Mariska, hogy zavarát némileg elrejtse. — Nemde ön is ugy találja ? Mindent megengedek kedves kisasszony, csak azt legyen szabad megjegyeznem, hogy ez esetben 'Ön igen szerencsés, mert csak a külvilág iránt érdeklődik, fájdalom, én e tekintetben nem lehetek oly szerencsés, amennyiben jelenleg inkább elvagyok foglalva benső világommal. Hogy hogy ? kérdé meghatottságot kifejező hangon Mariska. Tán nagy bánata van, vagy váratlan öröm érte ? Valóban kisasszony ennél nehezebb kérdést nem adhatott volna nekem, mivel e nevezetei kérdésre igennel is, nemmel is felelhetek a körülményekhez képest. « No várjon csak, i.y problémában boszélni! illik-e . ez ily ismerőssel szemben? vagy tan mély titok rejlik e probléma alatt, melyet nem szabad közölnie r« volt rá a kötekedő felelet. »Söt inkább e titok közlésre vár, ha kegyed szíveskedik segédkezni szivbuvárlataimban: ugy együttesen sikerülni fog az ön által problémának nevezett feleletnek határozott formát adnom.« »Ha mulattató leend, ugy nem bánom kezdje meg szivbuvárlatait; de csak tudományos szempontból tegye azt, mert különben kikap a .... a ... . kötőtűvel — jegyzé meg pajkosan az én kis imádottam.« »No ugyan szépen vagyunk! szívről beszéljek tudományos szempontból!! gondolám magamban s fenhangon folytatam: «Mondhatom kisasszony, hogy ön nehezebb feltételt nem is köthetett volna, s ezzel ismét egy szép tulajdonságát fedezte fel előttem: elmésségét, Ámde kezdjünk az értekezésbe. Kérem becses figyelmét! Ugyebár — kezdém habozva ha a sziv világáról akarunk értekezni — minthogy nagysád tudományos szempontból kívánja — elsőben is tudnunk kell mi a sziv ? ez szerintem s több orvostudor véleménye ! szerint minden érzelmek hazája. Igen, igen! de van az érzelmek között egy fenséges érzelem, mely a szívben a legtöbb helyet követeli — jegyzé meg önkéntelen naivsággal szeretetre ! méltó kis segédem. Tehát gondolatmenetünk tökéletesen egyezik, no de menjünk tovább. E legfőbb érzelem N. bölcsész véleménye szerint, — kinek én is elvtársa vagyok — kétségkívül a szerelem. Nemde Mariska kisasszony ezen természetes nézetet ön is helyesnek ítéli?! Mariska, észrevevén a társalgás komoly fordulatát, egy ideig habozott, s végre igy szólt: »lgen ez érzelem mindenesetre a szerelem." Én pedig folytattam most a rám nézve érdekes értdkezést: »Az előbbi nézethez még csak B... bölcsész és Cz .. . orvostudor véleményét teszem hozzá. Szerintök a szivben lakó szerelem bizonyos idegek, — az úgynevezett szivhurok, — rezgésbe jövetele által nyilvánul, s e szivhurok a rokon lelkek találkozása alkalmával folytonos rezgésben vannak; minthogy pedig ezen állítás nagyon szép, s logikailag helyes is: én részemről igen örömest Csatlakozom e nézet hívőihez. — De vajon szabad lesz-e kisasszonytól e tekintetben határozott véleményt kérnem ?» »Legyen ugy,« — mondá mintegy megrendülve a rohamos érzelmek súlyától; mert mint később megvallá, sejtette, hova fog jutni tudományos értekezésem. »S most még" egy kérdéssel fárasztom kedves kisasszonyt: vajon érezte-e beszélgetésünk (alatt azon boldogító érzést, mely minden érzelmek között a legfenségesebb; érezte-e szive húrjainak rezgését, melyet én oly hőn éreztem ; érezte-e, hogy rokon lelkek talaikoztakr! — Ha igen, úgy a probléma meg Van oldva, s én a fold legboldogabb embere vagyok!« » . . . Igen ! . . . válaszolt mély megindulással Mariska; mely válasz rögtön a szerelem édenébe varázsolt. De az édenből hirtelen ajtó-n)itás riasztott el. Az öreg ur lépett be, teljesen felkészülve a vadászatra, felhívandó az indulásra. — Azonban mindjárt észre vette rajtunk a változást, és meglepetve kissé összevont szemöldökkel nézett reánk. En ekkor meghajtva magamat hozzá léptem, s megilletődve tiszteletteljesen megkértem az öreg úrtól leánya kezét. — Ismerve jószívűségét nem is kételkedtem azon, hogy boldogságunk utjaba akadályokat görditene. Ü röviden igy felelt: »IIa leányomnak nincs kifogása ön ellen, én uram öcsémmel tökéletesen megvagyok elégedve. Nos leányom mit szólasz ? •— nyilatkozol most, avagy gondolkozást' időt kérsz ?« »üh! kedves atyám, — válaszolt Mariska mosolyogva, — mig arcíán a legszebb hajnalpír ömölt el, — én megvagyok elégedve ö vele, . . . viszont szeretem öt!« »Igy hát nekem sincs kifogésom. íme, — mondá kezemet Mariska kis kezébe^téve, — fogadd leányom kezét, boldogítsátok egymást: ez apai áldásom! . . . Most pedig — veté oda egyszerre egész phlegmával — menjünk vadászni!« »Nem bánom, — mondám kedvetlenül, — kedves atyám, de nem maradunk ám j sokáig, mert Mariska megharagszik!« »No no fiu! Igy hamar kiesel nálam a kegyből. Teringettét! már is nem szenvedélye a vadászat