Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Első évfolyam - 1886-02-28 / 7. szám

ni Igy tűntek évek újra ismét Merülve el a végtelenbe, A hű tündérek megmaradtak Akármi vész-ostrom közelge. Es lőn, hogy egy napon vihar volt A zápor hullt, villám czikázott, Az égür rémesen zajongott Sötétség ülte a világot; De midőn a nap lehajlott S vérben úszott a pálya végén: Egy tiszta est borult a bérezre Az égen mirjád csillag égvén. Es mintha minden súgna, bűgna-, A csillagok s üdült virágok. Az esti szellő suttogással: Egy lág}

T zenébe olvadának. A hü tündérek otthon ültek A már most egyszerű szobában, De .... ime egy agg nő kopogtat, Minő az éj sötét ruhában. Oly ismerős egész alakja, S ugy ösztönöz a tiszteletre! Nyugodtság ömlik el vonásin, Boldogság volt nevén nevezve. S midőn az ajtón most belépett, Ajkát ezen szavakra nyitja: „Nem kedvelem én a tolongást, A mely az embert háboritja; De hogyha kedvesen fogadtok: (— Csak kért a hangja nem könyörge —) Mivel kevés a szám im én is Maradni vágyom itt örökre!" & Hí Az Ártatlanság és Okosság Egymásba átfolyó varázsa Daczolt veszélylyel és bajokkal: S kész lett a boldogság hazája! A megfejtett problémák. (Karczolat.) (Folytatás és vége.) Egy napon — mely napra mindig hálásan emlékezem — ismét megjelentem S . . . urnái, még pedig azon határozott szándékkal, hogy zaklatott keblemnek a válasz által nyugalmat leljek, — legyen bár az sújtó, vagy égig emelő. — Szüleim — megtudva helyzetemet — nem ellenezték, hogy határozottan lépjek fel; én tehét dobogó kebellel siettem sorsomat attól hallani meg, ki azt kezében birja.—Beléptemkor az öreg ur kopói dressirozásával annyira el volt foglalva, hogy én általam sem engedé magát zavartatni kedvencz foglalatosságában. — Nekem fanyar arczczal végig kellett néznem egy pár tekintetes vizsla úrfinak szakmájaban elsajátított ügyességét. Légváraimból egyszerre ásítozó vizslák közé esve, természetesen nem adhattam jól az érdeklődőt, a minthogy az öreg ur méltatlankodva észre is vette, hogy tetszés nyilvánításom ez egyszer elmaradt s ki is fejezé boszankodását: »Majd meglátja különben a vadászaton, hogy mit ér az a nemes állat, — Hanem ugy látszik — tevé utánna engesztelőleg — ma öcsém uram nincs oly hangulatban, hogy figyelmét ilyesmik leköthetnék, ezért nem is fárasztom tovább figyelmét, hanem e helyett engedelmet adok arra, hogy leányomnak jó napot kívánjon.« Köszönöm e nem várt kegyet,, de talán alkalmatlan fogok lenni a kisasszonynál . . • »Eh öcsém uram! félre azokkal az üres szavakkal — vágott szavamba az öreg ur — hisz jól tudja, hogy leányom szívesen beszél önnel s különben sem először van a háznál. Csak tessék besétálni. — Leányom elfogadja önt, majd én addig a vadászati előkészületeket fogom sürgetni.« Öröm repesve de egy kissé elfogulva léptem Mariska szobájába, és ö szívélyesen fogadott. •— Azonban szükségesnek tartván a társalgást megkezdeni üdvözletemet e szavakkal folytatám: kisasszony kedves atyja kegyes engedelmével bátor voltam igénybe venni pár perezre rám nézve oly kellemes társaságát; mert ha őszinte akarok lenni meg kell vallanom, hogy a perczek, midőn kegyeddel érintkezem rám nézve a legkellemesebbek. Oh nagyon örvendek a szerencsén, hogy segítségemre jött elűzni az slőttem eddig nem ismert unalmat, mely most önkénytelenül hatalmába ejtett — jegyzé meg Mariska szokatlan élénkséggel — s én artatlan önzésemnél fogva ezt szavaim hatásának tulajdonítván válaszoltam az érzelem valódi hangján. Oh kérem! Nagysád részéről semmi szerencse, mert csak önző vagyok, midőn nagysád közelében iparkodom lenni, hogy szépségében s jóságos szemeiben gyönyörködjem. Mariska arczán lángoló pír terült el e szavakra