Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Első évfolyam - 1886-02-28 / 7. szám

Á M & I Ao Dalok i Adjatok bort jó barátim! töltsetek ! Mámor köde a fejem hadd töltse meg: Hogy feledjem a jelent, mely mostoha, S a jövőt, mely boldog nem lesz tán soha. Adjatok bort! emlékét hadd űzze el, Akiért ég, akiért fáj e kebel! Aki miatt nappal ébren álmadom, S éjszakánként álmatlanság átka nyom. Bű, betegség; orvosságot rá bor ád, Szerte űzi ködös, setét táborát, feort ide hát: bánatomnak éjjelét, Mely fejembe szállt, a mámor űzze szét! . . Ugy is, ugy is azt beszélik felőlem, Hogy már józan soha sem lesz belőlem. — Huzd rá czigány! liosszu még az éjszaka Hadd legyen hát a világnak igaza! II. Korcsmárosné, lelkem arany virága, Nem jöttem én kocsmájába hiába, Üres üveg!... harag emészt, ha látom, Vigye ki, mert engem ugy se' kivágom! Korcsmárosné, gyöngyvirága szivemnek: Nem vagyok én az, a minek neveznek. Csoda-e ha korhelylyé tett a bánat: Esküvőre más vitte a babámat. Korcsmárosné üljön mellém, ha kérem! Csókoljon meg: csókért hevül a vérem... . . . Ha mulatok, másnak arra mi gondja: Bor s leánynak vagyok ón a bolondja! 911tyineáM. II. Evek mulának, nőtt a lányka A tündérek között virulva, Szebb lett miként azok — hogy is Benn volt minden központosulva ! Bár tudta, hogy szépség s a kellem Hatalmában van: büszke nem lett: Feslett virult akár a rózsa, S olyan maradt, miként a gyermek. Ha kis szive dobogva égve Szerettetni s szeretni vágyott: Megszóllalt benne az okosság S elcsendesité ezt a vágyat. Szerencse hordta karjain őt, Volt mindene, körüle pompa, C u 1 m i r a. (^Költői beszély.} (Tárgy: Kármán után.) De ártatlan maradt ezért ís, Miként a kertnek liliomja. Igy teltek évek, egyszer aztán Egy zordon ember: az Idő jött, ne? S deres szakállát rázogatván A tündérek közé belépett. Szakálla mostoha szelétől A Szépség elfutott remegve, S a vész-barlangnak zára nyilván: Gúnyolva tünt el a Szerencse. A vészeket a baj csoportja Követte, — s elveszett a Kellem; Az Ártatlanság és Okosság Maradtak meg csupán hivebben, És bár szakállát egyre lázta, Ezeknek megmaradt varázsa.