Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Első évfolyam - 1886-02-15 / 6. szám

A megfejtett problémák. (Kar Tessék! . . . mondám a kopogtatónak s ime mily nagy Ion meglepetésem, midőn a belépőben az én jogász öcsémet ismertem meg, a kiről éppen pipaszó mellett morfondíroztam. Ah! ... te vagy te rosz fiu! Illő is már egyszer! Isten hozott! De mond csak öcsém, mért kerülsz mostanában bennünket annyira, — hogy boldogult jó atyám szavaival éljek, — »mint a nyul a puskaporszagot ?« Legkevésbbé sem kedves bátyám, de dolgaim... — mentegeté magát az én öcsém látható zavarral. Dejszen — felelém én - hiába himelsz hámolsz nekem: ez ugy van. — Csak ki az okkal. Tudod, hogy szeretem ha tisztában vagyok helyzeteddel, mert mint már többször említém, érdekkel viseltetem irántad, — de meg nem is bántad még meg ha nagybátyád irányában elég őszinte voltál. Nemde ugy van Zoltán ? Oh! kérem kedves bátyám ... sőt inkább minden lépten-nyomon éreztette velem irántami jóakaratát s szeretetét, a miért nem lehetek soha eléggé há lás. Hohó öcsém — szóltam közbevágva — ezzel nem lesz ám még megoldva a gordiusi csomó; ezért az igazságot szem elöl nem tévesztve előbbi kérdésemet illetőleg igazold magad minél előbb, mert különben . . . nem jól leszünk — vetém oda a neheztelő igyekezvén adni. De kedves bátyám — feleié Öcsém méginkább zavart arccal — mint mondám : elfoglaltságom mentse ki távollétemet. Elfoglaltságod! Hahaha! No te ugyan szép ügyvéd leszel, mondhatom, ha ugy védelmezed clienseidet is mint magadat, ugy nem sokáig lesz szükséged a corpus jurisra s egy év lefolyása után bizton scartte-ba teheted. Az én öcsém mindezen szavaimra zavarának tetőpontjára jutván, hallgatag maradt, mintha eszméket keresne egy ujabb védelmi fogásra, de ugy látszott hogy egyetlen szó sem akart ajkaira jönni, ezért én már sejtve félig a való okot folytattam: Nagyon szép! Elfoglaltságod?! . . . Hát máskor ugyan mond csak nem éppen úgy el voltál foglalva s mégis tudtál pár perczet szakítani arra, hogy benézz hozzánk? — Ez a replicád tehát ezúttal elcsépeltetett s ügyed teljesen megbukott. Halld tehát az ítéletet ! De kedves bátyám . . . hát nem hiszi . . . akkor sem rosz akaratból .... hanem körülményeim — vágott közbe aggódással párosult zavarral, s mindenhogyan mentegetni iparkodván magát az én öcsém. Mindez hiába való uram! A tényálladékok a replicaban igen gyengén védelmeztetvén, miután megczáfoltattak, alperes ur ezennel hivatalosan elmarasztaltatik — szóltam bíróhoz II1 o komolysággal. czolat.) De kedves bátyám, válaszolt ö, miután enyhítő körülmények forognak fenn, ha nem egészen igazoltattak is, mindazáltal az ítélet kihirdetésénél kérem védenczem részére beszámíttatni. Jól van t. ügyvéd ur, mindenesetre megteendem, de mivel ugy tudom, hogy a corpus iurisban nincs páragraphus a »pia fraus« ellen, tehát mint törvénykönyveink ez esetben a birónak is megengedik: én is egyéni nézetem szerint a legillöbb büntetést alkalmazom a pervesztettre. 'De szabad legyen előbb kedves bátyám kiméletességét kikérnem, nehogy meggyőző ok nélkül magától eltaszítson — jegyzé meg öcsém kiesve hirtelen a védő ügyvéd szerepéből, — én pedig a komolyság álarczát még inkább felöltve, mondám ez Ítéletet: Szerelmes vagy ficzkó — csak ne izegj mozogj székeden — bizony ugy ám, nem kellett hozzá Columbus ész, hogy kitaláljam, hisz egész magaviseleted erre vall. Hogy is ne ? Te ki munkád után oly nyugodt, megelégedett, vidám s beszédes voltál mindig valahányszor jöttél s tudtommal nem igen tudott senki zavarba hozni, ime most egyszerre ugy viseled magad, mintha az eszed Papinianus jogelveinél volna jel zálogilag lekötve. Minden, minden szerelemre vall, arczodról a reménytelen szerelem folytán életgyülölő komolyság sötétlik, nvugtalan tekinteted, de leginkább hozzánk hűtlenné levésed, — szóval egész lényeden észlelhető nagy változás, a te korodban nem lehet más, midt a szerelem felébredése. — De ugy látom kényelmetlen neked az a szék, foglalj hát helyet a pamlagon, vetém oda a komolyságot megunva, félig elfojtott mosolylyal az én szepegő Zoltán Öcsémnek, mire ö is aztán némileg rendbe szedve magát következőleg felelt: Igaza van bátyámnak, szerelmes vagyok, az első szerelem lángoló hevével, s ez az oka, hogy szeretett bátyámat nem látogattam meg, mert most minden gondolatom szerelmem tárgyával van elfoglalva. No ugy-e hogy meg van fejtve problémád? Nem is szeretném, ha más ok miatt kerülted volna házamat, tudom most is szivesebben hallgatnád ideálod csevegését, mint ilyen öreg fecsegését. — No igy mégis csak megbocsátok, mert magamról tudom, hogy a szerelmes ember szereti a magányt, kerüli az embereket, különösen a vig társaságot ; ellenben szeret elmerengni magánosan, a mikor minden gondolatát szerelme tárgya tölti be. De kedves bátyám távoznom kellene már mivel . . . Dolgaim . . . ugy-e? egészitém ki az én Zoltánomat. De nem ugy verik ám a czigányt, nem mégy biz egy tapodtat sem, mig meg nem hallgatod titkolózásodért illő büntetésed. Hát nem elég büntetés-e ez magában, hogy igy