Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Első évfolyam - 1886-02-15 / 6. szám

C u 1 m i r a. (_Kö (Tárgy: Tündér hazája szép keletnek, A hol pihen már annyi dalnok, Hová Muzulmánok sietnek S a melynek napja már lehajlott; A hol oly szép mesék születtek S bőven nyiltak a dal-virágok; Ott van helye azon esetnek, A melyről zengeni kívánok. I. Bíboros arczczal jött a hajnal A gyászruháju éjszakára, És szárnyait édes mosolylyal Térj észté egy szirt homlokára. A völgyben még kétes homály van S csend, hogy hallik a vett lehellet; A szirten egy kisded sirása Szakítja meg a néma csendet. Miként jutott a szirttetőre E lányka: (mert az volt a gyermek) Beszéljen a hajnal felőle! — Talán ő volt szülője ennek. És sirt a kisded és sirása Olyan volt mint egy lágy zene, Midőn ábrándról zeng a lantliur, Mikéntha híva intene. De hallga! . . . ím a fényözönben A szirt-tetőn árnyak lebegnek, A jóltevő tündérek ők, kik A kis leánynál megjelentek. Hatan valának s szánalomból, Vagy kedvből-e gondjukba vették, S hozzá jövének sorba szépen Megáldani a kis teremtést. Először ment hozzá az Illem Csak egyszerű, kecses lepelben, A szívj óság és a szerénység Sugározott a szép szemekben; És harmatot hintvén reája Kedves hangon csak ezt rebegte: Legyen neved „Culmira", édes! ltő beszély.} Kármán után.) Aztán tovább haladt lobegve. A Szépség jött utána nyomban, Minőt nem tud teremtni képzet, Varázs alak — csillag szemekkel, Hatalmában minden igézet. S az arczát rózákkai behintvén, Csábos mosolylyal szólt igy ajka: Te légy a lányok közt a legszebb S lebegve tünt onnan ragyogva. Majd jött harmadszor az Okossúg Komoly tekintetével arczán, Csak hallgatott -— fejét kezével Megilleti s tovább megy aztán. A Kellem jött hozzá negyedszer, Nem, mint a Sz-épség, oly kaczér ez; De mégis csillogó övével Sugár alakja vonzni képes, És bájoló kis vesszejét most A kis leány szájára tette, S szivet csábító tiszta hangon: Légy kedves — ezt mondá sietve, Majd jött a forgandó Szerencse Kétes mosolylyal a leányhoz, Bőség szaruját tartva kézben, Beája áldást abból áraszt Ezen szavak kíséretében: Légy gazdag és tekintetes te, S szivárványos ruhában aztán Tünék tovább lolyton nevetve. Végtére jött az Ártatlanság Minő a hó : fehér lepelben, Arany hajában liliommal, Kék ég ragyogva a szemekben; Alakja gyermekes s a hangja, Miként ha hárfa zengedezne, Midőn e szókra nyitja ajkát: „Maradj örökre tiszta, szende!" Csókkal pecsételé az áldást, A kis leánykát ölbe vette, S a többinek utánna menvén, Bevitte a tündér terembe. (Folyt, köv.) cFii-Cöp