Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.
Első évfolyam - 1886-02-15 / 6. szám
Bírálat a pápai ev. rcf. főiskolai „Ifjúsági kép/itársulat" (Pályadíjat nyert.") (Folytatás és vége.) Az ő hőse nem egyéb, mint egy gyönge lelkű és csüggeteg ábrándozó, a ki csak azért tagadja a positiv gyönyör létezését, mert nincs módjában élvezni. — I)e ha szerelmének tárgya irna hozzá egy levelet, melyben viszontszerelméről biztosítaná.: egyszerre a legnagyobb optimista válnék belőle, a ki csak ágy úsznék a positiv gyönyörben. Leggyöngébb pedig mind az öt között Gyalókay Lászlónak „A virágnak megtiltani nem lehet" czimü rajza. Mindjárt a czim semmi összefüggésben nincs a tartalommal Pedig ez épen nem közönyös dolog. Mert ha a jó munkát nem teszi rosszá, viszont a rosszat jóvá; de az bizonyos, hogy ha a czim jó s a munka lényegére vonatkozik, a czim után is egyszerre visszaemlékezünk az egész mű tartalmára. Míg ha csak a légből van kapva, ugy elfelejtjük az egészet, mintha nem is olvastuk volna. Első hibája tehát e műnek, hogy a czim nincsen összefüggésben a tartalommal. A második, még lényegesebb az, hogy hiányzik belőle a lélektani igazság és következetesség. Mert ha Laczi oly szerelmes Szili Erzsibe, mint a szerző munkájának első félében elhitetni akarja, akkor lehetetlen az. hogy Kardos Zsófi könnyező arcza egyszerre elfelejtesse vele régi szerelmét s mindjárt a Zsófi hü látogatójává és reménybeli vőlegényévé legyen. Én legalább az igaz szerelmet nem ilyennek ismerem. Nem indokolja e hirtelen való változást sem a bosszú, sem semmi más érzés. Borsos Istvánnak „Martinovics és társai összeesküvésének okai és történeti lefolyása" czimü értekezésén meglátszik a szorgalmas törekvés. De a munka jelen alakjában szaggatottnak és nem teljesen összefüggőnek látszik. Amiért azonban nem lehet egyedül a mű iróját kárhoztatni, mert az értekezésből térszüke miatt hagyogattak ki a füzet öszszeállitói annyit, hogy ez által az érthetőség is koczkáztatva van. A munka második fele pedig egészen mellőzve lett. Ezért teljesen 'avasz" czimü kiadványára, igazságos bírálatot nem is lehet fölötte mondani. A „Toldy Ferenc z 1 1 fölött mondott emlékbeszéd Guóth Kálmántól megórdemlette a közlést és azon helyet, melyet e füzetben elfoglal. Élvezhető folyékony stylnssal s érdekesen beszéli el Toldy életét s kellőleg méltányolja nagy fontossági! működését hazai irodalmunkban. Csak az róható fel az iró hibájául, hogy kissé túlságba megy a dicséretben. Legkevésbé sem akarom Toldy nagy érdemeit kisebbíteni, de az mégis túlzás, midőn halálát hazai tudományosságunkra nézve végzetszerűnek mondja, minek következtében hazánk derütlen egét mind komorabb fellegek sötétítik el s a nemzetünket ezredéven át hűen kisérő védszellem balsorsu kísérőnké válik. Ez, egy ember miatt mégis sok volna, különösen most, midőn — hála Istennek — annyi jeles emberrel dicsekedhetik hazánk. De ez a kis túlzás megbocsátható a szerzőnek, mert tudjuk, hogy jóakaratból követte el s ő teljesen meg volt győződve szavainak igazságáról. Mindenki volt ifjú s igy ismerheti az ifjúság lobbanékony, könnyen lelkesülő természetét, melynél fogva ha valakit megszeret, annyira el van ragadtatva annak képzelt vagy valódi előnyei és érdemeitől, hogy azt mindenek fölé helyezi s az ezt körül sugárzó fényben minden más elhomályosul. Ilyen az ifjúság költészete! A prózai müvek közt legkiválóbb és valóban figyelmet ébresztő munka Szép Lajosnak „Judith" czimü történeti beszélye. Tárgya már történelmi háttere miatt is érdekessé válik, de még érdekesebbé teszi az iró, kinek kezei közt a homályos történeti alakok húsból és vérből álló, határozott jellemmel bíró emberekké változnak át. És azaz ifjú, kinek müvére ezt elmondhatjuk nagy dicséretet érdemel. Minden alakja él és mozog. Nabukodnozorban egy oly zsarnokot látunk, aki mindenek fölött uralkodván, épen azért nem képes saját indulatait és szenvedélyeit meg_ 6*
