Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Első évfolyam - 1886-01-15 / 5. szám

m ái € i Én Istenem Én Istenein hová jutok még' V Hová vezet a szenvedély, i A melynek zúgó áradatján Lelkem parányi kis levél! Melynek hatalma ellenében Az akarat mit sem tehet .... . . . „Szegény anyám, ha tudta volna, Dehogy szült volna engemet !" Szivemben a remény kiszáradt, S benn csak a bú bürjána hajt. Egész valómon csüggedés ül, Lelkem már gyöiige tűrni bajt. Testem betegség dúlja tépi, Mely elébb-utóbb eltemet .... . . . „Szegény anyám, ha tudta volna, Dehogy szült volna engemet!" Az ábrándoknak szép világa Eltávozott örökre már. Reményem sincs ... hogy is dalolna Tarolt berken a kis madár! Ha ötlik is eszembe néha, — Olv bús s setét a képzelet! .... . . . „Szegény anyám, ha tudta volna, Dehogy szült volna engemet!" A multat, mely lefolyt, ha nézem, Oh! mennyi szépet látok ott! Midőn a gyermek a remények Szilaj |vesszőjén vágtatott. A vessző régen eltörött már, — S csak fáj a szép emlékezet! ... . . . „Szegény anyám, ha tudta volna, Dehogy szült volna engemet!" Jövőm mii lesz? homály takarja, De érzem, hogy borús s setét. Hogy is álmodna szép tavaszról A fa, mit a vihar kitép!? A szebb jövendő lombos ága Biztatva már nem integet . ... . . . „Szegény anyám, ha tudta volna, Dehogy szült, volna engemet!" ayzai vnc<zc. Egy k is f él r eér t és. (Vig beszély.) •;..'....: .... V. (Vége.) - Csengey Géza a mint Serczeghyéktöl szorongó szívvel eltávozott, azonnal hazament szállására és bezárkózva szobájába elkezdett sebesen fel s al-ájárkálni s gondolkodni : Érzem, hogy feltaláltam, ki után szivem már rég óta sejtve, mintegy titkon sóvárgott. — O is nyilván bevallotta,, hogy szeret. Utwnk összefolyt, szivünk együtt dobog: lehetetlen elválni. — Elválni?! . . ... El! Távozz totem örült gondolat! Maj holnapba lehető legrövidebb idö alatt összekelni ! Eh ! minek is van pap a világon ! Minek is ez a sok társadalmi czókmók! Most vihetném magammal , repülhetnék vele ! Gizella ?!!;.. Már e névben magában mennyi varázs, szivem dobogását majd a megszakadásig fokozza ! Dobogj hát sziv ! Ugy sem dobogtál még a boldogságtól tán soha. — Ha azt gondoltam boldog i vagyok;: otí volt azonnal a. kétely a maga susogó fekete szárnyaival. Most... most tisztán látok ! Gizela szeret! szeret ! És Serczeghyéknél nem .volt boldog. És én öt boldoggá tehetem ! . . . Miért nem vagyok valami kietlen pusztán vagy sűrű erdőben, hogy belekiálthatnék ebbe a vak sötétségbe : szerelmemtől talán az is lángra gyúlna! . . Éjfélt rég elverte a fali óra, ?rímidön kimerülten az ágyába dőlt és a nap tüzesen lövelte sugarait az ablak redőnyein keresztül, mikor fáradt szempilláit felemelte. Első gondolata ismét Gizela volt.