Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Negyedik évfolyam - 1888-10-31 / 2. szám

Arra fordulnak s csakhamar a kapuhoz robognak. Zajukra kérdés hangzik belülről: — Kik vagytok, honnan jöttök ? — Jó barátok vagyunk, az udvartól jövünk hangzik Endre válasza. Felnyílik a kapu s bevonulnak rajt a leventék. Majd midőn a várterembe lépnek, az őket fogadó várúr: Kanisai Elemér meglepetve kiált a legelöl belépő Endrére : — Te Szár fiú vagy, Szár Lászlót látom benned, Isten hozott beneteket ! — Mi tagadás — válaszol Endre — ha már megkell az igazat vallani, az vagyok s ezek itt öcséim, mutat a mellette álló Bélára és Leventére. Bocsánat bátyám, — ha feljogosít ezen megszólításra atyam barátsága — bocsánat, hogy nyugalmadat megzavartuk. — Mintha csak az én gyermekeim volnátok, olyan édes a ti látástok — nyugtatja meg őket Kanisai — de ugyan hova s mi czéllal jöttetek ? Örömömre volna, ha hosszabb ideig tartana itt maradástok. — Bujdosunk bátyám — válaszol szomorúan Béla. Ármány, csalárdság van az udvarnál; veszélyben forog életünk. Még még se halt a dicső nagybátyánk, még le sem húnyta szemeit, már is viszály dúl a koronáért. — Elmegyünk innen, e házából, talán másutt jobban szeretnek bennünket. Mig igy beszélgetnek felnyílik az ajtó s belép rajt — egy szép, barna, sugár termetű leány : Kanisai Rozsa s kecsteljesen köszönti fejbólintásával az ifjakat, kiket ugy ismertet meg vele atyja, mint legjobb barátjának gyermekeit. Kevés idő múlva ott párolgott a szomszéd szobában az ízletes vacsora s ifjaink, talán mondani sem kell, hogy a már négy napi uttörödelem után mily élvezettel elégiték ki éhségüket, —- annyival inkább, mert a szép Rózsa kínálása fűszerezte az ételeket. — Vacsora vége felé már megeredtek a nyelvek a csillogó tüzes bortól s ragyogtak az ifjak szemei , fel gyújtva Rózsa szeme sugaraitól. — De ugyan mondjátok csak — szólt Kanisai — hova is mentek, hisz nincsen, kit a hazán kívül szeretve ismernétek, — vagy talán nincs is kitűzött czélotok ? — Ugy van kedves bátyám — szól Endre fájdalmasan— még mindig nem tudjuk, hova megyünk. — De ma határozunk, azt fogadtuk — vag közbe Béla. — És nincs, ki visszatartani tudná kegyelmeteket? szól enyelegve hozzájuk Rózsa. — Nem szeretnek bennünket — felel Levente az elpiruló leánynak. — Tehát ha határozni akaiunk — veszi fel a szót Endre —r hogy hova meneküljünk, én azt mondom — —/Lengyelországba, — egészíti ki Béla. — Ah, ott szép király-leány van, jegyzi meg Rózsa hamiskás mosolylyal. — Csak az életünket akarjuk megmenteni, j szólt Béla megilletődve: ifjú vagyok még, kedves előttem az élet, — nem szeretném egy könnyen odavetni. — De ha a szükség ugy kívánná •— valakiért ? kérdezi halkan Rózsa. — Ezt nem mondtam, válaszol Béla komoran. — Tehát határozatunk az, hogy Lengyelhonba megyünk, — szól mintegy helybenhagyólag Endre testvéreihez. — De azt mégsem engedem el — úgymond Ka; nisai, hogy egynéhány napot nálam ne töltsetek. Ifjú lelketek engem újra ifjuva vnrázsol s ugy tetszik mintha ott volnék azon a fényes koronázási ünnepen, a mikor atyátokkal a király mellett lovagoltam. Iljah, múlnak az évek, helyünket innen-onnan új nemzedék foglalja el. Igy beszélgettek sokáig, mig egyszerre elakadt a hang, bádgyadtan tekintettek egymásra,— az álomé hiv barátja a fáradalmaknak megjött, hogy elringassa a kedves beszélgető társaságot karjaival. II. Már az éj fele közelgett, midőn minden elcsendesült a várban. A lepihenek még merengtek a lefolyt eseményeken. Az ifjak más-más teremben pihenve, jártatták elinéjöket a bizonytalan jövőn. Mi vár reájuk, ha idegen földre mennek? Más részről Kanisai szives vendégszeretete édes érzésekkel tölté el keblöket s magukban el is tökélték, hogy néhány napig kipihenik nala fáradalmaikat, mielőtt a küzdelmes hosszú útra indulnának. Rozsa is ábrándozott hálószobája titkos szentélyében. Az ifjakkal foglalkozott, kiknek nemes őszintesége tetszett ártatlan szivének. Velük foglalkozott, nem ugyan azért, mintha szerelemre gyulladt volna valamelyikük iránt, mert hiszen ö már szerelmes volt. De szerelmének tárgya az ifjú Gyulay Sándor épen ott van, a honnan az ifjak jöttek: a királyi udvarban, mint apród. Az bántotta hát csak, hogy nem mert rola, csak mint ismerőséről, tőlük kérdezősködni. Istenem, de hát milyen is az a szerelem, majd erőssé tesz, mint az oroszlán, majd félénkké, mint a galamb De nem gondoltak volna-e az ifjak, mindjárt szerelemre, s ö akkor hova lett volna a pirulás miatt! Igy töprenkedett elméjében, mígnem az álom karjaira vette s ringatta — ringatta csendesen, majd elébe vitte az jmadott kedvest, hogy gyönyörködjék benne, beszéljen vele titkon — almában. Béla halóterme legközelebb volt Rózsáéhoz. O s^m aludt el hirtelen, hanem képzelete szerte kalandozván, végre ismét fáradtan tért meg. De ekkor sem tudott elszunnyadni, mert egy a vár külső faláról jött zaj figyelmessé tette, mintha mászást vett volna észre a falon. Jobban s közelebb hangzott a nesz s végre egy kis időre elcsendesült. Egyszerre azonban hirteI len egy roppanás, majd törés hallatszik s ugyanekkor • a folyosót egy éles- sikoly hatja keresztül.