Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Negyedik évfolyam - 1888-10-31 / 2. szám

Emlékezet. A gyors idő miként a sas repül S az ifjúságnak édes perczei, — A boldog órák szép emlékirül Emlékezet ! te zengsz csak egyedül , Ah! hisz te oly szép dalt tudsz zengeni. Es csábos ajkad bűvös éneke Varázshatalmu, mint az égi dal, Szivem szerelme, vesztett édene, Dalodra hányszor újra ébrede Szép angyalom, minden bűbájival. Élet az — Besz Eltemették már az első magyar királynak kedves fiát, Imre herczeget. Sötét gyászban, fájó szívvel jár­kel az orfeg király vesztesége miatt, mintegy élőha­lott. Elborul lelkében, a jövőre gondolva, hogy nincs alkalmas tag az Árpádok között, ki a trónt utána elfoglalja s a kedves, de még gyenge virágot, a keresz­tyénséget ápolja. Az udvarban ármány és cselszövé­nyek hálóit kötik. A király habozik a trónörökös megválasztásában. Unokatestvére Vazul kicsapongó, úgyhogy elzáratni kénytelen. Szár László fiai: Endre, Béla, Levente gyengék az új hitben. — A királyné meg épen ellensége az Árpád fiaknak s férje nővé­rének, Gizellának Ottó velenczei herczegtől született fián akad meg szeme. De midőn látja, hogy a király már-már Vazult szemeli ki, — egy titkos küldötte ál­tal megvakittatja a herczeget, füleibe olmot öntet s teljesen elnyomorítja. A király megrendül e hir hallatára s maga ta­nácsolja a három testvér herczegnek az ország elha­gyását. A cselszövők közel vannak czéljukhoz. De oly soká múlik íci a lélekben megmérgezett, testileg el­gyötört agg király! Készek még a legaljasabb esz­közhöz is folyamodni. Orgyilkost bérelnek, a ki al­vása közben oltsa ki a nemes életet. Azonban a vég­zet ellenük esküszik. — Már a gyilkos mezítelen kard­dal a nyugodtan alvó öreghez közeledik — de e közben a király felébred ,_jnire kiesik a fegyver a gyilkos ke­zéből s térdre hullva bocsánatot esd, mit meg is ad a kegyes uralkodó. De hagyjuk e leverően szomorú eseményeket s kisérjük bujdosásukban a menekülő herczegeket. I. Három nap és három éjjel mentek már a her­czegek északkeleti irányban fáradatlanul Esztergomból, S hol tél honol, szivem kemény jegét, Feloldja néha éneked heve, Örömvirágot hintve szerteszét, Teremtni vágysz egy uj tavasz diszét S annak te lennél első hirnöke. Légy áldva érte hü emlékezet, Rideg szivem hogy fölmelengetéd, Oh, zengjed addig gyászos éneked, Dalodra mig a szivem megreped, Siratva fájón vesztett édenét. ROZENTHAL GÉZA. életért. ély. — csupán annyit pihenvén, mig csatlósaik lovaikat jól­tartották és maguk is étkeztek. A negyedik nap al­konya közeledett, midőn épen egy rengeteg erdő bel­sejében haladtak a nélkül, hogy egy szó hagyta volna el ajkaikat. Végre a korra idősebbnek látszó, tehát Endre, ki egy kevéssé előbbre lovagolt, megállítva lovát, hátra szól : — Ma kipihenjük magunkat. — Igen ám, de itt a rengetegben? Válaszol a legifjabb. — Nem messze innen, a mint tájékozom maga­mat s emlékszem, Tokaj várának kell feküdni — vag közbe Béla. — Szó, a mi szó, még nem is határoztunk, hogy tulajdonképen hova menekülünk — folytatja Endre. — Ma határozzunk — mondják egyszerre. Ezzel ismét megindulnak. Bíboros fényözön borítja nyugatot. Leszállt a nap. Titkos félhomály kezd az ijesztő némaságu ren­getegre borulni; a fák között levő sürü bokrok meg­zördülnek az elpihenő madaraktól. Majd a csalogá­nyok megkezdik bűbájos dalaikat: a természet ün­nepelni latszik s a langyos esti szél csak növeli az est nagyszerűségét. Kétszeres erővel folytatják az ifjak utjokat, mert a nemes állatok is mintegy ujjá éledni, felfrissülni lát­szanak s örömmel repítik uraikat. Egyszerre kürtharsanás hallatszik a távolból; az ifjak magállnak s midőn rövid szünetre ismétlődik a hang: Béla örömmel kiált fel: . j • — Jó irányban megyünk. Előre! Megsarkantyúzzák lovaikat s a honnan hozta a szellő a hivó hangokat, arra irányozzák őket. Alig félóra alatt kibontakoznak a rengetegből és egy emel­kedett hely állt nem messze előttük: Tokaj vára. —

Next

/
Thumbnails
Contents