Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.
Negyedik évfolyam - 1888-10-15 / 1. szám
Egy fiatal leányhoz. A képzeletnek bájos édenében Csapongva jársz, kelsz ifjn szép leány, S veszélyt nem sejtve futkossz önfeledten A szép aranyhímes lepék után. De a pillangó nem száll kis kezedre, Hisz sok virág epedve várja már, Egyik kehelyről száll a más kehelyre S tovább-tovább repül a csapodár. Az éderikertnek nincs sehol határa, Es a remény karján tovább vezet, Hallgatsz, hízelgő, biztató szavára S az mind tovább vezérli léptedet. De ím eg3 rszerre csak mind eltünének: Az édenkert, a lepke s a remény, S te a sivár, zordon való földjének Ott ülsz kesergve zord, kemény kövén. RÜSENTHAL GÉZA. Zengjen Zengjen a lant olyan hangon, A mint szivem érez, Szálljon a dal büv-erővel Kedvesem szivéhez. Edes-búsan zengje azt az Eltitkolt szerelmet, Mely a szívben öntudatlan, Akaratlan' termett. a lanti • • • Majd ha szeret a galambom, S édesen mosolyg rám, Szóljon a dal az örömnek Legvidámabb hangján. De, ha lánykám hütelen lesz, Zengjen fájdalommal . . . Hogy az élet tova szálljon Utolsó dalom mal. BORSOS ISTVÁN. Tárcza-czikk. Téged pedig ezennel kinevezlek társszerkesztenek, a Béni lesz a harmadik. — No mit bámulsz ! igenis társszerkesztőnek, mert megindítjuk az Ifjúsági Lapot, hogy ugy ne járjunk, mint a nagy-enyediek, akiken ugyancsak elverték a port, amiért nem akarnak életjelt adni magukról. — A' bizony; már fel is osztottuk a munkakört, kinek mi teendője leend. — Ne félj, neked nem lesz sok dolgod, tudjuk, hogy milyen lomha vagy, nem merünk sokat rad bizni. — Te leszesz a redactor, Béni lesz a corrector, én leszek a pénztáros. — Azon felül lapot hajtogatsz, czimet irsz, kötegelsz, bélyegelsz, csomagolsz, és a vidéki példányokat postára adod ,• ha a postás összeszid, vissza is szidhatod, — de csak magadban, hogy meg ne hallja, mert akkor rosszul expediál. — De piindez még csak könnyebb vége a dolognak, hja! meg kell szolgálni azt a dicsőséget, hogy valaki társszerkesztő lehet. — írsz vezérczikket, ha mi nem érnénk rá, még pedig okosat, mert különben körmödre koppintunk, továbbá irsz verset, humoreszket, karczolatot, beszélyt, iskolai hirt, a szerkesztőséghez beküldött egyet-mást ismerteted, a netáni megtámadásokra válaszolsz — a simára simán, a gorombára gerundiummal —, még értekezést is kell csinálnod, de ezt már csak a legvégső szükségben, mert nem értesz hozzá. — Mindenek előtt pedig végy papirost, mert tudom, hogy ugy sincs, — tintát, tollat kérj kölcsön a laktársadtól, azután ülj asztalhoz és holnap reggelre elkészíts nekem egy elbeszélést, vagy akármi tárczaczikket, hogy nyomdába adhassam. — Ugy legyen amint megmondtam ! Ezzel az ékes dictioval állított be hozzam az én Fülöp Józsi barátom, ki a convictusi ebéd után épen pipatóméssel valék elfoglalva s álmodoztam azon pompás pihenésről, melyben mindjárt részesülendek.—• Nem is hiszem, hogy előre be nem tanulta mondókáját, mert ugy elfújta, hogy én szohoz sem jutva csak bámulni és szörnyűködni tudtam: ugyan mi mindent nem követel, még tőlem! Ijedtemben még megtöltött pipámat is letettem, elfelejtvén rágyújtani; mire ö elvégezve beszédét, fogja az általam megtöltött pipát, nagy flegmával rágyújt, még nagyobb otthonossággal végig nyújtózik a divánon s kedélyesen füstölve néz rám, ki bibliai asszonyként állva hol rá, hol. a pipára, hol magam elé bámultam. Nos? — kérdé végre — mit szólsz mindezekhez?
