Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Első évfolyam - 1885-12-15 / 4. szám

látva a fehér rózsát Gizela kebelén. — Nem adná nekem. — Ugy-e szeretné. S azzal a lány Géza gomblyukába tűzte. Most már nekem semmim sincs, — szólt szemrehányolag tekintve Gézára. — Majd lesz. S Géza leszakítva egy fürt ákász virágot, s a rózsa helyére tűzte. Gizela nevetett, tapsolt kis kezeivel. — Milyen szép ez az ákász virág! Milyen kedves illata van! Nem is gondoltam. — Ekközben a lugas elé értek. — Gizellá ajkára illesztette ujját: Meg ne mondja ám, hogy a rózsát tőlem kapta. — Miért? — Különben, hogy még utóbb meg ne irigyeljék, jobb helye lesz ennek itt; — és a rózsát Géza tárcájába rejtette. — Jól van igy ? Gizela nem felelt, mert már egészen a nyilás előtt állottak, hanem csak helyeslőleg intett fejével. •— Jó hogy jösz te is Géza — szólitá meg az érkezőt Dalics. Nézd valassz te is virágot, s tűzd keblére, ki legkedvesebb szivednek. Géza választott s kedvese keblére akarta feltűzni de midőn rá tekintett, ez szemeit lesütötte s ujját ép oly figyelmeztetőleg illesztette ajkára, mint mikoi a rózsát adta: azért ö a virágot Serceghy Gizelának adta. Ez pompás ! — kiáltott fel a meglepett leány. Nem gondoltam, hogy ily szerencsés legyek ma! Nem is egy, hanem kettő. Dalics űré piros, emez fehér. — Mintha csak összeválogatták volna őket. Ejnye Gizela, te egyet sem kaptál! — gunyolódék megütközést színlelve^ midőn észrevette, hogy annak kebelén csak e^y ákászvirág fürt rezeg. Majd adok én ; pedig a legeslegszebbiket Ezt a csúnyát meg dobd el, — s már nyúlt utánna, hogy onnét leszakítsa. De milyen ijedten szökelt fel helyéről Gizela. Dehogy hagyta volna leszakítani a világ minden kincséért. Milyen bohó ! szóllott Gyulá. hoz fordulva. Akászfa virágban gyönyörködni! . . . A társaság most uj taggal szaporodott. Egy fiatal földbirtokos megunván az öregek társaságát, szinte lejött az ifjak közé. — Páratlanok vagyunk! kiáltott a kis báró, a mint rneglátta az újonnan jöttét. Szabad a vásár! Kiki a magáéval! A kinek nincs párja az a »cica.« Géza mire körülnézett, már Almai Gizela a fiatal földbirtokos karján volt. — Csengey urnák nincs párja! kiáltának egyszerre többen, ö a cica. Vigyázzunk. Géza, mikor már mindnyájan a gyepen voltak középre állt. — Méltóztassék szaladni; tudom, lesz nekem mindjárt párom. — Nem oly könnyen, mint gondolja, — pajzánkodék Ida hátra vetve kis fejét, melyről most az arczára hullott hajfürtöt iparkodott elhárítani. A párok szétváltak és szaladnak. — Idát! Gizelát ^ Ilonkát! Mindjárt meglesz! Elszaladt. Ni ott van a háta megett! Gizela ugorj félre ! — Nézd Ilon nagysád ép melletted van ! Ne ügyetlenkedj! Eogj már valakit. A sok kiabálás, nógatás, kaczagás a legtarkább hangvegyületté változott. A lányok lihegtek, arczok ki volt pirulva és fáradtan egészen a fiatal emberek karjaira dőltek, kik szívesen tartották a kedves terhet. Most újra kezdődik a futás. Géza Gizelája után iramlik, hanem ez ügyesen kisikamlva a már ölelésre tárt karok közül, épen a mellette levő Serczeghy Gizelát ölti karjára. — Most mutasd meg Dalics mit tudsz ! biztatá a kis báró. — Jaj de elfáradtam, sóhajta Serczeghy Gizela, egészen Csengeyre dőlve. Hajh ! milyen pillantásokat vetett az a másik kis lány reájuk, Géza még a szivét is szorulni érezte. A futás ismétlődött. Almay Gizela most Gézával került párba. — En haragszom magára, duzzogott Gizela. — Miért ? kérdé Géza. — Csak. — Akkor én is haragszom, miért nem hagyta magát először megfogni. — Elhiszem szerette volna ! kötödék Gizela felemelve azokat a sötét borongós szemeket, melyekben a szerelem, vígság és ártatlanság egyszerre ragyogott. Ez a tekintet Gézát annyira albüvölte, hogy nyelve megtagadta a szolgálatot s reá csak egy kézszorítással és egy »szeretlek« szóval felelt. Vigyázz! Futni tessék! — hallatszik ismét és a két egymásért dobogó sziv elvált egymástól. Igy folyt le az egész délután; ennek utóhangjai tartották vigságban a kedélyeket egész az eltávozásig. A készülődés, mint ilyenkor történni szokott, a legnagyobb zavarban ment véghez. Az egyik kalapjai nem találta; a másik meg a felső kabátját. Az egyiknek sétapálczaját a salonban találták meg; a másiknak keztyüje meg a zongorán hevert. A lányok futkoztak s tűvé tettek mindent, hogy valami ott ne maradjon. Géza egy olyan pillanatot felhasználva, midőn kedvese egyedül ment egyik szobába, utánna surrant és sikerült tőle egy »szeretlek« szót kicsalni s az első csókot szűz ajkaira lehelni. Tizenegy órakor már csednes volt Serczeghyék lakása. Egy ablakban látszott még csak világosság Gizela és Ida hálószobájának ablakában. Az ö pillájukra nem jött reá egyszerre az álom, a délután eseményei sokkal erősebb hullámzásba hozták kedélyüket, mintsem az egykönnyen lecsillapult volna; meg azután két fiatal leánynak sok beszé'nj valója van ilyenkor : hátha még egyedül vannak egy szobában. Ida mindenáron Gézáról akart valamit kicsikarn