Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.
Harmadik évfolyam - 1888-04-30 / 10. szám
tanul, hogy első legyen; a másik nem, mert úgy sem lehet az." Mit is akar tulajdonképen ezzel mondani? Én azt hiszem, hogy maga sem tudja! Mert hogy a tökéletesség felé haladhassunk, okvetlenül léteznünk kell s ha nem gondoskodunk fenttartásunkról, szüksépképen létezni is megszűnünk.-— Meglehet, hogy szerző olyan anyagi körülmények között van, hogy összetett kézzel merenghet egy ideálról, a a tökéletességről; de lehetnek és vannak is közöttünk olyanok, kiknek küzdeni kell, hogy maguknak pályát teremtsenek ; akiknek „bérért" kell dolgozniok, hogy pályályukon előbbre haladhassanak s fel kell szedni „készpénzben" napidíjukat, hogy mindennapi kenyerük meglegyen! S szerző ezen körülményt szégyennek, szennyfoltnak tartja, mely megbélyegzi jellemünk tisztaságát? no akkor bizony mondom, hogy nem tudja mit cselekszik s bár tisztelem, de nem szeretném magamnak gondolkodásmódját. — Ha tanul valaki — szerző szerint, hogy „első legyen," mintha csak a vesékbe látna, vag} 7 ... az annak csak javára, előnyére válik; s ha valaki nem tanul: maga adja meg az árát. de azért mindig lehet becsületes ember! Azután azt mondja „Az egyik éjet-napot egygyé tesz, hogy legyen mit ennie és mivel ruházkodnia, a másik nem törődik semmivel, mert nincs rászorulva az iskola anyai oltalmára." Talán ez is rovásunkra történik igy? talán jobban szeretné szerző, lia az egyik éjjel nappal henyélne, hogy ne legyen* mit ennie és ne legyen mivel ruházkodnia? olyan másik pedig nincs és nem is lehet, aki az iskola anj'ai oltalmára rá ne volna szorulva. Hogy miért, azt szerző maga is tudhatja! „Folytassam-e" irja tovább. — Bizony ha tőlem kérdezi, én az előzőkből következtetve, azt tanácsoltam volna, hogy ne, noha nem is álmodtam volna arról, amit még irni fog. — De ő folytatja, bár azt mondja, hogy nem teszi és le akarja zárni a himport nem csak az egészről, hanem az egyesekről is. „Istenem! lehet-e annál nagyobb kő a botránkozásra, mint midőn egy főiskolának egy tagja ugyanezen főiskola" theologia ifjúságának szellemét olyan képben tárja fel a képet hűnek gondoló olvasók előtt, mely az eredetinek nemcsak hogy nem felel meg, hanem annak -—én legalább úgy remélem — pillanatnyi felhevülés s erős meggondolatlanság szülte eltorzitása? Vájjon. ki az, aki főiskolánk „szellemi törekvése ellen agitál?" Én legalább, ki — önérzettel vallhatom meg — az ifjúság szellemi mozgalmaiban részt szoktam venni: ilyent nem ismertem soha! Ha szerző ismer ilyent: ám szégyenitse meg azt, de egyért ne állitsa pellengére az egészet, mert az esetben ezen önmaga által használt szókat forditja maga ellen: „Rágalom, irigység, gyalázat :— ezek forognak a te fejedben, ezeket tartod szem előtt beszédedben!" Akkor azután hiába beszél a „testvéri szeretetről," melyről a pápai főiskola hires, mert szava „zengő érez és pengő czimbalom" leend, melyre senkisem hallgat. Én nem vérbe, csak tintába mártott tollal irok s azt ajánlom jövőre szerzőnek is. Mert mi az a rágalom, mi az az irigység, mi az a gyalázás, melyről beszél? Még csak az hiányzik, bog}' banditáknak kereszteljen bennünket — ha ugyan hiányzik! Ha szerzőt rágalmazta, gyalázta s reá irigykedik valaki amit én részemről kétségbevonok — : arról az egyről varr hímet reánk is s úgy tüntet fel mindnyájunkat, mintha nem akadna közöttünk hét jó barát is? Ha „körültekint" közöttünk, saját szemeivel győződhetik meg állításának valótlanságáról. Bizony nem tekintett körül, midőn a „körültekintést" megírta. Most jön czikkének „fénypontja," „.Nincs, oly egyéni érdek által előhozható bűn, mely egyikünk, vagy másikunk kebelében gyökeret ne verne s alkalmat tápanyagot ne találna." Imé: banditák vagyunk, a szó szoros értelmében. Zsiványok, rablók, gyilkosok, gyujtagatók s tudja a jó ég még mik nem ? a hány mellékága van e nemes foglalkozásmódnak. Valóban nem tudom, mit válaszoljak erre. Ha tükörbe nézek: el kell borzadnom magamtól; ha pályatársammal találkozom: kerülnöm kell, mert hátha gyilkot rejteget; ha tanterembe megyek, meg kell vizsgálnom ülő-