Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Harmadik évfolyam - 1888-03-15 / 8. szám

képeket, álljunk csak meg e nap dicsősége mellett — s aztán tekintsünk a jövőbe. A jövő nemes tanuló ifjúság a mienk — s példa gyanánt ott van előttünk az 1848. mártius 15-iki ifjúság, mely a hazaszeretet szent érzelmétől vezéreltetve egy napon vivta ki azt, melyre komoly férfiak éveken át készültek. Mert mig ezek vitáztak, ők lelkesedtek, mig ezek haboztak, ők cselekedtek. Messze túl vagyunk mar ama kornak lázas mozgalmain , midőn a haza boldogítása a cselekvésnek azon módját követelte. De hát a legszentebb czél minden igaz. hazafi előtt nem-e annak boldogítása ma ís? Ezt elérjük s akkor bizonyos tekintetben hasonlíthatunk is hozzájuk akkor, ha minden téren a haza hasznavehető polgáraivá képezzük magunkat s nem szününk meghozni oltárára azt az áldozatot, melyet egy vagy más hazafias czél megkíván. Ugyanazért mi is elmondhatjuk maj, a lelkesedésnek e nagy napján Petőfi Nemzeti dalának esküt tartalmazó igéit ilyenforma módosítással: Esküszünk , Hogy hazánkért mindig mindent megteszünk. Úgy legyen ! FÜLÖP JÓZSEF. —asMIlp-asu— Harold. — Románcz. — UHLAND után németből. A hadkiséret élin ült Lován a hős Harold, A had vad erdőn át halad, Fényt vet reá a hold. Szellőbe lengő, győztesen Kivitt zászlóival Vonul s a bérczen visszacseng A győzedelmi dal. A cserje közt mi rezg s figyel, Fellegbe mi merül? Mi reng, mi leng a lombokon? Mi kél hab-ár közül? Mi hint virágot mindenütt, S danája kéjteli ? A had között mi lejt s magát A lóra fölveti? Enyelg szeliden, csókja méz, Es lágyan átölel, Kezébe' már mén, kard, de nem Pihenhet a kebel. Itt ellenállás nem segit. — A lenge tündérhad Tündérországba mén velük, De itt egy sem marad. A hős vitéz, Harold maga Maradt csak itt; az él; És öltözéke tetőtől Talpig kemény aczél. A kard s a pajzs földön hever, Mind halva harczosa, Az erdőben gazdátlanul Száguld a mén tova. Nagy búsan megy tovább lován A büszke hős, Harold, A fák között, magányosan Fényt vet reá a hold. Leszállva a lóról, hol hűs Kristály-forrás szökell, Felcsapja a sisakrostélyt, S hő szomját oltja el. Alig üdült fel, egy sziklás Kövön lenyugodott, Mert teste, karja gyengüle — S elszenderült legott. Ott szunnyad ő ama kövön Sok századéve már, Keblére dől feje s haja, Szakálla őszbe' jár. Ha mennydörög, villámlik s zúg A fák között a vész, Ábrándosan kardot ragad, Harold, az agg vitéz. ROSENTHAL GÉZA.