Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.
Harmadik évfolyam - 1887-11-30 / 4. szám
midőn a szolga belépett. Mohó vágygyal nyúlt a neki nyújtott levél u'án s a reménynek egy halvány sugára hatolt be szivébe, azon gondolatra: hátha ö irta!... Felbontotta a levelet, végig futott a sorokon s midőn elolvasta, testét delejes reszketés fogta el az öröm miatt, szemében felgyúlt a lang s mosolygó arczczal odarohant atyjához s fülébe súgta: ,Mentve leszünk , ő hivat magához, — úgy-e menjek ? Egy kézszorítás volt az igenlő felelet. Midőn a városházból kijutott, félig futva, félig f rohanva haladt a setét utczában , hogy a szolga alig bírt nyomában haladni. Kompolthi ez alatt nyugtalanul járt kelt szobájában, minden kis zörgésre figyelt, minden zajra ajtót nyitott s minden perez egy órokkévalosagnak tünt fel j előtte. Végre többszörös, halk kopogást hallott köze- j ledni. Sietve ajtót nyitott s azon Margit rohant be hozza egyenesen, sehova se tekintve, szótlanul s zokogva borult az ifjú vállaira, engedve, hogy az karjaival keblére szorítsa, mintha régi-régi kedvesei lettek volna egymásnak. Kompolthy bírt először szóhoz jutni. — „Itt vagy. enyém vagy hat, oh lelkemnek fele, egyetlen egyem ! Oh, mily boldognak érzem magamat, hogy keblemre ölelhetlek ! Szólj, beszélj, nem többet csak azt az egy szót, azt az egyet, a mely boldoggá tehet." — ,,Szeretlek — szólt a leány kitörő hévvel, — te látogattál meg álmaimban, te voltai, te vagy szi- j vemnek reménysége, tetőled függ boldogságom vagy ; boldogtalanságom !" És elcsattant az első, tiszta, szűzies csók, megpecsételöje a szent frigynek. Majd kibontakozott Margit az ifjú karjaiból. Atyja jutott eszébe, a ki nem lehet tanuja boldogságának, hanem szenved börtönében, bilincsre verve. — ,,Mentsd meg atyámat, oh ifjú"— rebegé es- j doleg, — „addig nem érzem magamat teljesen boldog- i nak, mig Ö börtönben sínlik." | — ,,Igen, én is azt akarom, hogy szabad legyen — szólt Kompolthy, - megmentem őt minél előbb, meg még holnap!'* Azután elbeszélte tervét. — Holnap, — úgymond, — engedélyt nyerek a birtokomra való menésre; de én nem oda megyek, hanem kocsi után nézek, mely elszállít bennünket a szép Erdélybe. Atyádat könnyen kimentem, — leitatom a börtön éji őrét, elkérem tőle a cella kulcsát s mert nekem a városházba bármikor szabad bemenetelem van, az éji homályban bátran kijöhet velem j atyád s bizton megtörténhetik a menekülés. Forró kézszorítás, édes csók volt reá a felelet. Azután visszakísérte a szolga Margitot atyjához, ki j | látván leánya boldogságát s hallván a tervezett mej nekülést, forró könnyekkel áztatta kedves leányát. Beállt az éj. Minden háznál kialudt már a lámpafénye mély csend honol : az álom alapította meg birodalmát. Oh Istenem ! beh édes álma lehet a boldogoknak ; még meg se haltak, már is megjárják a menny virányos téréit. VII. Midőn a másnap késő estéje beállt, már akkorra mindent rendbe hozott Kompolthy. Megnyerte a haza utazásra szóló engedélyt, a fogadott kocsit magához rendelte s a szükségeseket becsomagolva elhelyezte; kezébe kerítette a lelkész czellájának kulcsát is — s az éjjeli őrizetre rendelt őr részegen váltott a fel társát, - s természetesen hamar elnyomta a buzgóság. Mikor az éj fele közelgett, kocsira ült Kompolthy — Margittal együtt s a városház elé hajtatott. A mély álomba merült kapust valahogy felrázta s gyors léptekkel haladt a cella felé. Leoldta Bicskeyröl a bilincseket s indultak kifelé. A kapus ismervén Kompolthyt, semmi rosszat sem gyanított, de különben is fél álomba levén, nem sokat gondolt a történekre. Ismét hűségesen nyitotta ki s zárta be a kaput. Edes örömmel borultak a kocsiba szállók egymás kebelére s a kocsi gyors hajtással robogott végig Eperjes utczáin, az éji homályban. * Másnap midőn Karaffa újra törvényszék elé áilitá az elfogottakat, ijedten jelenté a börtönőr, hogy a lelkész Bicskey eltűnt leányával együtt cellájából. Midőn kérdőre vonta öt Karaffa, megvallotta , hogy Kompolthy leitatta öt, a cella kulcsát kicsalta kezéből s hogy ö a szesz miatt elszunnyadt. Megkérdezték most a kapust, hogy kit s mikor eresztett be a kapun. A szerencsétlen csak arra emlékezett, hogy Kompolthyt beeresztette, de már arról semmit sem tudott, ho^y valaki kiment volna vele. Majd Kompolthy lakasát vizsgálták meg, de abban a gazdaaszs/.onvon kivül senkit se találtak. Ez azon hitben volt, hogy ura birtokára ment. Szolgáját pedig Kompolthy magával vitte. Igy a gyanú mégis csupán Kompolthyra esvén, Karaffa dühe nem ismert határt, átkozta a pártfogása alá vett ifjút, .átkozta bizalmát, mellyel megajándékozta, s birtokait lefoglalta az állam részére. Dühének a törvényszék elé állítottak estek áldozatul. Iszonyú kinoztatásokkal kényszeritette őket a vallomásra s közülök 23-ra kimondá a halálos ítéletet. •{• >i« A menekülök szerencsésen elérték Erdélyt. Kompolthy hitet cserélt s protestánssá lett, hogy az Ur szine előtt is megvallja szerelmét, esküt tegyen róla s övének mondhassa szive egyetlenét. Majd II. Rákóczy Ferencz zászlója alá esküdött, hogy küzdjön a
